hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sebestyén kálváriája
Mindenki gyereke

2005. 06. 28.
Egy tizenegy éves kisfiú, egy kétségbeesett anya, jogaihoz ragaszkodó apa, bírósági végrehajtók, rendőrök, élőlánccal fenyegetőző jogvédők, pszichológusok, a pszichiátriára odatelefonáló miniszter és újságírók hada. Ez dióhéjban az egész országot megmozgató Zombori Sebestyén, németesen Zombori Sebastian kiadatási ügye. 



Nagymama a pszichiátria előtt. Mindenki kíváncsi volt rá Fotó: MTI

A történet egy 1994-ben kötött, de mára már tönkrement házassággal kezdődött. A frigyből született gyermekek sorsával kapcsolatban a szülők abban egyeztek meg a német családjogi bíróságon, hogy a két közös gyermek tartózkodási helyéről az apa dönthet, bár megegyeztek arról is, hogy az édesanya mikor hozhatja őket Magyarországra. E szerződés értelmében hozta tavaly húsvétkor Zombori Krisztina, az édesanya Magyarországra a gyermekeket, de nem utazott velük vissza a megbeszélt időpontra. A fiai után Magyarországra utazó magyar származású, de német állampolgárságú Zombori János csak a kisebbik fiát tudta "hazavinni", a kis Sebestyén Magyarországon maradt. 

Az apa és a német hatóság a szülők közötti megegyezésre és a hágai egyezményre hivatkozva kérte a magyar hatóságoktól a kiadatást. A magyar anya és a nagyszülők azt állították, hogy verésnyomokat vettek észre a gyermeken, sőt a németországi apa rendszeresen verte a fiút egy katonai derékszíjjal, a makói édesanya ezért döntött úgy, hogy nem viszi vissza a fiút az apjához Németországba. Az ügy egyik meglepő szála, hogy a kisfiú levelet írt az elhelyezési ügyet vizsgáló magyar bíróságnak, melyben állítólag azt írta, hogy öngyilkos lesz, ha vissza kell mennie Németországba. Az újságíróknak – az édesanyja jelenlétében – pedig részletesen beszámolt arról, miként verte őt és kistestvérét az apja. 

Idén márciusban azonban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a fiúnak az apa mellett a helye. A bíróság ki is adott egy közleményt, amelyben egyebek mellett az írják, hogy nem lehetett minden kétséget kizárólag bizonyítani azt, hogy az édesapa rosszul bánt volna a kisfiúval, és a gyermek elhelyezésének megváltoztatása csak perben dönthető el.

Ezt követően Morvai Krisztina, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ Alapítvány vezető jogásza – ez a szervezett nyújtott az anyának jogi segítséget – bejelentette, hogy ha szükséges, élőlánccal védik meg a kisfiút az édesapjától. 

A jogásznő szerint "a gyermek alapvető jogainak védelme az állam feladata és kötelessége is, s e kötelesség a bíróságokra is kiterjed. A gyermekek nem kezelhetők úgy, mint a jogvitában szereplő tárgyak, ingóságok". 

A többszöri bírósági tárgyalások és a hivatalok közötti egyeztetések nem változtattak az "ítéleten": kedden Sebestyént a makói rokonoknak át kellett volna adniuk a Németországból érte jövő édesapának.

Az átadás – hiába voltak jelen a bírósági végrehajtók – nem jöhetett létre, mert mint utólag kiderült, a kisfiút a nagymamája Budapestre hozta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe, egyes hírek szerint az egyik bulvárlap hathatós segítségével. A család állítása szerint a kisfiú hétfőn, éppen amikor interjút adott az egyik tévétársaságnak, lett rosszul, és kiborult. A hírbe hozott tévétársaság riportere – a makói ház előtt nyilatkozva – viszont értetlenül állt a hír hallatán, mondván, hogy a kisfiú kedélyesen játszott a kameraállvánnyal. Mindeközben a nagyapa azt hajtogatta, hogy talán az a megoldás helyes, ha öngyilkosok lesznek. 

Makóról aztán mindenki útnak indult Budapestre, a pszichiátriára, az apa a Duna TV mikrobuszával, az anya a Színes Mai Lap bulvárlap autójával. Az is kiderült, hogy Göncz Kinga családügyi miniszter odatelefonált az intézetbe, hogy – a nagymama beszámolója szerint – "a gyerek maradjon a kórházban, egyelőre senkinek ne adják ki". 

Végül késő este az édesapa elvihette a gyermekét. Az éjjeli elutazás előtt, miután a pszichiátrián átvették a gyermeket, a Duna Televízióba mentek, ahol felvételek készültek az apáról és a kisfiúról is, mert el akarták kerülni, hogy bárki megvádolja őket azzal, hogy a gyereknek nyugtatót adtak vagy bilincsbe verték.

"A Duna TV-vel egy olyan szóbeli megállapodást kötöttem, hogy akkor nyilatkozunk, ha objektívek lesznek. Teljesen elegünk lett abból, hogy hiába szólaltam meg bármelyik médiában, mert egyoldalúan az anya oldalára álltak, és végig egy brutális apáról beszéltek"– hangsúlyozta az édesapa jogi képviselője.

Szavai szerint a kórházat meg kellett győzni, hogy adják át a gyermeket az apjának, mert a szakemberek azt mondták, hogy a gyereknek öngyilkossági szándékai vannak. "Pedig a kisfiú, amikor meglátta az apukáját, sírva borult a nyakába, és azt mondta: hiányoztál" – közölte az édesapa ügyvédje.

Beszámolója szerint a budapesti intézményben konzíliumot hívtak össze, végül a főigazgató beszélgetett személyesen a gyerekkel. A főigazgató azt mondta, hogy a gyereknek nincsenek öngyilkossági hajlamai, kiadható az apának – folytatta Kollár Andor.

Szerdán az édesanya ügyvédje bejelentette, hogy a válóper során a bonni családjogi bírósághoz és a Szegedi Városi Bírósághoz is benyújtotta igényét a most elvitt kisfiúra és öccsére egyaránt. 

Brutálisan és agresszíven léptek fel a bírósági végrehajtók, amikor apja elvitte a budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből a bírósági végzéssel nekiítélt kisfiát – jelentette ki sajtótájékoztatóján az intézet főigazgatója, Nagy Zoltán főorvos. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tarthatták volna az osztályon a kisfiút, ha életveszélyes állapotban van, erről viszont nem volt szó.

Miniszter kontra jogvédő

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!