Kereső toggle

Évértékelő beszéd Lágymányoson

Orbán középre zár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orbán-értékelés. Sokan ezzel a jelzővel illetik a már-már megszokott február eleji programot, amikor a Fidesz vezetője értékeli az ország elmúlt esztendejét. Az eseményre kedd este került sor az ELTE lágymányosi központjában. A volt kormányfő összetöpörödésről, félelmekről és a rendszerváltás veszteseiről szólt, akik ha kiutat keresnek, a polgári oldalon zörgessenek.

Orbán a régi poén, nem rossz poén gondolattal nyitott, ahol a magyar mentalitásról szóló vicc csattanójában az izgága párttag megkérdezi a pártgyűlésen: "Tessék mondani, benne vagyunk már a kommunizmusban, vagy lesz még rosszabb is?" – majd a geget aktualizálva a jóléti rendszerváltást helyettesítette az átkos időszak helyére. A híradások szerint az ex-miniszterelnök egész évben gyűjti, és szorgalmasan lejegyzeteli a frappáns kifejezéseket, hogy aztán a maga által írt beszédeiben elsüsse azokat. "Ilyenkor bezárkózik, és napokig dolgozik a beszédein" - állította lapunknak Fritz Tamás politológus, aki úgy véli: elsősorban ez teszi értékesebbé szónoklatait mondjuk
Medgyessy Péterénél, aki nem a saját gondolatait közvetíti hanem a beszédírójáét.

Az értékelést az eddig megszokott beszólós, agresszív stílus helyett, egy inkább emelkedett, az ország sorsán töprengő hangnem jellemzi, melyet általában egy köztársasági elnöktől vár az ember, és nem a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől – vallja Fritz, hozzátéve, hogy hiányolta ugyanakkor a kritikák elhangzása után alternatívát felvillantó Fidesz-programot. Ilyen ziccert választási évben kihagyni megengedhetetlen szerinte. 

Az évértékelő beszéd politikai irányultsága is eltért az eddigiektől. "Középre zárás" határozta meg az elejétől a végéig az egész estét, amely egy egészen békülékeny hangnemmel párosult. Ez a retorikai elem a politológus szerint azt a célt szolgálta, hogy lemossa azt az előző választáson a Fidesz-re kent vádat, miszerint lenézik a rendszerváltásban vesztesnek titulált, panelokban tengődő tömegeket. Orbán Viktor úgy tűnik őket is megszólította, sőt üzent nekik, nemkülönben a mai kormánypártokból kiábrándult bizonytalan szavazókat: "Együtt keressük a választ arra a kérdésre, mit kellene tenni, mit is lehetne tenni, hogy megtaláljuk gondjaink közös gyökerét" – összegezte véleményét Fritz Tamás.

Az időpont és a helyszín megváltoztatásának indoka egyébként az volt, hogy a múlt héten Brüsszelben kellett tárgyalnia a volt miniszterelnöknek. Úgy vélte, ez két dolgot jelez számunkra: először is azt, hogy az unió már része az életünknek, valamint azt, hogy ha változtatni is kell egy-két dolgon, a hagyományainkat mégsem kell feladnunk. Vagy mégis? Az elmúlt évet figyelve mégis le kellett mondanunk egy tradícióról: "Korábban az a mondás járta, hogy magyar az, aki utolsónak megy be a forgóajtón, de elsőként jön ki. És most senki sem érti, hogyan jutottunk odáig, hogy bár elsőként lépünk be a forgóajtón, most utolsóként lépünk ki onnan." Hazánk is megváltozott és vezetőink is – mondja Orbán, és nem csoda, ha eltévednek azok, akik követni próbálják a kormány logikáját, hiszen "Amire az ország vezetői azt mondják, megteszik, nem teszik meg. Amire azt mondják, nem fogják megtenni, azt megteszik. Az igen gyakran nemet jelent, a nem gyakorta igent. A felemeljük gyakorta azt jelenti, hogy csökkentjük, a csökkentjük pedig azt, növeljük. A folytatjuk sokszor azt jelenti, megszüntetjük. Az adjuk többnyire azt, elvesszük." 

Ha már szövetség, akkor annak vezetője nem hagyhatja ki a szövetség ajánlatát e bizonytalanoknak. Az érintettség kritériuma a magyar mivolt, a cél a "biztonságos és kiszámítható élet", és hogy mi ellen: hát a "bizonytalanság, a zűrzavar, a kiszámíthatatlanság, a szorongás és a félelem ellen".

Ágh Attila politológus úgy véli, gyenge és rendkívül popularista beszéddel állt elő a volt miniszterelnök, melynek meseszer? elemeit nyugaton egyszerűen kinevetnék. Alapvetően nem akart támadó lenni, de ez a hangnem nem az ő stílusa, igazi önmagát nem tudja benne adni – vélekedett a politológus. Az viszont nyilvánvaló, hogy a többé-kevésbé középen tanyázó választókat, azokat a bizonyos "lakótelepieket" vette célba. Ágh szerint a riogatáson kívül az egyik legértelmesebb gondolat az volt, amikor a közép nemzedék eszméléséről szólva elmondta: tizenöt évvel a rendszerváltás után jöttek rá, hogy nem kell az apáikat, a fölöttük lévő nemzedéket bántaniuk. Ez önmagában azonban egy képtelen gondolatmenet, hiszen milyen politikus az, akinek ennyi időre volt szüksége, hogy ezt megértse? – kérdezi a szakember. 

Ugyanakkor ezen az estén a szélsőjobb is kapott üzenetet, hiszen a beszéd elején nemzetközi kiszolgáltatottságunkkal példálózott a Fidesz vezetője, amikor a nagyhatalmak, külföldiek, idegenek sorsunkat meghatározó döntéseiről szólt – állítja Ágh, hozzátéve, hogy nem szabad magyar mítoszokat gyártani, mert így az országértékelés könnyen hasonlóvá válhat egy kisváros polgármesterének kortesbeszédéhez.

Országos Viktor-nap

A Tolna megyei Regöly faluból érkezem, ahol reggel óta a honfoglalás kori vagy még jóval azelőtti körülményeket rekonstruáló Cziráki Viktor vendége voltam. (A cikk a 8. oldalon olvasható) A fejedelmi kényelm? jurtában három óra körül átvedlettem zakóba és nyakkendőbe, hogy a másik Viktor keresztnev? vendéglátómhoz méltó viseletben érjek el este fél hatra. Mégsem mehetek a legjobban öltözött politikus alkalmára, aki még híveinek viseletére is javító hatással van, impressziókért – melegítőben. Főleg nem a lágymányosi egyetemi negyedbe. Jó kis időutazás e számomra országos Viktor-nappá nemesült emlékezetes februári nap. 

"Képmást" veszek az egyetem előtti havas huzatban egy idős hölgytől, és átadom magam az ünnepi hangulatnak. Magyarország kimondottan jobbik felének ünnepén vagyok, az elit
országértékelésén, mely jól bevezetett politikai hagyomány. Erről talán még a történelemkönyvek is említést fognak tenni. Majd amikor 2030-ban ehhez a részhez érek a rám hagyott unokákkal, mesélek. Lesz mit unniuk, nekem is volt. 

A sajtó a karzaton, a kórus, ugyebár. Felkonfra készülő tévések. Megyei lapok éltes főszerkesztői, alig férünk a mellvédhez. Úgy állok, hogy a széksorok éppen szemben-lenn vannak, figyelhetem majd beszéd közben a hallgatóság arcát. 

Mennyi befolyás odalenn! Mennyi potencia és kompetencia per négyzetméter! Ez a jó hely, mert az értékelés értékelése hetekig fog még tartani a tévékben. 

