A Terror Háza. Újabb pengeváltás Fotók: Somorjai L.
Pető Iván, a törvénymódosítás beterjesztője
– Miért éppen Önnek jutott eszébe 330-ról 180 millióra csökkenteni a Terror Háza éves költségvetését?
– A kulturális bizottság elnökeként jól ismerem a tárca költségvetését, és feltűnt, hogy milyen kiugróan magas összeg ez, főleg, ha öszszehasonlítjuk más múzeumok támogatásával. Ez az intézmény nem múzeum, inkább performance-nak, jó esetben kiállításnak nevezhető, mert a múzeum alapvető ismérve, hogy tárgyakat őriz. Ennek alapján egyértelmű, hogy a Terror Házának nincsenek olyan kiadásai, mint egy múzeumnak, nem kell például állományvédelemmel foglalkoznia. Ennek az intézménynek hozzávetőlegesen negyven alkalmazottja van, míg a valódi, országos múzeumok, melyek sokkal kevesebb pénzből működnek száz vagy több munkatársat foglalkoztatnak. És természetesen azt is tudtam, hogy ez politikai megfontolás alapján létrehozott intézmény, a korszak mérvadó tudósai soha nem nyilatkoztak érdemben erről a kiállításról. Helyénvaló, hogy a legújabb kori történelem terrorjáról, állami rangú erőszakról legyen egy kiállítás. De ez nem csupán az Államvédelmi Hatóság tevékenységének öt-hat éve, hanem ide tartozik az 1919-es vörös- és fehérterror, az állami rangra emelt zsidóüldözés, a holokauszt és sok minden más is.
– Azért kérdeztem, hogy miért éppen Ön kezdeményezte a költségvetés csökkentését, mert a hírek szerint az édesapja is szerepel a múzeumban, mint érintett.
– A kiállításon keverednek azok, akik politikai értelemben felelősek az előző rendszerért, illetve azok, akik az ÁVH-ban játszottak vezető szerepet. Apám szerepeltetése egyik megközelítés alapján sem indokolt. Ő valóban az ÁVH kötelékeiben tevékenykedett őrnagyként 1948-tól 51-ig, de nem volt olyan helyen, ahol kihallgatások zajlottak, ahol erőszakot alkalmaztak. Tehát az ő szerepeltetése kimondottan nekem szól.
Még egy érdekes színfolt ebben a dologban, hogy miután a parlament elfogadta a javaslatomat, Schmidt Mária, a múzeum igazgatója bejelentette, hogy valaki bedobta a postaládájukba az apám fényképét, és ezzel gyarapodott a gyűjtemény. Addig ugyanis csak a helye volt meg a fényképének, egy keret, és alá volt írva az apám neve. A bedobott fotót aztán több televízió is bemutatta. Az nem az apám. Azt hiszem, ez jól jellemzi a múzeum tudományos szintjét.
– Nem lett volna mégis szerencsésebb, ha nem Ön nyújtja be a módosítást?
– Nem. Azért, mert múzeumi szempontból dilettáns személyek nem találnak rajtam fogást, és ezért az apámmal akarnak lejáratni, nekem nem kell a saját tevékenységemet ehhez igazítani. Amit én állítok, az a személyes véleményem, és ahogy tizenöt éves korom óta független vagyok az apámtól, a véleményem is független tőle.
– A miniszterelnök és a kormánytagok nem szavazták meg a csökkentést. Mi a véleménye erről?
– Itt két elemet érdemes különválasztani. Az előző kormány néhány hónappal a bukása előtt szerződést kötött a Terror Házával erre az évi 330 millió forintra.
A jelenlegi kormány tehát szerződéses kötelezettségének tett eleget, amikor a költségvetésben ezt az öszszeget nyújtotta be, nem is tehetett mást. A parlament azonban fölülbírálhatja a kormányt ilyen ügyekben, és jelen esetben is ezt tette az én javaslatomra. Azt tehát tudomásul vettem, hogy a kormány nem szavazott ellene a saját költségvetésé-nek, annak azonban nem örültem, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy a parlament döntését fölülbírálva, költségvetési tartalékból kívánja ezt az intézményt további pénzügyi támogatásban részesíteni: vagyis hiába csökkentettük a pénzt éves szinten 180 millióra, más úton kiegészítik a támogatást. Ez eljárási értelemben sem igazán szerencsés, hiszen a parlament döntését ilyen ügyekben nem szokás fölülbírálni.
A költségvetési tartalék vészhelyzetre szól elsősorban, itt azonban szó sincs vészhelyzetről. Ez az intézmény bőven tudna működni annyi pénzből, ami maradt volna az általam javasolt döntés után.
– Elképzelhető, hogy a kuratóriumot kormánypárti tagokkal duzzasztják fel, és ilyen módon távolítják el Schmidt Máriát a múzeum éléről?
– Aki közpénzekből csinál közalapítványt, és politikai barátai és politikai szolgálatai révén kerül egy közalapítvány által működtetett intézmény élére, az nyilván számíthat arra, hogy ha a politikai barátai elveszítik a hatalmukat, akkor ez rá nézve is következményekkel járhat. Schmidt Máriát semmi nem predesztinálta arra, hogy ennek az intézménynek az élére kerüljön, pusztán a Fideszhez és a volt miniszterelnökhöz fűződő politikai kapcsolatai.
2003. 01. 05. (VII/1)
