hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kulcsár csak az ügyészségen vall

2004. 06. 06.
Szerda esti lapzártánkig még nem derült ki, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt igazgatója a Fővárosi Főügyészségen tette-e a magyar belpolitikai életet "megrázó" tartalmú tényfeltáró vallomást. Pedig az előzmények azt sejtették, hogy a "nagy karriert" befutott egykori nagykanizsai pénzváltónak fontos közlendője van. A különös az volt, hogy a K&H volt igazgatója a rendőrség helyett az ügyészségen kívánt vallomást tenni, valamint a közelmúltban viharos gyorsasággal ügyvédet váltott. Kulcsár vallomása kapcsán többen elképzelhetőnek tartják, hogy az esetleg hatással lesz az EP-választások kimenetelére. Papp Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője bejelentette: a K&H brókercégének ügyében a rendőrség közel kétszázhatvan személyt hallgatott ki, akiknek nem volt panaszuk a rendőrséggel szemben, de az ügy néhány gyanúsítottja közölte, csak az ügyészségen hajlandó vallomást tenni. A képen Zámbó Gyula, Kulcsár Attila védőügyvédje.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!