A legtöbb figyelmet Pokorni Zoltánnak szentelem. A tanár úr fáradt. De nem csalódom. Akkor figyel a legjobban, amikor a szöveg irodalmi, "esszéisztikus" magaslatokba ér. Jó írói teljesítmény az a rész. Emlékszem, Hankiss Ágnes Széphistória cím? regényének olvasása közben – a megjelenés évében –, szintén ez az elismerésszer? katarzis kerített hatalmába. 

Mellettem reprezentatív kolléganő. Formális beszélgetést kezdeményez a várakozás perceiben. Nyíltszíni tapsok idején buzgón, kezét magasra emelve fordul a szónok felé, ahogy írva van. 

– Azért ő sokkal jobban beszél, mint Medgyessy, azt azért el kell ismerned! – fordul ki felém váratlanul egy ilyen tapsból. 

– Persze. Medgyessynél kevesen beszélnek rosszabbul – mondom –, de mi az, hogy el kell ismernem?

Amikor a hölgy a következő nyíltszíniben tapsol, a balomon álló hölgy kedvesen felvilágosít: 

– Azért kérdezte, mert feltűnt neki, hogy nem tapsolsz, amikor mindenki tapsol. 

– Még nem jött el az az idő, hogy politikusnak tapsoljak.

A viccek jók. Az egész beszédből, míg másnap el nem olvastam a Magyar Nemzetben szóról szóra, a népprobléma, vagyis a konyhaasztalon sorakozó sárga csekkek garmadája maradt meg bennem, mint makacs motívum. Milyen jó lenne, ha egy politikus végre komolyan venné a valóság szigorú töredékeit, például nem csupán járó motorba óhajtana üzemanyagot tölteni, nemcsak ellenzékben lenne szociálisan érzékeny, nemcsak egy jó és visszhangos estét akarna szerezni hívei körében, hanem visszafordíthatatlanul belekényszerítene minden szereplőt abba, beleértve a mostani kormányt is, hogy a munkát meg kell fizetni. Mert itt a kiadás biztos és nagy. A bevétel szűkös és bizonytalan. Általában legalábbis. Ha a megjelentek körét, jövedelmi viszonyait nem is teljesen ez jellemzi. 

A beszéd lényegének ott a helyszínen, más hallgatókkal is beszélgetve a soha nem látott engedékenységet és megértést tartottam. A beszédíró békülékenyen kezet nyújt néhány nemzedéknek. Az elődöknek ugyebár, akik megkötötték
kompromisszumaikat az 1989 előtti időkben, az akkor elérhető legnagyobb anyagi biztonság érdekében. A szónok az idősebbek felé fordulva kifejezi, szinte elnézést kérve tőlük, hogy ma már nem gyerekek a rendszerváltó fiatalok, így aztán ma már tudják, hogy a szocialista korszakkal együtt nem kell egy kalap alatt elítélni azokat a nemzedékeket, akik a kádári feltételekhez igazodva kerestek boldogulást. 

Ez a gondolat, ez a kísérlet, ha nem is fogja megkönnyíteni a magyar családok dolgát, a szavazati bizniszben mindenképpen eredményes lehet. A megbántottságuknál, elítéltetettségüktől fogva eddig mindig baloldalra szavazó rosszkedvűek, akik a szocialista kurzusokban most másodjára csalódnak, a beszédíró szándéka szerint most lehetőséget kapnak. A beszédíró tudja, hogyha elfogadják Orbán Viktor ország-értékelési békejobbját, akkor át is állnak és meg is maradnak nála szavazóként. Ez a "békejobb" veszélyt jelent a baloldali szavazati bizniszben, tehát várható egy-két olyan hónap, amelyben a baloldalnak nevezett csoport azon dolgozik, hogy ne engedjen felejteni. Ezzel az a baj, hogy megint nem rólunk szól majd. Nem a valóságról, nem a hétköznapi magyarokról, hanem a választásokról. Még nem tudjuk ugyanis biztosan, hogy a korábbi konkurzusok rólunk szóltak volna. 

Hja. Ha már a demokráciánál tartunk. Pandora színésznőt az éjjel kiszavazták a Való Villából. 

(Izing Antal)

Olvasson tovább: