Kereső toggle

Amit nem lehet megmagyarázni

Nácik haza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Nácik haza!" Állítólag ez a kiabálás volt a február 15-ei tüntetések igazi botrányköve. Legalábbis az egykor jobb napokat megélt, sokak által liberálisnak mondott napilap és a kereskedelmi televíziók néhány híradása szerint. A lapban a sajtóetika nagyobb dicsőségére egyszerre tudósítást és véleményt író zsurnaliszta szerint az egyik oldalon a "kulturáltan és fegyelmezetten demonstráló", "szimpatikusabb" neonácik, a másik oldalon a "visszataszítóan ordítozó" ellentüntetők álltak. Cikkünkben arra keresünk választ, hogy mi van ennek az elképesztő értelmezésnek a hátterében – csupán újságírói és szerkesztői ízléstelenség, vagy valami határozottabb koncepció, amely súlyosabb kérdésekről tereli el a figyelmet.



Antifasiszta tüntetők a Kossuth téren. Akik tanultak a történelemből Fotó: Somorjai L.

Az ügy kezdete, hogy 2002 decemberében a Vér és Becsület nevű, közhasznú kulturális egyesületként nyilvántartott szervezet felháborodást keltő koncertet tartott a sződligeti művelődési házban; itt hangzott el, hogy februárban nemzetközi neonáci találkozót tartanak Budapesten. 

A szervezés meg is indult, a Vér és Becsület Egyesület tüntetési engedélyt kért a Budai Várba, február 15-ére. A rendezvény célja az volt, hogy megemlékezzenek a Várat 1945 februárjában őrző SS-katonák és nyilasok kitörési kísérletéről. A felvonulás megismétlése lett volna az 1999-ben megtartott, akkor közfelháborodást kiváltó felvonulásnak. A szervezetről "hirtelen kiderült", hogy közhasznú kulturális egyesületként van bejegyezve. Hogy ezt a nemzetbiztonsági szolgálatok 1999 és 2002 decembere között miért nem vették észre, nem tudható.

A lapok tudósításaiból december végén annyit lehetett megtudni a tervezett rendezvényről, hogy "az illetékesek még nem döntötték el, miképpen reagáljanak a februárra tervezett nemzetközi neonáci ifjúsági találkozó tervére".

Az "illetékesek" láthatóan később sem döntötték el, mit is tegyenek. Először a rendőrség kezdett az ügyben saját maga lejáratásába. A nácik Várból való kiszorítása még az elmúlt két év gyakorlatát követve könnyen ment, az önkormányzat egész hónapra lefoglalta a várnegyedet kulturális események céljára, így ott nem lehetett megtartani a rendezvényt. Ezt követően a Vér és Becsület Egyesület sorra adta be a kérelmeket, amelyeket a rendőrség úgy kívánt elhárítani, hogy a közlekedés aránytalan akadályozása miatt nem engedélyezte a tüntetést.

Az ügybe egyre inkább belegabalyodó rendőrség azért, hogy a következetesség látszatát fenntartsa, nem engedélyezett egy kis létszámú, a tibeti néppel szolidaritást vállaló tüntetést a kínai nagykövetség épülete előtt, majd nem járult hozzá a szintén február 15-re tervezett béketüntetéshez, amelyet a szervezők az Andrássy úton kívántak megtartani.

A tüntetéseknek ilyen indokkal való betiltása annyira átlátszó érv volt, hogy sokáig nem is volt tartható. Hiszen mindenki emlékszik arra, amikor a Terror Háza megnyitása alkalmával, vagy a Budapest Parádék során az egész Andrássy utat lezárták. Ha akkor nem akadályozták aránytalanul a közlekedést, akkor most miért akadályoznák, kérdezték sokan.

Az "illetékesek" szorult helyzetükből úgy menekültek, hogy a béketüntetést az Andrássy út szerviz útjára engedélyezték, de végül az egész utat lezárták a menet számára. A béketüntetés végül botrányba és dulakodásba fulladt, a rendőrség három embert előállított. A tömeg nagy része észlelve, hogy egyszerre vannak jelen neonácik és szélsőbaloldali tüntetők, még a beszédek elhangzása előtt elhagyta a teret.



