hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Médiacirkusz?
Újabb fejlemény Kulcsár-ügyben

2005. 08. 09.
Folytatódik Molnár Csaba vesszőfutása. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja. Az alezredes és ügyvédje, Zamecsnik Péter cáfolták a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádjait, miszerint a K&H-ügy előzményének tekinthető Pannonplast-ügyben született nyomozás-megszüntető határozat 2003. július 6-a után keletkezett. Ezt a fővárosi főügyészhelyettes 2003. július 3-án kelt levele, az Országos Rendőr-főkapitányság adatbázisa, az ügyben eljáró ügyész feljegyzése és három-négy rendőrtanú is bizonyítja.



Molnár Csaba Fotó: MTI

A vád szerint Molnár Csaba – aki a bűncselekmény elkövetésekor az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán, a pénzmosás elleni osztály vezetője volt és aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában – többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila, a K&H Bank brókercége egykori üzletág-vezetőjének felelősségre vonását. 

Kulcsár Attila cáfolta, hogy Molnár Csaba alezredes fogta el őt 2003 nyarán Bécsben. "Miért mondja azt Molnár Csaba, hogy ő kapott el, amikor én önként adtam fel neki magam!?" – mondta a K&H brókercégének egykori üzletágvezetője a távirati irodának. 

A K&H Equities egykori vezető beosztású munkatársa azt is kijelentette, a bíróságnak kell majd mérlegelnie, hogy Molnár Csaba valóban elkövette-e az ellene felhozott vádakat. Kulcsár nem tartja azonban "szerencsésnek, hogy az alezredes jogi képviselője, Zamecsnik Péter a saját érdekében médiacirkuszt csinál Molnár büntetőügyéből".

Kulcsár Attila nem kívánta kommentálni a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádját, miszerint Molnár Csaba meg akarta akadályozni az ő felelősségre vonását. Mindössze annyit mondott: "remélem, a bíróságon ez is tisztázódik. Molnár Csabával az égvilágon semmi bajom nincs, emberileg sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került, mert tudom, mit jelent az, ha valaki az eljárás nyomása alá kerül" – tette hozzá a K&H brókercégének egykori üzletágvezetője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!