hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki emlékszik Wermerre?
András, szólalj meg

2002. 11. 25.
"Wermer András nev? tanácsadót nem ismertem." E meglepő kijelentést Doncsev András, Orbán Viktor sajtótitkára tette az Index nev? internetes lap azon kérdésére, vajon nem érzi-e szükségét a volt miniszterelnök, hogy tisztázza a Happy End Kft. kapcsán megfogalmazott gyanúban a Miniszterelnöki Hivatal szerepét. A Hetek megbízható információi szerint a Fidesz felső vezetésében vannak, akik szeretnék hogy "András megszólaljon az ügyben". 



Hepiend

A lavinát az indította el, hogy a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet a közelmúltban szerkesztőségi cikkben támadta meg Wermer Andrást. A cikk szerint "akit hónapok óta folyamatosan lopással vádolnak, annak nem szabad hallgatnia. Ilyen esetekben a hallgatást a közvélemény beismerésnek tekinti. A Fidesz kommunikációs zsenijének tartott Wermer András szerteágazó üzleti ügyeit korábban csak a politikai kommunikáció szintjén hozták összefüggésbe a lopással, mára azonban hatósági eljárások keretében is megfogalmazódott a gyanú a MERT 2000 Rt. minap letartóztatott vezérigazgatójával szemben." 

A kritika szerint Wermer András, a Fidesz választási kampányának észrevehetetlen vezére ma is hallgat. Amihez joga lenne, ha ezzel nem ártana pártjának, sőt az egész polgári oldalnak, amelyet már nemcsak a közélet szereplői, hanem a választók is összemosnak vele és vállalkozásaival. 

Orbán Viktor sajtótitkára, Doncsev András elmondta: "Wermer Andrásnak és a Magyar Nemzet cikkében feltüntetett cégeknek egymás között kell tisztázniuk a felmerült vádakat, a volt miniszterelnököt a kérdés semmilyen formában nem érinti."

Kövér László egy vidéki fórumon a téma kapcsán azt felelte: nem olvasta a cikket. Hozzátette azonban, hogy a támadások csak látszólag irányulnak Wermer és társai ellen, a valódi célpontot a Fidesz vezetői jelentik. A helyzet szerinte azért nehéz, mert a politikusok nem nyilatkozhatnak Wermerék nevében, mert akkor magukra húznák a kifogásolt ügyeket. Wermer Andráséknak kellene megszólalniuk, ők viszont a jelenlegi helyzetben inkább a jogászaik tanácsára hallgatnak, ugyanis minél többet beszél valaki, annál hamarabb hibázhat.

A Hetek információ szerint a Magyar Nemzet kritikájának egyik okaként sokan Lovas István újságíró publicistának a lapra gyakorolt hatását tartják. Lovas – akit többnek tartanak ma már a jobboldalon egyszer? újságírónál – a közelmúltban egy internetes honlapon élesen bírált több fideszes vezetőt. "Elegem van a Wermerhez bekötöttekből, elegem van a maximum öt embert magukkal ragadni tudó, motyogó politikusokból – miközben Medgyessy egyre jobban beszél –; elegem van a Mr. Mizókból. Elegem van a körzetükben dolgozni lusta, de a magánbizniszeik előmozdításában fáradhatatlan Deutsch Tamásokból, a vereség után azzal dicsekvő Martonyikból, hogy az ő minisztériumukban nem volt tisztogatás" – lehetett olvasni a verdiktet, amely további kritikát fogalmazott meg Sasvári Szilárddal, Stumpf Istvánnal és Fritz Tamás politológussal szemben is. 

Az "egyszer?" fideszes képviselők nem értik azt, ami a Magyar Nemzetben zajlik, de egyre többen fogalmazzák meg, hogy Wermernek meg kellene szólalnia az ügyekben. A párt felső vezetésében is hallani olyan véleményeket, hogy a Lovas-féle kritikák ártanak, de azt is elismerik, hogy ebben a helyzetben "Andrásnak meg kell szólalnia". Ugyanis – szól az érvelés – a párt az elmúlt egy évben nem válaszolt a vádakra, de most már ez a stratégia nem követhető, hanem "meg kellene ölni" a témát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!