Kereső toggle

Félre a depresszióval

A pozitív jövőkép inspirál – mondja Kóka János

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A hangom talán attól erős, hogy nem fogadom el, sőt ellene megyek egy
ősrégi magyar sztereotípiának, amely szerint ez az ország egy átokkal vert hely.
Ha a hagyományos magyar depresszió, önsajnálat, panaszkodás ellen nem teszünk
azzal, hogy megmutatjuk a lehetőségeket, hogy inspiráljuk az embereket, hogy
pozitív jövőképet mutatunk nekik, amiért küzdeni is érdemes, akkor nem a
fejlődés útján járunk.”



Kóka János gazdasági miniszter

Láthatóan nagyon élvezi a mostani munkáját. Mintha lubickolna benne. Mitől
vonzó egy ilyen adottságú fiatalember számára a politika?

– Az én generációm jelesebb tagjai irtóznak a politikától. Azt mondják,
semmire nem ad megoldást, korrupt, destruktív és gyenge színvonalú. Eleve olyan
közegbe születtek bele, ahol nem a politikai kapcsolatoktól függött az
előremenetelük, a karrierjük, hanem a nemzetközi szinten is értékesíthető
tudásuktól, képességeiktől és belső kvalitásaiktól. Sokan kérdik tőlem, hogy
sikeres emberként és üzletemberként mi a csudának vállaltam szerepet a
politikában. Azt mondom nekik: valakinek csak vállalnia kell, hogy egy kicsit
kiszellőztesse ezt a pállott politikai teret, és végre friss levegőt hozzon. A
kortársaimnak van egy világos víziója egy új és boldogabb Magyarországról, ahol
több a derű, ahol kisebb és kevésbé bürokratikus az állam, és ahol hatékonyabbak
az állami szolgáltatások. Ha se én, se Gyurcsány Ferenc nem mondanánk azt, hogy
menjünk, csináljuk, és tegyünk rendet, ha – egy komoly, az egzisztenciális
biztonságot is hosszú távra biztosító magánvagyon birtokában – nem mondtuk
volna, hogy nem a pénzért dolgozunk, hanem valami olyasmit szeretnénk tenni, ami
a gyermekeinknek is ad valamit, nos, ha mi nem, akkor ki csinálná ezt meg?
Gondolja, hogy a régi politikai elit egyszer csak képes lesz önmagát megújítani
és megtisztítani? Vagy saját árnyékát átlépve képes volna rendet tenni? Nem
volna képes.

A régi politikai elit kifáradt. Orbán Viktor és csapata elkopott ugyanúgy, ahogy
a rendszerváltó elit nagy része is.

Ez a fáradtság miben nyilvánul meg?

– Abban, hogy hét-nyolc éve nem történt semmi lényeges reform ebben az
országban. Az egészségügyet néha megsimogatják, de komoly reformok nélkül lassan
elhalálozik. Az államigazgatásban sem pici kozmetikázásra van szükség, hanem a
folyamatok fundamentális újragondolására. Egymás mellett él egy sikeres
reálgazdaság egy sikertelen, hatékonytalan, ellustult állami szférával. A
rendszerváltás környékén a politika a társadalom előtt járt, húzta azt, mert
innovatív volt. Ma utcahosszal kullog a társadalom mögött.

Mire alapozza azt a nagyon szép képet, amit a gazdaságról fest?

– Megingathatatlanul hiszek ebben az országban, abban, hogy Magyarország a
jövőben Európa egyik sikertörténete lehet. Fejlődésben, munkahelyteremtésben,
kreativitásban meg tudjuk előzni a tagországok legtöbbjét. Látom az
előremenetelünk útját, a kibontakozás fázisait szinte pontról pontra. Nézzünk
kicsit messzebbről az országra! Az utóbbi tizenkét évben felére csökkentettük a
munkanélküliséget, 25 százalékról 2,5 százalékra csökkentettük az inflációt. Nem
mi vagy a Fidesz vagy a konzervatívok, hanem a magyar gazdaság, a magyar
emberek. Idejön egy amerikai vagy francia vezető, és azt mondja: ilyet még nem
látott. Hogy egy ország, amely a nyolcvanas években a vasfüggöny mögötti
legvidámabb barakként élte meg a gulyáskommunizmust, mára pedig az egyik
leggyorsabban fejlődő és a befektetések szempontjából is az egyik legvonzóbb
hely lett. Akárhogy is nézzük, egy főre számítva Magyarországra jött a legtöbb
működő tőke, ez a befektetői bizalom a gazdasági teljesítményünk igazi
barométere. Az utóbbi négy évben negyedével nőtt a reálkereset, harmadával
nőttek a nyugdíjak, azaz a gazdaság teljesítménye kezd átcsorogni a privát
életbe. Annak idején a legolcsóbban termelő országok egyike voltunk, ma
majdhogynem a legdrágábbak vagyunk a régióban. Ennek ellenére
negyven-ötvenezerrel több munkahely van, mint négy évvel ezelőtt.

És ez mit mutat?

– Azt, hogy úgy sikerült váltanunk az olcsóbb termelésből a minőségi munkák
felé, hogy nem kerültek százezrek az utcára.

Ez nagyszerű dolog. Mikor kint járunk az Egyesült Államokban, Japánban vagy
Oroszországban, s látom, hogy magyar exportőröknek új piacokat tudunk találni,
újabb és újabb befektetőket tudunk idecsábítani, azt érzem, hogy érdemes
csinálni. Ilyenkor könnyedén tudom feldolgozni magamban azt is, hogy amikor
hazajövök, a Fidesz sok százmillióért kiragasztott „depresszióarcai” néznek
velem szembe az utakon.

Mitől szokatlan és miről szól az a hang, amit Ön képvisel a magyar
belpolitikában?

– A hangom talán attól erős, hogy nem fogadom el, sőt ellene megyek egy
ősrégi magyar sztereotípiának, amely szerint ez az ország egy átokkal vert hely.
Ha a hagyományos magyar depresszió, önsajnálat, panaszkodás ellen nem teszünk
azzal, hogy megmutatjuk a lehetőségeket, hogy inspiráljuk az embereket, s hogy
pozitív jövőképet mutatunk nekik, amiért küzdeni is érdemes, akkor nem a
fejlődés útján járunk. Ha folyamatosan megpróbáljuk visszahúzni az országot,
ugyanazt csináljuk, mint Meciar Szlovákiában, mikor

is nacionalizmusba burkolózva visszafordult, és legalább kétszer annyi időre
vetette vissza az országot, mint amennyi ideig „uralkodott”. Ez borzasztó. És
Orbánék is ebbe az irányba vezetik a hajót, Mikola minden egyes mondatából is ez
süt.

Mit gondol, miért Ön a Fidesz egyik fő célpontja?

– Mert megjelent valaki, aki nemcsak szavakban, hanem tettekben is képviseli
a nyugati polgárosodás eszméjét. Orbánéknak azért telt hosszú évekbe, míg
elsajátították a polgárság szimbólumrendszerét, mert nem volt a sajátjuk. Ezért
aztán át is csaptak nemzetieskedésbe. Majd amikor érdekeik úgy kívánták: egyszer
csak nem középre húztak, hanem megpróbálták a szélsőségeket beemelni a
politikába. s ez után egy pillanat alatt elengedték annak a polgárságnak a
kezét, amelyről évekig papoltak, sőt, még a szóhasználatukat és
szimbólumrendszerüket is azonnal megváltoztatták. Előbb eljegyezték magukat a
liberalizmussal, hogy aztán házasságra lépjenek a konzervativizmussal, amit
éppen most csalnak meg a kommunizmus eszméjével. Magyarul: semmi sem az övék
abból, amit éppen mondanak. A populizmusnak sajnos az az egyik nagy hátránya,
hogy mindig el kell engedniük valamit, és mindig valami új szellemiséget kell
felvenniük. Gyurcsány Ferenc tényleg olyan, amilyennek mutatja magát –
mondhatom, mert jól ismerem –, én tényleg kapitalista vagyok, és Béki Gabriella
az SZDSZ-ben tényleg a szolidaritás vérbeli elkötelezettje, tizenhat évvel
ezelőtt is azt mondta a parlamentben, amit ma. És sorolhatnám. Ez egy olyan
erény, amelyben hatalmas erő van. Ez az az erő, amely összetarthatja az igazi
nyugati típusú polgárosodás eszméjét, ami felé Magyarországot is vinni kell.
Megértem a jobboldalt, hogy veszélyt jelentünk a képmutatásuk, a populizmusuk, a
lebutított sztereotípiáik számára.

Üzletemberként, még az Elender vezérigazgatójaként egy beszélgetés során azt
mondta nekem, hogy a jövőbe vetett hit forintosítható a jelenben. Ezt
politikusként, miniszterként is így látja?

– Igen. A politika napi szintre

lebontva célkitűzések megvalósításának sorozata, nagyon is

gyakorlatias és pragmatikus tevékenység. Ma Magyarországon a legnagyobb
társadalmi, illetve politikai probléma a foglalkoztatás. Nekem gazdasági
miniszterként is az a legfőbb fela-datom, hogy új munkahelyek

jöjjenek létre. Elmondok egy történetet: amikor a kollégáimtól megtudtam, hogy
van egy halvány remény arra, hogy a Hankook, a dél-koreai gumiab-roncsgyártó
mégsem Szlovákiában teremt háromezer új munkahelyet, akkor hittel elkezdtem
küzdeni érte. Azt mondtam: „Gyerekek, ezt meg tudjuk csinálni!” Éjszakákon
keresztül ezen dolgoztunk, és erről tárgyaltunk, és végül is tényleg sikerült
idehoznunk azt a háromezer munkahelyet. Igen, bombasztikus ereje van a hitnek a
mostani munkámban is. Elhiszem-e, hogy meg tudjuk csinálni? Be tudom-e gyújtani
a stábom motorját is? Olykor ez a hit és lelkesedés kicsit ormótlan. Olyan, mint
egy karikatúra, mivel kiemel egy-két jellegzetességet, és a többit háttérben
hagyja. Mikor az egyik napilapban feladott hirdetésemben Magyarország kapcsán
kirobbanó sikerről beszélek, akkor pontosan tudom, hogy az ország pillanatnyi
képe ennél árnyaltabb. De nem baj, hiszen minden képszerű megjelenítés kicsit
túloz, valamit kiemel, hogy valamire fókuszáljon. Én ezt szeretném kiemelni.
Szeretnék ennek az országnak inspirációt, optimizmust adni, hogy jó felé
haladunk.

Hogyan találta meg Önt Kuncze Gábor, és hogyan került a politikába?

– Régi ismerősök vagyunk. Kuncze Gábort az egyik legeredetibb magyar
politikusnak tartom. Gyurcsány Ferenccel együtt – akit szintén ismertem – olyan
személyt kerestek a Gazdasági Minisztérium élére, aki az üzleti életben már
bizonyított, aki a gazdasági életben szerzett tapasztalatai alapján a
hatékony-ság és a működőképesség szemléletét át tudja emelni az
államigazgatásba. Őszintén szólva, akkor még nem gondoltam, hogy politikus is
leszek. Azt hittem, hogy a szakminiszter olyasmi, mint egy cégnél a
vezérigazgató. Ő a kivitelező, a megvalósító, az igazgatóság akaratának
keresztülvivője. A politikus ezzel szemben olyan, mint az a vállalkozó, aki
meghozza a döntéseket, kijelöli a stratégiai irányokat, amelyeket a menedzsment
megerősít, majd megvalósít. Örömmel töltene el, ha a generációmból akár az én
példámat látva is minél többen vállalnának szerepet abban, hogy lerajzolják,
milyen Magyarországot szeretnének. Amit aztán a szakminisztérium majd végrehajt.

Az év elején belépett az SZDSZ-be. Miért tartja fontosnak, hogy egy politikus
elkötelezze magát egy párthoz?

– Azért, mert Magyarországon a pártpolitikán kívül nincs érdemi politizálás.
Másrészt a döntéshozók legyenek csak elszámoltathatók. S ha egy politikus nem
végzi jól a munkáját, akkor a pártja is viselje annak felelősségét. Ráadásul én
vérbeli liberálisnak érzem magam, s most itt van egy olyan liberális párt, amely
kész új arcok beemelésére, valamint kiáll a gazdasági liberalizmus mellett.
Második vagyok az országos SZDSZ-listán. Hiszem, hogy komoly feladatom van:
elősegíteni azt, hogy a párt újra visszanyerje azt a lendületet és lényeglátást,
amely a kilencvenes évek első felében jellemezte.

Mi van a régi hobbijaival, autóvezetéssel, vitorlázással, utazásokkal? Van
még ideje rá?

– Gyakorlatilag megszűnt a szabadidőm. A sportból mindössze annyi maradt,
hogy reggelenként otthonról befutok a munkahelyemre. Úgy fogom fel a mostani
munkámat, mint egy maratoni futó. Van egy célom, és futok kitartóan, hogy
elérjem. Az úton sorfalat állnak nekem, akik szeretnek, és drukkolnak
önzetlenül. Ők az igazi szövetségeseim, és e csapat egyre nagyobb.

Nem fél, hogy idő előtt kiég?

– Nem fogok kiégni. Töltődöm a munkám adta sikerekkel, azzal a vízióval, ami
felé megyünk, azzal az élvezetes munkakapcsolattal, ahogy Gyurcsány Ferenccel
dolgozom, és azzal az érzéssel, hogy a kollégáim számítanak rám.

Olvasson tovább: