A Gán család. Fájt nekik az igazságtalanság Fotó: Somorjai L.
"Miklós, szedje össze magát, velünk kell jönnie" – állított be négy rendőr azon az ominózus délutánon – idézi fel a múltat Magda, az egyik Gán fivér, Miklós felesége. Rögtön hozzátették: búcsúzzon el a férjétől, mert húsz évig úgyse látja.
Rövid házkutatás után a gyermekek előtt bilincselték meg, és hiába kérdezték, miért, válasz nélkül belökték az autóba. "Makóra vittek bennünket a bátyámmal, Zoltánnal együtt, és miközben a lábamat rugdosták, felszólítottak: valljak be mindent – veszi át a szót a férj. – Sírva könyörögtem, hagyjanak békén, nem követtem el semmit." "Csak egy óra szenvedés után mondták meg, hogy emberöléssel vádolnak minket" – egészíti ki Zoltán. Vadászok találtak rá a Magyarcsanád melletti tó szélén egy holttestre, amelyet kivetett a víz. Rövid nyomozás után valaki a Gán testvérekre terelte a gyanút: látta őket együtt, négy karton cigarettán vitatkoztak. Az ismeretlen áldozatról fényképet mutattak a testvérpárnak, akik elmondásuk szerint soha nem látták azt. Az eljárás során mindössze egy tanúvallomás állt szemben velük. "Meghallgatták a fél falut, de senki nem emlékezett arra a személyre" – állítja határozottan Zoltán.
(A rendőrök máig nem derítették ki az elhunyt kilétét.)
Ezzel indult a végül tizenöt hónapig tartó előzetes letartóztatásuk, amelynek a végén két meggyötört ember hagyta el a szegedi Csillag börtönt. "Azt hittem, pár hét alatt kiderül, hogy ártatlanok vagyunk – mondja Miklós – hiszen mindenki, aki ismer bennünket, tudja: ilyen szörnyűséget soha nem követnénk el. Szegény cigány emberek vagyunk, napszámból tartom el a három gyermeket és magunkat." "Nem tagadom, volt már dolgunk a törvénnyel, de az nagyon régen volt, úgyhogy álmomban sem gondoltam volna, hogy velünk ilyen történik" –, sóhajt nehezet Zoltán. "A tizenöt hónap alatt borzasztó ideges voltam, hiszen az ügyvédünk megmondta, akár húsz évet is ránk sózhatnak a semmiért. Ráadásul addig is nehezen tartottam el a családomat, hát még így, hogy börtönben ültem. Borzasztó volt még belegondolni is, mi lehet velük odahaza. A család és a testvéreim segítették ez idő alatt a gyerekeimet, de még az ügyvédi költségre is hitelt kellett felvegyenek. Sokat gyötrődtem, sírtam, kínlódtam, a Jóistenhez imádkoztam, hogy derüljön ki az igazság. Mert az nem lehet, hogy ártatlanul tönkremenjen az életünk" – mondja mintegy magának Miklós.
A család rögtön ügyvédet fogadott dr. Kotroczó Béla személyében, aki aztán sikeresen védte a Gán fivéreket. 2002. április 9-én szabadultak, majd kártérítési pert indítottak ügyükben. Két-kétmillió forint nem vagyoni kártérítést, és a tizenöt hónapra szóló elmaradt bérüket kérték a bíróságtól. A történet eddig akár szokványosnak is nevezhető a kívülállók számára, azonban az ebben az ügyben született bírói ítélet valóságos közéleti botrányt kavart. Az elsőfokú ítélet nem adott helyt a kétmillió forint kártérítésnek, hanem csak 1,2 millió forintot ítélt meg fejenként a fivéreknek. Az indoklás szerint a Gán fiúk személyisége "primitívnek" mondható, ezért kevésbé viselte meg őket a tizenöt hónapos letartóztatás. "Borzasztó, hogy egy ilyen nehéz időszak után még meg is bélyegeznek bennünket" – mondja Miklós. Hogy ki, mikor és miből állapította meg ezeket, arra ők sem tudják a választ. Még a letartóztatásuk elején járt náluk egy orvos, aki Miklóssal öt, Zoltánnal körülbelül tíz percet beszélgetett. A kérdései az iskolai végzettségre, családra, munkára vonatkoztak. "Se előtte, se utána velünk pszichológus egy árva szót sem beszélt"
– állítja a testvérpár.
"Nehezen szokjuk meg ezt a hirtelen jött népszerűséget – mondja Miklós –, sose gondoltam volna, hogy ennyi újságíró fordul meg a portámon. Egy dolgot már elértünk a perrel, rólunk beszél a fél világ, ezért már »hálásak« lehetünk a bíróságnak. Maguk ma már a harmadik újságtól keresnek." "A szomszédok ki se mernek jönni, ha idegen autót látnak az utcában" – teszi hozzá Zoltán. Arra a kérdésre, hogy származásuk miatt érte-e őket a börtönben atrocitás, mindketten a "nem nyilatkozunk" választ adják. "Igaz, hogy nyolc elemit végeztünk, de nem vagyok primitív se én, se a bátyám – hangoztatja a ház előtt Miklós. – Vannak álmaim, vannak igényeim nekem is, de az anyagi helyzetem se most, se ezután nem engedi, hogy megvalósuljanak." "Higgye el, ami velünk történt, azt nem lehet még kétmillió forinttal sem feledtetni. Az a tizenöt hónap rettenetes volt nemcsak nekünk, hanem a családunknak is. Nem lehet abból új életet kezdeni, de még ezt is sajnálják tőlünk"– mondja a felesége, Magda.
2003. 11. 14. (VII/46)
