hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Horn: Medgyessytől nem kell félni
A kormányzás nem üzleti vállalkozás

2002. 03. 10.
"Ismét érzem az 1994-es választások győzelmi ízét" – jelentette ki Horn Gyula az MSZP kőbányai nagygyűlésén. A kormányváltó hangulatban zajlott rendezvényen az exminiszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett: az áprilisi választások kimenetele tíz-tizenöt évre meghatározza az ország sorsát. 



Horn Gyula a Pataki Művelődési Házban. "Zsufi" telt ház Fotó: Somorjai L.

A zsúfolásig megtelt Pataki Művelődési Házban elsőként Csicsay Claudius Iván képviselőjelölt szólt a hallgatósághoz. "A szocialisták már a konyhában vannak, és leszünk még a szobában is"– érzékeltette plasztikusan a közvélemény-kutatásokból kiolvasható trendet, amely az elmúlt három hónapban az MSZP vezetését jelzi. Csicsay reményei szerint a Fidesz – melynek "egyik legfontosabb embere Schlecht Csaba cégilluzionista" – a választási vereség után sem esik szét, hanem megtisztulva valódi konzervatív párttá válhat.

"A Fidesz ideges, mert rájött, hogy elveszítheti a választásokat – mondta Katona Béla, az MSZP másik kőbányai jelöltje. – Ideges, mert rájött, hogy nem lehet elleplezni, hogy miközben a barátok kitüntetéseket, milliárdos autópálya- és országimázs-megrendeléseket kapnak, addig az ápolók, a pedagógusok, a tűzoltók, a nyugdíjasok négy éve várnak az ígéretek beváltására." Katona szerint a Fidesz azt hitte, el lehet vinni 32 millióért a családot Amerikába, és elhitték, jár nekik a kézcsók. 

A szocialisták tervei közül Katona kiemelte az 50 százalékos béremelést az egészségügyben, a nyugdíjasoktól viszszatartott 52 milliárd forint pótlólagos folyósítását, a családi pótlék 20 százalékos, a gyes havi tízezer forintos emelését, és a jövedelemadó mérséklését. E szerint a jelenlegi 20 százalékos kulcsot 13-ra, a 30 százalékost 25-re mérsékelnék, 40 százalékot pedig csak az átlagkereset kétszerese fölötti jövedelmekből vonnának el.

"Senkinek sem tetszik ez a zaklatott közélet – kezdte beszédét a nagy ováció közepette színpadra lépő Horn Gyula. – A szocialisták elvárják, hogy a Fidesz – mint felelős kormánypárt – biztosítsa a választások békés lezajlását" – folytatta a korábbi miniszterelnök. Horn kiemelte, hogy a Fidesz "annak ellenére nem épített semmi számottevőt", hogy a rendszerváltás óta elsőként örökölt jó gazdasági állapotban lévő országot az elődjétől. Horn bírálta a kormány külpolitikáját is, és emlékeztetett rá, hogy míg 1994 és 98 között példás viszonyban éltünk szomszédainkkal, mára feszültséggel telítődtek ezek a kapcsolatok. 

A szocialista politikus kijelentette, ma is büszke az Európában is egyedülálló 1990-es lelkiismereti és vallási törvényre, és pártja mai napig annak szellemében gondolkodik a szabad vallásgyakorlásról. 

"Az MSZP legfontosabb feladata a szegénység elleni érdemi cselekvés és a demokráciába vetett bizalom helyreállítása" – mondta Horn, és hozzátette: az országnak nem "látomásos" kormányra van szüksége, a kormányzást pedig nem szabad üzleti vállalkozássá zülleszteni. Pártja miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban Horn kiemelte: hosszú évek óta ismeri Medgyessy Pétert. "Szavatartó ember, és ami nagyon fontos: tőle nem kell félni."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!