hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szent Bertalan night and day
Leváltási hullám

2002. 06. 09.
Továbbra is Szent Bertalan éjszakájához hasonlítják a Fidesz vezetői a kormányváltás utáni személycseréket, a témában még a parlamentben is felszólalt több képviselőjük. Deutsch Tamás burkolt kommunistázással a baloldal fél évszázados hagyományaihoz sorolta az általa politikai tisztogatásnak minősített személycseréket. Az új vezetés viszont azt állítja, hogy lényegesen kevesebb a kormányváltással kapcsolatos fluktuáció, mint négy, illetve akár nyolc évvel ezelőtt. 

Szájer József, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy ma Magyarországon csak a repülőtérről repülnek többen, mint a külügyből. A frakció jogi kabinetje pedig jogvédő munkacsoportot hozott létre – ahogy bejelentették – annak érdekében, hogy erkölcsi és adott esetben jogi segítséget nyújtson "a Medgyessy-kormány által végrehajtott politikai tisztogatás áldozatainak". Répássy Róbert, a képviselőcsoport jogi kabinetjének vezetője az alkotmányra és a Munka Törvénykönyvére hivatkozva jogellenesnek nevezte, ha valakit politikai indokok alapján távolítanak el. Közölte, hogy az alig egy hete hivatalban lévő Medgyessy-

kabinet közel száz köztisztviselőtől vált meg. Tudomása szerint hírlik, hogy a Miniszterelnöki Hivatalból már a titkárnőket is rugdossák kifelé – mondta a politikus. 

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter fanyarul azzal érvelt a parlamenti vita során, hogy "politikai tisztogatásról akkor lehetne szó, ha az új vezetés a régi vezetés kifejezetten politikai kinevezettjeit kívánná eltávolítani. Miután ilyen, kifejezetten politikai kinevezettekről nem tudunk közigazgatási posztokon, ebből kifolyólag politikai tisztogatásról sem lehet szó." Kiss Elemér megjegyezte azt is, hogy a választások idején éppen a Fidesz vezette MeH-ből indultak kampányjelleg? e-mailek. 

A MeH által lapunknak eljuttatott táblázat adatai szerint a legnagyobb fluktuáció 1998-ban volt, amikor a hivatal 30 százalékát lecserélték, szemben az 1994-es 20 százalékos adatokkal. Idén június 3-áig öt embert küldtek el, ami 8,6 százalékos arányt jelent. 

A téma rávilágít a magyar közigazgatás neuralgikus pontjára, amit közigazgatási szakmai szervezetek már régóta sérelmeznek. Egy, az egykori közigazgatási reform kormánybiztosa által jegyzett reformprogram például azt tartja elhibázottnak, hogy a választások eredményeként a változó politika irányítói több esetben nem biztosították a vezető köztisztviselők szakmai stabilitását. Ugyanakkor végkielégítéssel járó, határozatlan idej? köztisztviselői munkaviszonyt létesítettek olyan közvetlen politikai munkatársaikkal, akik a politikai váltógazdasággal szükségszerűen cserélődnek. Elméletileg a politikai és a közigazgatási államtitkári pozíció hagyományos elválasztása jelzi a közigazgatás szakmai-közigazgatási, valamint politikai elemeinek szétválasztását. 

A radikális változást éppen az Orbán-kormány hozta, hiszen elődeinél jóval nagyobb arányban cserélte le a közigazgatási államtitkárokat kormányzásának első napjaiban. Szente Zoltán politológusnak a Századvég nev? szaklap 1999. nyári számában megjelent írása szerint az Antall-kormány az államtitkárok 64, míg a Horn-kormány 69 százalékát váltotta le, szemben az Orbán-kormány 86 százalékos arányával. Ráadásul a Fidesz–MDF–FKgP-kormányban töltöttek be olyan nyilvánvalóan politikailag elkötelezett személyek közigazgatási tisztségeket, mint Waschler Tamás egykori fideszes országgyűlési képviselő a honvédelmi tárcánál, vagy Medgyessy Balázs, a Fidesz egykori környezetvédelmi szakembere a Pepó-féle környezetvédelmi tárcánál.

A Miniszterelnöki Hivatal kormányváltással kapcsolatos létszámadatai

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!