hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbánnak elégséges az osztályzat

2002. 11. 03.
Vezető fideszes politikusok értelmezése szerint az önkormányzati választásokat ugyan a baloldal nyerte meg, azonban a jobboldali szavazótábor egyben maradt, ráadásul a Fideszre többen szavaztak most, mint négy évvel ezelőtt. Orbán Viktor politológusokkal, valamint jobboldali újságírókkal közösen elemezte a választási eredményeket, illetve a polgári oldal jövőbeni stratégiai lehetőségeit.

A találkozón részt vett többek között Fritz Tamás, Simon János, Lánczi András, Navracsics Tibor politológus, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Faggyas Sándor, a Heti Válasz munkatársa, valamint Révész Máriusz és Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselők. Révész kérdésünkre elmondta, hogy a résztvevők egyenrangú felekként beszélgettek, a meghívott szakértők pedig több kritikai észrevételt is megfogalmaztak a Fidesz, illetve Orbán Viktor politikáját illetően, amelyeknek egy részét a volt kormányfő el is fogadta. Részletekbe azonban ezekkel kapcsolatban sem bocsátkozott a fideszes politikus.

Orbán Viktor a Fidesz "túlélési gyakorlatának" minősítette a helyhatósági választásokat, mivel a szervezetek nem kaptak a kampányhoz pénzt. Szó esett arról is, hogy uniópárt vagy pártunió létrehozása lenne-e jobb a Fidesz, illetve a jobboldal számára. Ebben a kérdésben a jelen lévő politológusok véleménye is megoszlott. A kiszivárgott hírek szerint elhangzott, hogy a szocialisták szavazótábora dinamikusan növekszik, viszont a Fideszre voksolók száma sem csökkent. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: "sok hatalmi pozíciót veszített el a jobbközép, viszont örömmel töltött el, hogy nem lettünk kevesebben: ha megnézzük például a megyei közgyűlések szavazatainak a számát, akkor azt látjuk, hogy a Fidesz és szövetségesei listájára 25 ezerrel többen szavaztak."

Sajtóértesülések szerint a Fidesz vezetésében téma volt az is, hogy az exminiszterelnök által életre hívott polgári körök segítették-e a párt választási szereplését, illetve hogy a radikális jobboldali hangvétel mérséklésével újabb szavazókat lehetne megnyerni akár a másik szavazótáborból is. A választások előtt sok helyi csatározást kiváltó polgári körök szerepével kapcsolatban a hírek szerint Orbán továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy nélkülük a Fidesz és szövetségesei a mostaninál nagyobb vereséget szenvedtek volna az önkormányzati választáson. Több esetben például a helyi pártszervezetek csak a polgári körök segítségével tudtak kampányolni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!