Kereső toggle

Riport Orbán Viktor békéscsabai látogatásáról

Értékeljen országot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha január, akkor évértékelés. Most Orbán Viktor kezdte előbb, ráadásul egyszerre öt városban: Egerben, Pécsen, Budapesten, Szentesen, végül Békéscsabán. Öt helyszín tíz nap alatt. A volt miniszterelnök személyes közvélemény-kutató körútja volt ez, amely mindentől és mindenkitől független. Békéscsabán is csak az övéi között állt a (polgári) kör közepére. 

A volt miniszterelnök mindenhez ért: szociológus, gazdasági szakértő, kisgazda és nagymama egyszerre. A stílus, a hangulat igazán szabad, mindenki hozzászólhat, pláne azok, akik egy héttel előre írásban konkrétan jelezték, hogy mit akarnak. Közülük került ki az a néhány szerencsés, aki kiülhetett a műbőr kockákra, és ha Viktor jól megtanulta a leckét, akkor meg is szólította, sőt mellé is ült. De ha Orbán hibázott, akkor sincs gond, mert Kudlik Júlia, e rendezvények háziasszonya azonnal segítségére sietett. Asszisztált még Philipe is, aki évek óta elengedhetetlen díszlete a vidékjárásnak, legyen az nemzeti konzultációs körút vagy éppen polgárikör-alapítás. 

Orbán Viktor mindenesetre egyet megtanult Horn Gyulától: a vidéket járni kell, a vidék azért van, hogy szeresse a fővárosból és a nagy politikából kiszorult politikusokat. A volt miniszterelnök öltözete is ezt sugallta: lazán, egyszerűen tweed zakóban, sportosan kihajtott ingben és hosszú barkóval, amire bármelyik falusi borbély büszke lehetne. 

A nép persze hálás a „legkisebb királyfiért”, akire a szebb jövő vár, aki mégis csak a „mi kutyánk kölke” – ahogy egy nyugdíjas bakter fogalmaz mellettem a lelátón. A csabai téma az otthonteremtés, annak nehézségei, amit már egyszer sikerült megoldani, de a „gonosz” sajnos ezt is tönkretette. 

A csarnokba csak kártyával lehetne bejutni, de a kezdés előtt már nem nézik, ki jön be, a lényeg: csak jöjjön. Illetve mégsem, mert az egyik biztonsági őr elkap egy befelé igyekvő csíkos szatyros hajléktalant, akit félre is állít. Miközben rádión utasítást kér a kisfőnöktől, egyik kollégája vigyázza a lila mackós polgárt, aki értetlenkedve kérdezi, miért nem engedik be, hiszen neki tényleg szüksége van az otthonteremtési tanácsokra. Sokára jön meg a válasz: nem jöhet be. Talán nem hiszik, hogy tavasszal elmegy szavazni. Pedig most mindenkire nagy szükség van, hangzik a jó tanács Orbán Viktortól, aki nem kéri, hogy őt támogassák, csak gondolkodjanak el a programokon. 

Aztán jön egy vallomás: bizony tartozott eljönni Békéscsabára, mert két éve nem fizette ki a Kolbász Klub tagsági díját, amit ma három darab ezressel pótolt. Hiába na, tudja, mit szeret a nép errefelé: disznóvágást, kolbászt, hurkát, jó szót és anekdotát. Aztán ahogy telik az idő, minden gond terítékre kerül. Büszke is mellettem egy honpolgár, civilben tökmagárus: „Viktor mindig felkészült, mindig tudja, mi fáj a magyarnak!”

Három és fél millió otthon szövetsége vagyunk, tulajdonképpen ez az ország, tudjuk meg a megdöbbentő igazságot, ezért segítsük egymást, dolgozzunk egymásért is, mondja a szónok tömören – amit aztán nagy taps követ. „Jó ezt hallgatni, de én mikor tudok majd a pesti elit negyedben villát venni?” – teszi fel a költői kérdést a mögöttem ülő, amire éppen bólintani akarunk páran, de alólunk egy szigorú hang csendre int: „Ha nem tetszik, kívül tágasabb, uraim!” 

Hallgatunk csendben tehát, de aztán hamar a büfé irányába vonulunk vissza egy kávéra. Az előtérben hideg van, csak a plazmatévékből sugárzik a vigasztaló jó szó, ami némi meleget lop a biztonságiak és a „hungarikumot” árulók szívébe. A felhozatal most szerény, nincs árpádsávos lobogó, nagymagyar térkép, csak Áder könyve és Wass Albert kötetei jelzik, hol dobog az igazak szíve. A büfé viszont tele és nem újságírókkal, hanem egykori Fideszesekkel. Némi kínos vigyorgás után szóba elegyedünk, hamar kiderül, csak könyvárusnak jöttek, mégpedig Áder úr könyvét hozták. A vezér jelenléte nekik már nem esemény, vágtak együtt disznót is, két éve ez se mentette meg őket, egy éjszaka menesztette a városi stábot az elnök úr. 

Míg a kávét szürcsöljük alkalmi ismerősömmel, jót nevetünk egy transzparensen, amit a küzdőtéren feszítettek ki: „Mi már régen nem égetjük magunkat” szól az üzenet, alatta a szerzők aláírása: a battonyai fideszesek. Hiába a szocialista Karsai doktor örök kampánytéma marad. Közben este lesz, és egyre többen indulnak vacsorázni, rövidesen felhangzik a búcsú: „Hajrá magyarok, hajrá Magyarország”.

Olvasson tovább: