hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sok lúd disznót győz
Újra lehet kacsát tömni, csak nincs miből

2006. 09. 20.
Zajlik ugyan a kártérítések kifizetése, de a madárinfluenza így is súlyos megrázkódtatást okozott a hazai baromfiágazatnak. Az érintett dél-alföldi területeken a gazdák jelentős része várhatóan nem tudja újrakezdeni a tenyésztést, mivel nincs elegendő tőkéje a szükséges fejlesztések finanszírozására.



Fotó: S. I.

Augusztus 31-ével az országos főállatorvos feloldotta a
madárinfluenza-járvány kapcsán bevezetett korlátozó intézkedéseket az érintett
Bács-Kiskun – és részben Csongrád – megyei területeken. A gazdák nem
kifejezetten lelkesek, noha ezzel újratelepíthetik szárnyasállományukat, és
megkezdhetik a kacsák, libák nevelését, illetve tömését. A térségben körülbelül
egymillió szárnyast irtottak ki a június elején kitört madárvész miatt, ami a
közvetett károkkal együtt mintegy húszmilliárdos kiesést okozott az ágazatnak. A
gazdák ráadásul egészen mostanáig nem telepíthették újra állományukat, magyarán
nem tudtak dolgozni. A kényszervágásra került állatok után a kormányzat
kártérítést ígért a tenyésztőknek, ám ennek kifizetése a jelek szerint nem
minden esetben megy gördülékenyen.

„A pénzt a termelést szervező – az állatokat és a takarmányt is biztosító –
integrátor cégeken keresztül kapjuk. Nekünk kettő is tartozott, az egyiktől
megkaptuk, ami járt, a másik viszont csak a negyedét akarja kifizetni a több
száz ezer forintos összegnek” – panaszolja egy középkorú hölgy a Kiskunmajsa
melletti Bodogláron, nem messze attól a tanyától, ahol a vírus először
felbukkant. Ők több mint 80 ezer kacsát neveltek egyszerre, a jókora sátrak most
üresen állnak tanyájuk mellett. A „kacsázásból” három fiuk és azok családjai is
meg tudtak élni, most viszont nem tudják, hogyan tovább. Az újrakezdéshez
ugyanis számos szigorú feltételnek meg kell felelni. Többek között
kerékfertőtlenítőt kell építeniük, szükség van öltözőre, hullatárolóra, a
területet be kell keríteni, és hálóval kell lefedni. Mindez az érintett család
esetében mintegy ötmillió forint befektetést igényelne, erre pedig nem telik. A
neve elhallgatását kérő hölgy szerint a gazdák többsége tőkehiány miatt nem tud
majd megfelelni az előírásoknak, és kénytelen lesz felhagyni a szárnyastartással,
így több száz család megélhetése kerülhet veszélybe. A gazdák elkeseredésére
jellemző, hogy makacsul tartja magát az a nézet, miszerint a madárinfluenza
megrendezett „színjáték” volt, azért, hogy tönkretegyék őket. Van, aki szerint
repülőről dobták le a vírust Bodogláron – többen a repülőt is látni vélték...



Gera Vilmos

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!