hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem frankó a Cisco?
Répássy csörtéje Magyar Bálinttal

2003. 06. 09.
Folyamatos magyarázkodásra kényszeríti a legnagyobb ellenzéki párt a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztériumot. A tárca eközben fideszes m?balhénak minősíti a történteket.



Magyar Bálint. Vitatott szerződések Fotó: MTI

Az elmúlt hetekben kifogások sorát fogalmazta meg Répássy Róbert az oktatási tárca vezetőivel kapcsolatban. A szaktárca több vezető köztisztviselője ugyanis eltöltött egy hétvégét a
Sulinet-program fővállalkozója, az Elender Kft. egyik alapítójának a meghívására. (Az üdülésről jobboldali lapokban kompromittáló fotók is megjelentek.) Emellett Magyar Bálint miniszter a Cisco multicég költségén utazott az Egyesült Államokba, s ez idő alatt a társaság százezer dolláros szerződést kötött a tárcával. 

Magyar Bálint azzal védekezett, hogy a balatoni meghívottak egyike sem vesz részt a Sulinet előkészítésében. A miniszter egy sajtótájékoztatón elismerte, hogy nem volt szerencsés az ilyetén történt üdülés. A Ciscóról szólva elmondta: a Fidesz-kormány idején indult egyik program folytatására kapott megbízást, miközben több százmillió forint érték? szoftvert a cég ingyen adott át. 

A Fidesz eközben bírálta Magyar Bálintot azért is, hogy harmincmillió forintos lakáshitelt vett fel az előtt, hogy nyilvánosságra hozták: a kormány harmincról tizenötmillióra csökkenti a támogatott lakáshitelek maximális hitelösszegét, sőt az OM egyik pályázatán úgy nyert el egy cég több százmilliós pályázatot, hogy a beadási idő előtt pár nappal vette fel a szükséges tevékenységi kört a cégjegyzékbe. Gyakorlata nem volt. A következő körben Répássy Róbert azt vetette fel, hogy a Cisco-szerződés előnytelen. Az OM csak kisebb közjáték után hozta nyilvánosságra a szerződéseket.

Szerdán Répássy azt jelentette be: az OM honlapján csak a minisztérium és a Cisco nev? informatikai világcég által kötött szerződések egy része olvasható. A szerződések nyilvánosságra hozott részének áttanulmányozása után levont következtetések ellentétben állnak Magyar Bálint korábbi nyilatkozataival. 

A Cisco által fizetett amerikai útjáról a miniszter azt mondta, hogy a cég száznyolcvanmillió forintos programját bocsátotta ingyen az ország rendelkezésére, az ennek elkészítéséért fizetett összeg töredéke az ajándéknak. Ezzel szemben az az igazság, hogy a Cisco ajándéka csupán egy nyolcmillió forint érték? licencdíj elengedése, ami hat hónapos próbaidőszakra vonatkozik, és mintegy negyven iskolát érint. A száznyolcvanmillió forintos ajándékot még Magyar Bálint hivatalba lépése előtt költötte el a Cisco egy másik programra – tette hozzá Répássy Róbert. Magyar Bálint állításával szemben az OM által kifizetendő huszonhárommillió forint sem a program magyar verziójának elkészítését szolgálja, hanem egy szolgáltatási díj, ami egyébként meghaladja a közbeszerzési értékhatárt. 

A szerződés szerint az OM vállalja, hogy meghívja a Cisco képviselőit a Sulinet Expressz program stratégiai fejlesztése érdekében létrehozott testületekbe. Magyar Bálint és munkatársai tehát valótlanságot állítottak, amikor azt mondták, hogy a cég képviselői nem vesznek részt a Sulinet elkészítésében – hangsúlyozta Répássy Róbert. 

Az OM válaszában leszögezte: eddig a Fidesz úgy állította be, hogy a minisztérium Ciscóval való kapcsolata előnytelen. A sajtótájékoztatón viszont Répássy képviselő büszkén állította, hogy ez a kapcsolat már eddig is száznyolcvanmillió forint hasznot jelentett. Magyar Bálint az eredeti, 2001-es megállapodást kibővítette, vagyis ezentúl a szolgáltatás nemcsak a Cisco Hálózati Akadémia 1–4. szemeszterére, hanem az 5–8. szemeszterre is kiterjed. A bővítésben foglalt tananyag és képzés piaci értéke – szerény becslések szerint is – nemcsak eléri, hanem meg is haladhatja a több százmillió forintot. A bővített szerződés aláírásának további célja volt az is, hogy az eredeti szerződésből származó előnyök megmaradjanak.

A Pokorni Zoltán által aláírt megállapodás alapján az akkori Oktatási Minisztérium ötvenmillió forinttal járult hozzá a Cisco-szerződés megvalósulásához. A mostani bővített szerződésben a minisztérium hozzájárulását százezer dollárban, azaz jelenlegi árfolyamon huszonegymillió forintban maximálták. Egyébként a második szerződés alapján ebből a maximált összegből az OM még semmit sem fizetett ki – áll az OM közleményében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!