Kereső toggle

A pénz beszél

Milliárdosok a magyar politikában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Magyar Nemzet múlt heti írása arra mindenképpen jó volt, hogy egy valós,
de nem agyontárgyalt témát feszegessen, és ez a magyar milliárdosok politikai
aktivitása, befolyása. A sokak által a sci-fi műfajába sorolt cikk a Terror Háza
igazgatóját, Schmidt Máriát, „egy milliárdos üzletembert” (Leisztinger Tamást)
és egy ismert bankárt (az OTP-től most távozott Spéder Zoltánt), valamint az
Index internetes portált tulajdonló Nobilis Kristófot „vádolta” egy új
jobboldali párt alapításával. Valahogy a krédóba keveredett Gyurcsány Ferenc
bizalmasa, Bajnai Gordon is, aki a cikk szerzője szerint a kormányban betöltött
pozíciójánál fogva „zsíros üzletekhez képes juttatni az említett üzletemberek
vállalkozásait az önkormányzatokhoz áramló uniós pénzeken keresztül”. Eddig az
összeesküvés-elmélet.



Csányi Sándor

Fotó: V. Sz.

Tagadhatatlan, hogy évről évre egyre több kiadvány foglalkozik a leggazdagabb
magyarok, a „felső száz” alakjaival. Ám ami a legtehetősebbek életviszonyairól,
vagyonáról tudható, az csak bizonytalan becsléseken alapuló információtömeg –
állítja Szakonyi Péter, a Magyar Hírlap által kiadott A leggazdagabb száz magyar
című kötet szerkesztője. Listájuk összeállításakor kizárólag legális –
cégbírósági és ingatlan-adatbázisokból kiolvasható – jövedelmeket,
vagyonelemeket vettek számításba, kétes eredetűeket nem, s minden esetben
személyes egyeztetési lehetőséget ajánlottak az érintetteknek.

A listán szereplő milliárdosok politikai kötődését nem tárgyalja egyik kiadvány
sem, de a szerkesztő szerint ez nem is bizonyítható egykönnyen. Kiknek van mégis
politikai befolyásuk? Kézenfekvő azokat vizsgálni, akik nem rejtik véka alá
pártpolitikai meggyőződésüket.

Csányi Sándor

1992 óta az ország legnagyobb kereskedelmi bankjának első embere. Egy rövid
évtized alatt aztán az állami bank vezető tisztviselőjéből Magyarország
legbefolyásosabb bankár-üzletembere lett. Az OTP Bank vezére jelen van a
legnagyobb hazai vállalat, a Mol igazgatótanácsában, kiterjedt
magánérdekeltségei pedig a hazai élelmiszeripartól a borászaton át a
telekommunikációig terjednek. Csányi kormányfői ambícióiról először 2005
tavaszán adott hírt a hazai média.

A Political Capital azt a következtetést vonta le a bankvezér szerepléseiből,
hogy miniszterelnök-jelölt akart lenni a következő választáson. „A jobboldalon
Orbán Viktor pozíciója megkérdőjelezhetetlen, valószínűleg még hoszszú ideig
csakis ő jöhet szóba miniszterelnök-jelöltként. Az ötvenkét éves Csányi
próbálkozhat valamelyik kisebb jobboldali párttal (MDF, Centrum), vagy alapíthat
új pártot is. Mindkét megoldás óriási pénzügyi befektetést és jelentős politikai
kockázatot jelent” – írta a cég egyik elemzésében. A bankvezér profikat
szerződtetett: politológusok és politikai elemzők hada látogatta rendszeresen az
elnök-vezérigazgató Sándor irodáját. Stumpf Istvánnal, a Századvég Alapítvány
elnökével és Giró-Szász András szakértővel tartottak megbeszéléseket, de
rendszeres konzultációkat folytatott Török Gábor politológussal is. A pletykák
egy közvélemény-kutatásról is szóltak: a Tárkival felmérést végeztetnek a
„bizonytalanok” vagy „válaszmegtagadók” rétegének összetételéről, véleményéről
és lehetséges preferenciáiról, a két nagy politikai párton kívüli harmadik erő
megjelenésének fogadtatásáról. Ezeknek a kutatásoknak fontos célja volt, hogy
képet kapjanak Csányi politikai elfogadottságáról. A felmérések eredménye
pozitív lett, a kiszivárgott információk szerint „Csányi ismertsége és
elfogadottsága közel azonos eredményt mutatott Gyurcsány Ferencével és Orbán
Viktoréval”.

Joggal merült hát fel, hogy Csányi önálló pártot alapít, vagy egy már létező
párt első embere és így miniszterelnök-jelöltje lesz, esetleg az egyik nagy párt
vagy mind a kettő együttesen kéri fel valamiféle kormányzati válságmenedzseri
szerepre. A színfalak mögötti tárgyalások azonban a résztvevők számára több
szempontból is kényesek voltak, igyekeztek tehát azokat szigorúan zárt ajtók
mögött folytatni. A titok azonban nem maradt titok: kitudódott mielőtt a
tárgyalások résztvevői a tettek mezejére léptek volna, így elvetették a
lehetőséget, illetve jegelték azt a következő választásokig.

Demján Sándor

Az elmúlt évtizednek talán a legbefolyásosabb üzletembere. Az egykori
szocialista vállalkozóból a rendszerváltás utáni magyar „tőke” oszlopos tagjává
váló Demjánon sem a rendszer, sem a kormányváltások nem fogtak ki. A milliárdos
a gazdaság szinte minden területén érdekelt üzletember, egyetlen dologba nem
ártotta bele magát: a politikába. Csak annyira érintkezett azzal, amennyire
éppen muszáj volt. A választások után egy nyilatkozatában rögtön arról beszélt,
hogy „a vállalkozóknak rá kell kényszeríteniük a politikát a megegyezésre, a
gazdaságot előrevivő reformokra. Magyarország jövőjét a sikeres vállalkozások
garantálhatják – jelentette ki Demján.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a
vállalkozók tudomásul vették a kiigazítási csomag szükségességét, és azt is,
hogy a többletterheket nekik éppúgy viselniük kell, mint a társadalom többi
rétegének.

Demján Sándor felfogása a politikumról jellemzően ellenséges. Szerinte a magyar
gazdaság válsága a „politikai elit bűne”, ezért is javasolta, hogy a kormányfő
és a pénzügyminiszter büntetőjogi felelősséget viseljen az állam költekezéséért,
illetve túlköltekezéséért. Demján rendre súlyos szavakkal illeti a politikai
szekértáborokat, véleménye szerint Magyarországon a „hungaro-síitizmus és a
hungaro-szunnitizmus” ellentéte ütötte fel a fejét, ami meglátása szerint
tarthatatlan.



Demján Sándor és Széles Gábor

Fotó: V. Sz.AP

Széles Gábor

Az ország egyik legismertebb, korábbi politikai szereplései okán is számon
tartott üzletembere, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, aki
gazdaságpolitikai kérdésekben is gyakran megszólaló fontos közszereplő. Széles
üzletemberi tevékenysége – a magyarországi privatizációban való részvétele –
miatt gyakori szereplője a médiának. Két éve komoly médiabirodalom építésébe
kezdett, előbb a Magyar Hírlapot szerezte meg, majd ECHOTV néven elindította
magántelevízióját. A pletykák szerint a célra fordított összeg már ötmilliárd
forint fölött jár. Széles tavaly óta többször komoly konfliktusba került
újságjának főszerkesztőjével és szerkesztőivel a lap tartalmát és irányvonalát
illetően, aminek az lett a vége, hogy a hírlap stábja távozni kényszerült. Az
első csata a nagy felháborodással fogadott dán Mohamed-karikatúrák leközlése
után dúlt. Néhány hónappal később egy, a Fidesz-kongresszuson készült címlapfotó
miatt akarta meneszteni Széles a főszerkesztőt. Az üzletember azért kifogásolta
az MTI fotósának Orbán Viktort és Mikola Istvánt narancssárga cédulák esőjében
ábrázoló fényképét, mert az szerinte dehonesztáló a Fideszre, illetve annak
vezetőjére nézve. A politológusok szerint Széles lépései világosan mutatják: a
médián keresztül kíván beleszólni a politikába, és nem lenne meglepő, ha
személyesen is a politika porondjára lépne. Az Országos Érdekegyeztető Tanács
tavaly őszi ülésén indulatos szóváltás történt Széles Gábor és Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök között. Széles a társasági adó tervezett emelését kifogásolta,
figyelmeztetve, hogy ez vállalkozások sorát késztetheti arra, hogy az állítólag
kedvezőbb feltételeket biztosító Szlovákiába telepítsék át cégeiket. Az is az
igazsághoz tartozik, hogy a kormányfő erre azt válaszolta: „aki nem vállal
szolidaritást, az mehet Szlovákiába, ha akar”.

Leisztinger Tamás

Az ország egyik legsikeresebb cégfelvásárlója. Épp egy évtizede, huszonhat
évesen lépett be a kárpótlási üzletbe, hogy aztán villámgyorsan megjelenjen a
szállodaipari és a gyógyszer-kereskedelmi privatizációban, majd befolyása alá
hajtson tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli cégeket. Vegyes konszernje, az Arago
Holding Befektetési Nyrt. néhány év alatt a legismertebb hazai
kockázatitőke-társasággá nőtte ki magát. A Leisztinger-birodalom gyökerei
1994-95-re nyúlnak vissza, amikor javában folyt az állami tulajdon értékesítése
kárpótlási jegyek útján. Az ifjú a pletykák szerint Várszegi Gábor tanítványa
volt, de mára túllépte mesterét. A tavalyi parlamenti választások után
lendületet vettek a Leisztinger Tamás köreiből kikerülő ifjú szocialisták és
szövetségeseik. A fővárosban döntő pozíciókat igyekeztek megszerezni (Hagyó
Miklós, Horváth Csaba, Tüttő Kata, valamint Somlyódy Csaba és Steiner Pál) a
„régi” budapesti szocialistákkal szemben (Gy. Németh Erzsébet, Bakonyi Tibor és
Hunvald György). Az eredmény páratlan: Hagyó Miklósból – aki korábban a
Leisztingerrel való kapcsolatáról úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „gyakran
futballozunk együtt, de ez nem jelenti azt, hogy valaha is üzleti kapcsolatba
kerültünk volna” – főpolgármester-helyettes lett. A fő
Leisztinger-érdekeltségként jegyzett Arago Holdingban 1996 és 1999 között
felügyelőbizottsági tagságot is vállaló Somlyódy Csabát a gazdasági
csúcsbizottság elnökévé választották. A pénzügyi és közbeszerzési bizottság
elnöki teendőit Leisztinger élettársa, Tüttő Kata vezeti, míg az előző ciklusban
a II. kerületben polgármesterkedő Horváth Csaba pedig stratégiai
városfejlesztési tanácsnok lett. A fideszes városatyák az új
„karrierszocialista” jelzővel illetik a csapatot, és szerintük a következő
választásokon vélhetően már az ő jelöltjük lesz a főpolgármester-jelölt is. „Az
MDF kampányát Leisztinger Tamás baloldali kötődésű vállalkozó pénzelte Schmuck
Andoron, illetve a Tisztelet Társaságán keresztül” – állította egy interjúban a
párttal szakító Gémesi György a választási hajrában. De nem a gödöllői
polgármester az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a nagyvállalkozó mindkét
oldalon elég vasat tart a tűzben.



Leisztinger Tamás

Kakukktojás

A titokzatos, egyik milliárdos listán sem szereplő Simicska Lajosnak sokak
szerint még a cikkben említett üzletembereknél is meghatározóbb a politikai
befolyása. Orbán Viktor egykori középiskolai, később egyetemi és kollégiumi
társa, bizalmasa a Fidesz volt gazdasági igazgatója. Barátjának hatalomra
kerülésekor APEH-elnök, majd banki vezető lett.



Fotó: Archív

A kilencvenes években médiabirodalmat kiépítő, a Fidesznek gazdasági
hátországot létesítő Simicska nem véletlenül nyilatkozik kizárólag jobboldali
médiumokban, e lapok egy része neki köszönheti létezését. Mindebben fontos
szerepet játszott az 1994 elején privatizált Mahír Rt., amely kisebb kitérők
után került az érdekeltségébe. A cég 1994 nyarán kezdte meg médiapiaci
nyomulását: amikor is a Hírlapkiadó Vállalattól bérbe vette az állami tulajdonú
Esti Hírlapot, az Expressz hirdetési napilapot, illetve a Magyar Nemzetet. A
Hírlapkiadó vezérigazgató-helyettesi – később vezérigazgatói – székében akkor az
a Liszkay Gábor ült, aki ma a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője. A
Horn-kormány később visszaszerezte a lapokat a Mahírtől, és továbbadta a
Postabanknak. Az 1998 őszén összeomló Postabank-sajtóbirodalom viszont az
Orbán-kormány utasítására folytatta a Magyar Nemzet finanszírozását. A
médiabirodalom kiépítéséhez vezető úton szintén fontos lépés volt a Napi
Magyarország alapítása – az újságot a Mahír Rt. egyik kft.-je hívta életre 1997
végén. 2000 áprilisában azonban összevonták a Napi Magyarországot és a Magyar
Nemzetet.

A Fidesz körül sok új ember jelent meg az elmúlt időszakban, de Simicska ma is
meghatározó személyisége az ellenzéki párt pénzügyeinek. Győri Tiborral és
Liszkay Gáborral régóta üzlettársak, így befolyásuk döntő a Fidesz körüli médiák
szerepét illetően – mondta lapunknak egy volt fideszes képviselő. Simicskáról
sokan úgy tartják, hogy ma is Orbán Viktor egyik legközelebbi bizalmasa, aki
rendre jelentős szerepet játszik az ellenzéki párt gazdasági helyzetének
stabilizálásában. Nem csekély szerepe volt a „Fidesz közeli cégek”
működtetésében; ő volt az, aki a Fidesz részéről – a párt gazdasági
igazgatójaként – a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Varga Tamással együtt
szignálta a botrányos 1993-as pártszékházeladást – állítja forrásunk. Véleménye
szerint a Vegyépszer vállalat mögött sem Nagy Elek áll, hanem a Fidesz
nagyhatalmú háttérembere, sőt úgy tudja, hogy a múlt héten kirobbant hatalmi
harc alapja is az volt, hogy a mellőzött pártvezetők nem nézték jó szemmel,
amint a háttéremberek pénzgyűjtő körútra indulnak.

Bayer Zsolt 1994-ben a Népszabadságban azt írta: „Most itt az idő az árulásra:
igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam
el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem.

Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy
kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.”

Szerepzavarok

A társadalmi szerepek – gazdasági, politikai, kulturális – világos
elhatárolása még nem történt meg. Sokszor hittük, hogy ez már megtörtént, de
mindig bebizonyosodott, hogy valójában nem differenciálódtak ezek a szerepek –
mondta lapunknak Ágh Attila politológus. A múlt heti események is ezt a
szerepváltást modellezték a Fidesz körül: a nagytőke gonosz árnya rávetült a
Fidesz plebejus elnökére. A nyugati társadalomban elvétve jelennek meg az ilyen
szereptévesztések, de a volt szocialista blokk „keleti” gondolkodásmódja
táptalaja az ilyen váltásoknak. Az itthoni helyzetet három momentum is
gerjeszti. Egyrészt a pártfinanszírozási törvény kiskapui, másrészt a
politikusok személyes családi összefonódásai, azok hirtelen meggazdagodásai,
amelyek jelenleg mindkét oldalt behálózzák, harmadrészt pedig az EU által
számunkra előirányzott pénz összege. Itt a helyi érdekeltségű politikusok szembe
találják magukat a pártjuk elitjével, mert az ő újraválasztásuk nem
makropolitikai győzelemtől függ, hanem a helyben lehívott uniós forrásoktól. A
Fideszben ez most kézzelfogható feszültségeket gerjesztett, de a másik oldalon
is egyre jobban kitapintható a szembenállás.

Olvasson tovább: