Kereső toggle

Kellemetlen helyzetben a miniszter

Blöffökkel tréningeznek áprilisra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kellemetlen helyzetbe hozta a kormánylap saját miniszterét akkor, amikor a hírhedt magyar származású pornósztárral, Ciccolinával való kokettálással vádolta meg legnagyobb ellenfelét, az MSZP-t. A nyilvánvaló blöff ugyanis ráirányította a figyelmet arra, hogy Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter, akinek a tárcájához tartoznak az egyházügyek is milyen kapcsolatban állt egykoron az Olaszországban pár évig parlamenti képviselőként is tevékenykedő prostituálttal. 

A Magyar Nemzet ugyanis azzal az állítással indította a hetet, hogy az Olaszországban élő Staller Ilona szülőhelyén, Kőbányán indulna képviselőjelöltként áprilisban, méghozzá talán éppen a szocialisták támogatásával. A hírt még a nemzetközi sajtó is felkapta. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy értékelte: a magyar kormányközeli sajtó azt ajánlja a szocialistáknak, hogy vállalják nyíltan a politikai rokonságot Ciccolinával, az ugyanis nem a nemzeti, keresztény és polgári pártoktól, hanem a baloldaltól fog szavazatokat elhódítani.

Az MSZP egyébiránt azonnal cáfolta a hírt, hiszen Kőbányán a párt jelöltjének – Csicsai Claudius Ivánnak – választási plakátjai már láthatóak. Lamperth Mónika, az MSZP elnökségi tagja a témát firtató kérdésre kijelentette, hogy "a Magyar Nemzet ismeri behatóbban Ciccolina munkásságát, tőlük kell megkérdezni, mire alapozták információjukat". Szocialista körökben úgy értékelik hogy jobb oldalról ilyen álhírekkel szeretné elterelni a figyelmet az ország valós helyzetéről.

A helyzet komikumát mutatja továbbá az is, hogy Rockenbauer Zoltánnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) vezetőjének is magyarázkodnia kellett, mert egy napilap azt állította, hogy a rendszerváltozás időszakában tagja volt annak a szervezetnek, amelynek színeiben Staller Ilona bejutott az olasz parlamentbe. Lévai Zoltán, az NKÖM sajtóirodájának munkatársa az Index internetes újságot úgy tájékoztatta, hogy egy szó sem igaz az állításokból. 

Azonban úgy tűnik, Rockenbauer Zoltán és Ciccolina legalább egyszer bizonyosan találkozott. Ezt állítja ugyanis Bozóki András politológus, aki a rendszerváltás idején egy ideig a Fidesz sajtósa volt, s aki a Tiszta lappal című, a Fidesz első három évét összefoglaló könyvet is szerkesztette. Bozóki a Magyar Hírlap 2001. november 17-ei számában a következőket írta: "Példáu1 a konzervatív kormány mai kultuszminisztere, Rockenbauer Zoltán, aki 1990-ben még a baloldali radikális pornósztárral, Ciccolinával készített riportot, 2001-re a jobboldali radikális Hóman Bálint újratemetésén képviselte a konzervatív értékeket. Mindkét esetben a mérsékelt centrum felé igyekezett közelíteni a politikai szélsőségeket, a maga eszközeivel segítve elő integrálásukat."

Olvasson tovább: