hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbánt éltetik
Jobboldali értelmiségiek levele

2002. 02. 10.
"A Nemzeti Kör kifejezi meggyőződését, hogy a modern demokrácia nem nélkülözheti az ösztönző, erőteljes és távlatokban gondolkodó politikai vezetőket. Különösen áll ez a megszilárdulóban levő magyar demokráciára. Ma ilyen kiemelkedő személyiség Orbán Viktor" – írta a Nemzeti Kör a napokban. 

A neves jobboldali értelmiségiek – akik között több miniszter is van – közleményükben leszögezik: "Az elmúlt négy év a legszélesebb magyar közvélemény számára is nyilvánvalóvá tette, hogy képességei különleges lelkierővel és munkabírással párosulnak. Felismerte, melyek az átmeneti helyzetben levő társadalom legfontosabb szükségletei, bátor és határozott döntéseket hozott kulturális és gazdasági ügyekben egyaránt. A magyar függetlenség, átalakulás és demokrácia megalkuvás nélküli hirdetője volt már 1989-ben is, ekkor figyeltünk fel rá a Hősök terén tartott nagy hatású és bátor beszédének hallatán. Politikai múltja az új Magyarország megszületéséhez köti, nem pedig a letűnt Kádár-korszakhoz. A Nemzeti Kör meggyőződése szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek az eddig felsoroltakon túl általában is meghatározó volt a tevékenysége. A társadalmi-gazdasági fejlődés kibontakozásában ugyanolyan fontos a szerepe, mint az európai és az antlanti integráció előmozdításában. Ma kétségkívül Ő a nemzet kiemelkedő politikusa."



A Nemzeti Kör tagjai: 

Dobos László 

Granasztói György 

Jávor Béla 

Makovecz Imre 

Martonyi János 

Nemeskürty István 

O\'sváth György 

Pálinkás József 

Solymosi Frigyes 

Tar Pál 

Taxner Ernő 

Tornai József

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!