"Kulturált nácik"



A "liberális" napilap újságírója szerint "szimpatikus" és "kulturált" neonácik végül az ország legfontosabb közterületére, a Kossuth térre kaptak engedélyt rendezvényük megtartására. A rendezvény célja az 1945 februári kitörési kísérlet "áldozatai" előtt való tisztelgés. A "liberális" lap írásának megjelenéséig azt gondoltam, hogy nem kell erről ma Magyarországon szólni, de a cikk megingatott meggyőződésemben, így le kell írnom, hogy a "kulturáltan demonstrálók" a huszadik század legmocskosabb gyilkos eszméjét és azok képviselőit éltették. Az önkéntesekből álló SS és nyilas csatlósainak budapesti "kitartása" emberek ezreinek értelmetlen halálát okozta. A neonácik csak néhány száz méterre attól a helytől tartották rendezvényüket, ahol 1944–45 telén fegyvertelen zsidó civilek százait lőtték bele a Dunába ugyanolyan egyenruhát viselő gyilkosok, mint amilyen egyenruhában most a neonácik a Kossuth téren megjelentek.

Milyen erkölcsi érzékre vall ezeket az egyenruhásokat szimpatikusnak és kulturáltnak nevezni? Hitler kétségtelenül nagy hangsúlyt tett arra, hogy eszméi esztétikusan jelenjenek meg. Aki erről többet akar megismerni, elolvashatja Frederic Spotts 2002-ben megjelent Hitler és az esztétikum hatalma cím? könyvét. A könyvből kiderül, hogy a nácik számára alapvető cél volt – az autópályák építésétől az épületek külsején keresztül a felvonulások koreográfiájáig és az egyenruhák formájáig –, hogy olyan benyomást keltsenek az emberekben, amely leny?gözi őket. Mint tudjuk, nemcsak a németek többségét, de a berlini olimpia alkalmával a világ nagy részét is sikerült leny?gözni.

"Észrevettem azonban, hogy idekint most már zöld sapkában, zöld gallérral, a karjuk beszédes, irányt mutató mozdulataival német katonák tartják mögöttük rajta mindenen a szemük: egy kicsit meg is könynyebbültem a láttukra, mivel takarosan, jól ápoltan, ebben az egész zűrzavarban egyedül szilárdan és nyugalmat sugárzóan hatottak." Így számol be Kertész Imre Sorstalanság cím? regényében a főhős arról, amikor a vagonok megérkeztek Auschwitzba. A tizenéves főhős a "nyugalmat sugárzó" SS-szel szemben egyet is ért a felnőttek intelmével: "Iparkodjunk a kezükre járni, kérdéseket, búcsúzkodást rövidre fogni, értelemmel, s ne ily gyülevész példával mutatkozzunk be a németeknek."

A Sorstalanság főhőse ekkor még nincs tisztában azokkal a borzalmakkal, amik rá vártak, mint ahogy 1936-ban a német szervezési géniusz előtt tisztelgő világ sem tudta, hogy a külsőségekben megjelenő esztétikum milyen nézeteket takar. Aki azonban ma "szimpatikusnak" nevezi az egyenruhás nácikat, és elismerően szól "kulturáltságukról" és "fegyelmezettségükről", az vagy perverz, vagy valamilyen küldetést teljesít, vagy mindkettő.



Szemben álló lobogók Fotó: MTI

Hitler kaput



A nácik demonstrációjával szemben a MAZSIHISZ és a Hit Gyülekezetéhez közel álló ifjúsági szervezet, a TEDISZ ellentüntetést hirdetett meg. Az ellentüntetés résztvevői közül sokan hangos nemtetszésüket fejezték ki. Ekkor kiabálták azt, hogy "Nácik haza!". A magyar nácik "kulturáltságáról" és intelligenciájáról sokat elárul, hogy erre azt válaszolták: "Nem vagyunk mi nácik, csak nemzetiszocialisták." (A fiatalabb "bajtársak" kedvéért: a "náci" a nemzetiszocialista német rövidítése.)

Magyarországon kívül (pontosabban az idézett napilapon kívül) sehol a világon nem teszik szóvá azt, hogy a gyilkos, ordas eszmék mellett kiállókkal szemben a többség hangosan is kifejezi a nemtetszését. A tudósításokat és a szemtanúkat meghallgatva egyértelmű, hogy az ellentüntetésen egyetlen trágár vagy uszító mondat sem hangzott el. Az újságírónak az a megjegyzése, hogy a nácik ellen tüntetőket a 301-es parcellában kiabálókkal hasonlítja össze, külön gusztustalan, hiszen ezzel a 301-es parcellában nyugvó mártírokat SS és nyilas gyilkosokkal mos öszsze. Itt nem temetői megemlékezést zavartak meg a bekiabálók, hanem a náci eszmék leplezetlen és szégyenteljes propagálásával szemben tiltakoztak, szemtanúk szerint nemcsak fiatalok és antifasiszta keresztények, hanem jelen lévő idős zsidó emberek is. Azok, akik közül sokan fél évszázaddal ezelőtt még hittek azoknak, akik arra intettek, hogy "iparkodjunk a kezükre járni". Olyanok is kiabáltak, akik talán hosszú idő után először kiabálhatták náciknak, hogy "Nácik haza!". Olyanok is kiabáltak, hogy "Hitler kaput", akik nem akarták szó nélkül hallgatni, hogy Hitler az európai eszme megteremtője. 

A botrány nem az, hogy voltak, akik kifütyülték a nácikat. A botrány az, hogy Magyarországon több mint kétszáz ember nyíltan és háborítatlanul vállalja olyan eszmék képviseletét, amely milliók halálát okozta, és a történelemben példátlanul egy nép teljes kiirtására szerveződött. A botrány az, hogy Magyarországon törvényesen bejegyzett szervezetként működhet olyan szervezet, amelynek létrehozását egyértelműen tiltja a háborút lezáró párizsi békeszerződés. A botrány az, hogy a kétszáz nácival szemben nem kétszázezer ember vonul fel. A botrány az, hogy sem a parlamenti pártok, sem azok ifjúsági tagozatai nem kiabáltak ott a téren. A botrány az, hogy vannak, akik magukat liberálisnak hazudják, és személyes fóbiájuktól elvakítva nem restellik szimpatikusnak és kulturáltnak hazudni a nácikat, csak hogy a zsidókkal együtt tüntető keresztényekkel szembeni személyes ellenszenvüket valahogy közhírré tehessék.



Kinek az érdeke?



A teljesen eltorzult erkölcsi értékrenden felül sokféle érdek is meghúzódhat 

e mögött az álláspont mögött. Nyilván komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy a tüntetések után ne ezekről a botrányokról legyen szó. Mint ahogy érdekek fűződnek ahhoz is, hogy a sajtó ne azzal foglalkozzon, hogy korábban miért nem léptek fel az "illetékesek" a Vér és Becsület Egyesület ellen. 

Egyeseknek kedvez az is, hogy nem feszegeti senki, milyen zavaros nézetek ömlöttek az utcákra ezen a hétvégén akár a Kossuth téri nácikon, akár a béketüntetőkhöz csapódó szélsőségeseken keresztül.

Hogyan lehet az, hogy egy olyan országban, ahol hatszázezer zsidó áldozata volt a náci eszméknek, ahol az áldozatok hozzátartozói a mai napig nem részesültek kárpótlásban, mégsem érzi a politikai elit feladatának, hogy látványosan megnyugtassa azokat a honfitársainkat, akikben a masírozó nácik látványa, okkal vagy ok nélkül, félelmet kelt.

Talán valamikor választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy miért pont a Kossuth térre kaptak engedélyt a náci fiatalok, megtudhatjuk azt is, hogy az eredetileg a náciktól távolabbi helyen tüntetőket a helyszínt biztosító rendőrök végül miért engedték közel. Érdekes lenne azt is tudni, örült volna-e valaki, ha a téren valami tényleges atrocitás történik.

Mint ahogy azt is érdekes lenne megtudni, hogy azok, akik a nácik ellen tiltakozókat nevezik szélsőségesnek, míg a nácikat kulturáltnak, valójában kinek is szolgálnak?

Olvasson tovább: