hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tagad a gyermekorvos
Fegyelmi eljárással folytatódik a vérfertozo apa ügye

2006. 11. 01.
Teljes a megdöbbenés, az értetlenkedés a Komárom-Esztergom Megyei Szent Borbála Kórház gyermekosztályát vezeto – az elsofokú ítélet szerint bizonyítottan –, vérfertozést elkövetett ötgyerekes családapa esete körül. A kollégák attól félnek, hogy az ügy bizalmi válságot okozhat az orvostársadalomban. Az elsofokú bíróság nem tiltotta el a férfit szakmájának gyakorlásától, mert nem foglalkozása körében követte el a buncselekményt.

Dr. T. Á. továbbra is ártatlannak vallja magát, s ezt szeretné bebizonyítani.
Az ellene folyó eljárásról senki sem tudott a környezetében, kivéve Dr. Tóth
Ildikót, a kórház elozo igazgatóját. Elmondása szerint leváltása elott két
nappal – 2005 júliusában – kapott egy névtelen feljelento levelet a foorvos
viselt ügyeirol, amiben „elképeszto dolgok voltak”. Mivel az állításokat
rágalomnak tartotta, megkérdezte a foorvost, aki elismerte, hogy rendorségi
eljárás indult ellene, de tisztázni fogja magát a levélben is megfogalmazott
vádak alól. Mivel nem kórházi ügyrol volt szó, ezért az ártatlanság vélelme
miatt nem kezdeményezték az orvos felfüggesztését. Ha pedig elterjedt volna a
hír a kórházban, hogy vérfertozés gyanúja miatt elbocsátanak egy foorvost, aki
éppen a vádak alól igyekszik magát tisztázni, akkor munkaügyi per kerekedhetett
volna a dologból. Az érintett ugyanakkor elmulasztotta tájékoztatni a kórház új
vezetoségét a rendorségi eljárásról, az ügyészi és a bírói szakaszról, és még az
ítéletrol sem értesítette a kórházigazgatót. Nagyberivói-Boér Áron, a Szent
Borbála Kórház foigazgatója cikkünk megjelenése után, újságíróktól szerzett
tudomást az esetrol. A foorvos a zárt tárgyalás eredményének nyilvánosságra
kerülése után betegszabadságra ment, a gyermekosztályt megbízott foorvos vezeti.


Nagyberivói-Boér Áron munkaügyi jogászokkal folytatott egyeztetést, majd
közleményt adott ki a kórház lépésérol: dr. T. Á. osztályvezeto foorvosi
megbízását 2006. október 20. napjával visszavonta. Ellene közalkalmazotti
jogviszonyából eredo lényeges kötelezettsége megszegése miatt fegyelmi eljárást
rendelt el. A foigazgató a fegyelmi eljárást a jogeros ítélet meghozataláig fel
is függesztette.

„A vérfertozésért elítélt, gyermekosztályt vezeto foorvos esete sajnos nem
egyedi a rendorségi ügyek között. Becslésem szerint a családon belüli eroszak
esetén 10-15-szörös lehet a látencia. A fizikai, szexuális bántalmazás, eroszak
elkövetoi 98 százalékban férfiak – mondta el lapunknak Csonkáné Huszár Anita, a
Komárom-Esztergom Megyei Rendor-fokapitányság Bunmegelozési Osztályának
vezetoje. A családon belüli eroszak természetét vizsgáló kutatók tapasztalatai
alapján az ilyen apák többsége maga is elszenvedett korábban valamiféle
bántalmazást, vagy rideg, elutasító „nevelésben” volt része. A munkahelyén merev
tartású, kívülrol tökéletes úriember, a „rendes ember” lehet álca, különösen
értelmiségieknél, akik úgy képesek a családon belül terrorizálni, hogy az a
környezet számára hihetetlen, elképzelhetetlen – állítja a szakember, hozzátéve,
hogy az instabil személy önmagán kívül, a családban „tart rendet”, ott
gyakorolja a hatalmát, ahol lehet. Az erosen kiszolgáltatott helyzetu noknél
pedig felléphet a túszoknál gyakori Stockholm szindróma: a túlélés érdekében
teljesen alkalmazkodik az elkövetohöz, sot pozitív érzelmeket táplál iránta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!