hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Török fogság
A magyar anya vesszőfutása

2004. 10. 11.
Hazatért szombaton Törökországból a hároméves Raskó Szofi és édesanyja, Raskó Emese, akik hazatérési igazolványuk ellenére augusztus óta nem jöhettek vissza Magyarországra, és az elmúlt hónapokat az ankarai magyar nagykövetségen töltötték – közölte a Külügyminisztérium. 

A szolnoki Raskó Emese három évvel ezelőtt, házasságon kívüli kapcsolatból szülte meg lányát, akit Szolnokon egyedül nevelt. A gyermek édesapja egy török birkózó, akivel az aszszony még egy németországi útja során ismerkedett meg. A török férfi rendszeresen látogatta Magyarországon a gyereket, majd tavaly – vélhetően hamis okmányokkal – "ellopta" a lányát. Raskó Emese augusztusban próbálta gyermekét hazaszöktetni, de a török hatóságok nem engedték fel a repülőgépre. 

A magyar állampolgárok hazatérését egy múlt pénteki ankarai kerületi bírósági határozat tette lehetővé, amely érvénytelenített egy korábbi török ügyészségi döntést – közölte Polgár Viktor külügyi szóvivő. A külügyi közlemény emlékeztet arra, hogy Raskó Emese a helyzet békés tisztázása és gyermeke hazahozatala céljából márciusban Ankarába utazott, ahol azonban a török apa az ő és a gyermek útlevelét elvette. 

A férfi az okmányokat nem adta vissza, miközben több alkalommal erőszakosan lépett fel. Raskó Emesét és rokonait az Özbas család több ízben életveszélyesen megfenyegette. Az ankarai magyar képviselet augusztus közepén állított ki – útlevél hiányában – hazatérési igazolványt Raskó Emese és Szofi számára, akiknek elutazását a török hatóságok azzal utasították el, hogy a beutazás más okmányokkal történt. A sikertelen hazautazási kísérletet követően az anya és gyermeke az ankarai nagykövetségen talált menedéket. 

"Augusztus óta az ankarai nagykövetség, valamint a Külügyminisztérium folyamatosan eljárt a török hatóságoknál" – áll a szóvivő közleményében. Polgár Viktor közölte: a külügyi tárca több alkalommal jegyzékben jelezte, hogy a gyermek és az édesanya biztonsága Törökországban nem garantált, és kérte a jogtalanul visszatartott családanya és gyermeke elutazásának engedélyezését. Szalay Zsolt ankarai magyar nagykövet személyes találkozót kért az ügyben a török igazságügy-minisztertől. Mivel a korábbi erőfeszítések nem bizonyultak elégségesnek, szeptember 28-án Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára hivatalába kérette Törökország budapesti nagykövetét, és nyomatékosan kérte, hogy a török hatóságok tegyék lehetővé Raskóék hazatérését. Ezen erőfeszítések eredményeként sikerült az anyának gyermekével együtt hazatérnie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!