hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jön a drognemzedék?
Korai tinédzserkor

2004. 02. 09.
Megdöbbentő megállapítást tesz a magyarországi kábítószerhelyzetről készült legfrissebb jelentés: az elemzés szerint a tizedikes és tizenegyedikes tanulók 21,5 százaléka próbált már ki valamilyen kábítószert. A "legnépszerűbb" szernek a marihuána, illetve az úgynevezett partidrogok számítanak.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium és a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet által készített jelentés szerint a drogfogyasztók száma nem emelkedett jelentősen az elmúlt időszakban. Ugyanakkor Budapesten a kábítószert először kipróbálók harminc százaléka mindössze tizenhat éves, egyharmaduk pedig tizennégy évesen vagy ennél fiatalabb korban találkozott először illegális szerekkel (szakértők szerint ez a "küszöbidőpont" évről évre csökken). A kábítószert kipróbálók számának növekedése 1995 és 1999 között volt a legintenzívebb: számuk a fővárosi 10. osztályosok körében négy év alatt mintegy két és félszeresére nőtt. A "legnépszerűbb" szernek a marihuána számít, de sokan használnak úgynevezett partidrogokat, mint az extasy vagy az amfetamin. Az okokat firtató kérdésnél a fogyasztók több mint kétharmada a kíváncsiságot jelölte meg, negyedük "jól akarta érezni magát", s minden hatodik használó felejteni akart.

"Általában minden szerhasználatra, tehát az alkoholra vagy a dohányzásra is jellemző, hogy egyre alacsonyabb az első kipróbálók átlagéletkora. A nemzetközi statisztikákat figyelembe véve sajnos elmondhatjuk, hogy ezen a téren már csatlakoztunk Európához" – mondta lapunknak Gábor Edina, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára. Mint kifejtette, kutatásaik szerint a droghasználatot, illetve az első kipróbálást elsősorban nem a fiatalok szociális háttere határozza meg, hiszen jómódú családok gyermekei között ez ugyanúgy előfordul, mint a nehezebb helyzetben lévők esetében. 

A helyzet orvoslásában Gábor Edina szerint kulcsszerepük van a szülőknek, hiszen ők egy tizenhárom-tizennégy éves gyermek számára még viszonylag komoly referenciapontot jelentenek. Ezért prevenciós programjaik során őket is szeretnék a jövőben elérni. A helyettes államtitkár elmondta, a megelőzés másik kulcsának a fiatalok problémamegoldó készségének fejlesztését látják, ugyanis a droghasználat mögött számos esetben fel nem dolgozott "ügyek" állnak. Gábor Edina pozitívumként értékelte, hogy bár az elemzés szerint a megkérdezettek nagy többsége elutasító a drogosokkal szemben, azonban nem tartják bűnözőknek őket. "Ez egybecseng a kormányzat politikájával, miszerint a kábítószer-használatot dekriminalizálni kell, a drogélvezőket betegként és nem bűnözőként kell kezelni" – fogalmazott.

"A kábítószer-használat elterjedésének okait nagyon nehéz meghatározni. Mindenképpen egyfajta lázadásként fogható fel, illetve a fiatalok ebben a felelősség alól való kibújás egyik lehetőségét látják: az első szexuális kapcsolatukat például gyakran drog vagy alkohol befolyása alatt létesítik" – mondta a Heteknek Bauer Béla ifjúságszociológus. A szakértő szerint nemcsak droghasználat esetében, hanem általánosságban is elmondható, hogy a tinédzserkor kezdete egyre lejjebb csúszik, mindent sokkal hamarabb próbálnak ki a fiatalok. Szerinte a drog elleni küzdelmet nem lehet elválasztani más, úgynevezett legális drogok (mint az alkohol vagy a nikotin) elleni küzdelemtől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!