Kereső toggle

Jászberény, 2006. február

Kövér László szerint az ország

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Köteles beszédet Kövér Lászlótól is meghallgatni az ember így negyven nappal a választások előtt. Megtettük, s a másfél órás műsor végén már sejthető volt, miért próbálja eldugni a Fidesz a választók elől második emberét. Az ismerős panelekből építkező előadás úgy hatott, mintha egy vidéki politechnikatanár olvasná első látásra Csurka István valamelyik beszédét. 

Kövér doktor egyszerű üzenetekkel operál: Az Orbán-kormány alatt felfelé ívelt az ország, az elmúlt négy évben lefelé ível. A polgári kormány víziót adott az embereknek, a Gyurcsány-programban nincs semmi új: a négy évvel ezelőtti Medgyessy-program zsugorodott, rohadt változata. Azt ígérték, ingyen lesz minden, ehhez képest „csak a kutyagumi van ingyen”. 

A Fidesz a 2004-es kettős népszavazás kudarcát követően határozta el, hogy ideológiai kérdésekkel többé nem kampányol. Kövér László fegyelmezetten követi a párt utasításait: „Most ne az Isten, haza, család legyen a meggyőzés eszköze, hanem az, hogy rosszabbul élünk” – oktatja időskorú hallgatóságát. 

Hétfő este a jászberényi Fidesz-szimpatizánsok is élőben hallhatják, hogy „ezek” négyezermilliárddal növelték az adósságot. „Ez több, mint amit a komcsik vettek fel a Kádár-rendszerben, s ami a legfelháborítóbb, hogy ugyanazok a brigantik kiállnak, és azt mondják: nem probléma.” 

Rákosi, Sztálin, Szamuely

Kövér szerint „ezek” a következő bűnöket követték még el (a teljesség igénye nélkül): elkockázták a jövőnket, a kisemberek zsírján híztak meg, Szanyi– Szamuely kuláktalanítási akciója azt végzi be, amit Rákosi és Sztálin nem tudott, ötszázalékos kisebbség terrorizálja az országot, hideg fejjel, mérnöki precizitással verik szét az oktatást, eladósítottak, eladtak, föléltek, módszeres félelmet keltenek. 

Pihenésképpen emlékezzünk, mi mindent kaptunk ezzel szemben az Orbán-kormánytól, Kövér László válogatásában: emelkedő gazdaság, csökkenő munkanélküliség, csökkenő vállalkozói terhek, csökkenő államadósság, csökkenő infláció és háromszázhúszmilliárd forint tartalék az államkasszában. De ez mind semmi, a legfőbb érdem ugyanis az, hogy mindenki fölemelt fejjel járhatott, „gondoljunk csak a millennium méltó megünneplésére”. Az Orbán-kormány legnagyobb érdeme az, hogy az emberek elhitték, vége a hét szűk esztendőnek – értékelt az Orbán-kormány minisztere. 

Kövér a kívánatosnál egy leheletnyivel gyorsabban beszél, időnként makog, ráadásul ritkán tart hatásszünetet. Így aztán nem csoda, hogy az első közbetapsolásra kerek harminc percet kell várni. Ám őt ez cseppet sem zavarja. Sorolja a betanult paneleket, ugyanazokat a vicceket szórja Nyírbogáton, mint Jászberényben. A honvédelmi miniszterről például azt, hogy a Juhász Ferenc által művelt politikához képest „a trianoni békediktátum egy fegyverkezési program volt”. Kövér szerint a magyar hadsereg képtelen megvédeni az országot, külső segítséget viszont nem várhatunk, mert az USA úgy lép át a NATO-n és az ENSZ-en, mint a koszos lábtörlőn, ha érdekei azt kívánják. 

Kádár, Apró, Dögei

Természetesen Gyurcsány Ferenc is megkapja a magáét – bár a tudósítónak az az érzése, mintha a közönség feleannyira sem gyűlölné, mint a szónok. 

Kövér doktor szégyelli, hogy Gyurcsány a földije, hogy ő is pápai gyerek. „Ő nem magyar miniszterelnök, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke” – definiálja a miniszterelnök jogállását, majd több ízben is a „Kádár, Apró, Dögei meg a többi szemétláda” szövegkörnyezetbe helyezi. 

„Miért kell eltakarodniuk?” – kérdezi a Fidesz választmányi elnöke. Ennek nyilván ezer oka van, az idő rövidségére való tekintettel az est folyamán azonban csak néhány tucattal szembesülünk: „Akárhová nyúlunk, csak a leépülést, pusztítást, rombolást látjuk, reggelig lehetne sorolni az anyagi kártételeket, de a legnagyobb kárt a lelkekben tették.” Kövér Lászlónál konkrétan az jelentette az utolsó cseppet a pohárban, amikor Gyurcsány azt mondta: „a magyar fiatalok menjenek a fenébe”. Gyurcsány egyébként arról beszélt, hogy a fiatalok nem eléggé mobilisak. 

De röppenjünk vissza Jászberénybe, mert Kövér László éppen az SZDSZ-re mér csapást: véleménye szerint a szabaddemokraták annyiban rosszabbak a szocialistáknál, hogy ők tudatosan teszik tönkre az országot. 

Gyurcsány, Magyar, féldeci

A kisebbik rossz „MSZP-nek se istene, se hazája”, vezérlőelve az, „amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra”, míg „Magyar Bálint beengedi a drogkereskedőket az iskolába”, „az SZDSZ-nek nem az állammal van a baja, hanem a magyar állammal”. „Nehogy már az ötszázalékos csík húzza a repülőt” – összegez a szónok a tőle megszokott árnyalt stílusban. Kitüntető figyelme feltehetően összefüggésben áll a szabaddemokratáknak mért parlamenti bejutással, ami a jelen állás szerint egyben a Fidesz újabb vereségét is jelentené. „Nem babra megy a játék.” Bár a 2002-es vereség okai között Kövér továbbra is a választási csalást említi elsőként, és elismeri, hogy sokáig dühösek voltak a pestiekre, illetve a lakótelepen élőkre (eredetileg: panelprolikra), meglepő fordulattal úgy fogalmaz: bennük volt a hiba, mert nem tudták megszólítani a bizonytalanokat, miközben a szocik háromszázezer új szavazót vittek az urnákhoz: „Azt mondták nekik, ez itt a fülke, ide behúzod az X-et, és kapsz egy felest.” 

Kövér szerint – és ez a másfél órás műsor záróakkordja – „ha ezek kapnak még négy évet, talán tényleg nem marad más választásunk, mint elvándorolni”.

Olvasson tovább: