Kereső toggle

Globalizáció és iszlám kultúra Szerbiában

Kuvaiti befektetők építik újjá a térséget

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tíz évvel a balkáni háborúk után Szarajevó tele van élettel és virágzik. Az
ezerkétszáz napos ostrom nyomai ugyan még látszanak a házfalakon, de a sebeket a
viruló gazdaság és az életkedv már gyógyítja. A muszlimok lakta régi városrész
bazársorán hétköznap is pezseg az élet, több ezer fiatal ül kint a hangulatos
kávéházak teraszain.

Bascarsiján kavargó tömegben jól megférnek egymással a globalizáció
kisérőjelenségei és a tradicionális bosnyák–iszlám kultúra. Szarajevóban
lépten-nyomon a „nem felejtünk” feliratba ütközünk, de a város már a 21. század
helyét keresi a Balkánon.

1992 áprilisában kezdődött Szarajevó 20. századi kálváriája. Április 6-án, a
független bosnyák állam kikiáltásának pillanatában ostrom alá vette a jugoszláv
néphadsereg. A három és fél évig tartó ostrom során szinte rommá lőtték a
félmilliós nagyvárost. A kezdetei szerb–bosnyák konfliktusba belépő horvátok
hátba támadták a szövetséges bosnyák haderőt. A szörnyű pusztításnak a daytoni
békeszerződés vetett véget, Szarajevó azonban az akkori híradó képei alapján
megszűnt létezni.

A város mindig is a drámai történelmi fordulópontok helyszíne volt. A
tizennegyedik század óta szinte teljesen török fennhatóság alatt élő Bosznia
1878-ban vált az Osztrák–Magyar Monarchia részévé. 1914. június 28-án Gavrilo
Princip véres kézzel írta be Szarajevót Európa történelmébe. A város egyik
legősibb hídján kivégezte Ferenc Ferdinánd trónörököst, ezzel indítva be az I.
világháború eseményeit. Ma már csak hosszas kérdezősködés után lehet megtalálni
a latin hidat, mivel a szerb nacionalista törekvések nem túl szimpatikusak
errefelé. A II. világháború során a boszniai hegyek között vívta elhíresült
csatáit Tito partizán serege a náci megszállók ellen. A neretvai csata és az
igmáni menetelés még Hollywood producereit is lázba hozta. Tito még ma is
népszerű Szarajevóban, bögréken, pólókon éled újjá a jugoszláv retroérzés.

A város tele van fiatallal, az egyetemek nyitottak bármely népcsoport számára. A
balkáni újjáépítés itt rendkívül sikeres programként valósult meg, de talán a
legszembetűnőbb, hogy az európai befektetések mellett Szaúd Arábia-i és kuvaiti
pénzek áramlanak nagy mennyiségben a gazdaságba. A szaúdi milliárdosok
terepjáróival városszerte találkozhatunk. A csador már ritka viselet, helyét a
rózsaszín sálak vették át. A müezzin hangja naponta ötször hívja imára az „igaz
hit” követőit. A békefenntartók feltűnnek még Szarajevó főterén, de fegyver
helyett leginkább fagylaltot tartanak a kezükben. Tíz éven keresztül hirdette
mementóként a bosnyák parlament épülete a város tragédiáját. Idén aztán,
szakítva a múlttal, megkezdték a golyónyomok és ágyúlövedékek szaggatta épület
felújítását.

A város lüktet, és a helybeliek a nehéz évek után boldog jövőt várnak.

Szarajevót elhagyva a Neretva türkizkék vize mellett jutunk el Mostarba.

A kisvárosban a háború nyomai még szembetűnőek. A horvát és bosnyák oldalt
elválasztó utcák házai szétlőve, kiégve hirdetik a Balkán lappangó etnikai
feszültségét. A Stari-Most öreg hídjáról elhíresült város nevezetességét két éve
állították helyre. 1993 májusában egy horvát tankakna rombolta le a több mint
ötszáz éves múltra visszatekintő építményt. A várost körülvevő völgy csodálatos
mediterrán hangulatot áraszt, feledtetve az ide látogatókkal a tíz éve házról
házra járó pusztítást. Hiába azonban a vonzó környezet, a fiatalok elvágyódnak a
városból. Idegenvezetőnk, Dániel ezt úgy fogalmazza meg, hogy: „Külföldre megyek
kenyeret keresni, nem látom a jövőmet Boszniában.” Mostarban is lépten-nyomon
közel-keleti befektetésekbe botlik az ide látogató. Több épületet és mecsetet
építenek újjá kuvaiti segítséggel. A Neretva jobb partján látványos fejlődésnek
indult a muszlim negyed, míg a bal parton jórészt a horvátok próbálnak lépést
tartani a gazdasági fejlődéssel. A turizmus húzóágazatnak számít, bár
vendéglátóink keveslik az ide látogató külföldiek számát. Jelentős eredménynek
tartják helyben, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságok között újraindult a
kereskedelem. Szerb és horvát kamionok hozzák az árut, míg a bosnyák tengeri
kikötő, Neum teherhajókat indít Horvátországba. A háború azonban nemcsak az
épületek homlokzatán hagyott nyomot, hanem az emberi kapcsolatokban is. Nehezen
indul újra a párbeszéd a horvát és szerb nacionalizmus árnyékában. A közelgő
nyár elnyomja a balkáni feszültségeket, de ez csak addig tart, amíg tart a
gazdasági fellendülés. A Balkán maradt az, ami volt: Európa lőporos hordója, de
a kanócot egyelőre még nem gyújtotta meg senki.

Olvasson tovább: