Kereső toggle

Kampányolnak a kommunisták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása


A munkáspárt 50-60 millió forintot fordít az országgyűlési választási kampányára – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula. 

A pártelnök állítása szerint a pénz támogatóik felajánlásaiból folyt be, és bár konkrét számot nem közölt, annyit elárult: a tervezett 68 millió forintnál kevesebb gyűlt össze. "Állami juttatást a jelöltek száma alapján kapnak a pártok" – emlékeztetett a politikus, aki a munkáspárt
minimális céljaként a négy évvel ezelőtti – 2,19 százalékos – választási eredmény felülmúlását jelölte meg. Thürmer kérdésre válaszolva azt is elmondta: sem az első, sem a második forduló során nem kívánnak más politikai erővel együttműködni.

Olvasson tovább: