Kereső toggle

Nincs szükség Jedi-egyházra

Terrorista szekták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újabb javaslat született az egyházügyi törvény módosítására. Az MDF két parlamenti képviselője – kis eltéréssel – az áprilisban megbukott kormányzati verziót "támasztotta fel". 



Egyháztörvény-módosítás: veszélyben a világmindenség? Fotó: Reuters

Bár a módosítás megvitatása ebben a ciklusban már nem várható, Szászfalvi László református lelkész és Balogh László katolikus teológus gyakorlatilag a Schanda-féle változtatásokat
(Ármány és valóság,
Hetek 2000. szeptember 23.) szeretné beemelni a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvénybe annyi lényegi többlettel, hogy az egyházalapítási létszámhatárt – pártjuk hagyományaihoz híven (Salamon, Semjén) – százról tízezerre emelnék.

A korábbi módosítási javaslatokhoz hasonlóan az indoklásban itt is megjelenik a vallástörvény "hibáinak" kijavítási szándéka és a jobboldalon standard hivatkozási alap: az egyházi státusszal való visszaélés kiszűrésének szükségessége. Az uniós elvárásokhoz való igazodás is elhangzik, sajnos azon tény figyelmen kívül hagyásával, hogy jelenleg hatályos jogszabályunk mintaként szerepelt nem egy, európai vallásszabadsággal foglalkozó nemzetközi konferencián. A törvényjavaslat indoklása szerint két oka is van a téma aktualitásának: egyrészt "a Nemzetbiztonsági Hivatal tavalyi évkönyvében már jelezte, hogy egyes, magukat vallási szervezetként álcázó csoportok (pl. a Szcientológia Egyház), immár nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek", másrészt "a magyar társadalom biztonságigénye 2001. szeptember 11-e, az esztelen amerikai terrortámadás óta jelentősen megnövekedett". 

Balogh László, az egyik beterjesztő elmondta, hogy az elmúlt hetekben "elég sokan keresték meg őt is olyanok, akik már ki tudtak szabadulni zárt közösségekből". A konkrétumok firtatásakor a képviselő elmondta, hogy "a magyar parlament egyetlen frakciója sem kérdőjelezi meg, hogy vannak olyan csoportok, amelyek visszaélnek az egyházi státusszal". Bizonyos kisegyházak nemzetbiztonsági kockázatáról pedig csak annyit mondott: "javaslatuk lényegét nem ez képezi, ennek túlragozása félrevisz". Balogh szerint a szeptemberi merénylet óta mind az USA-ban, mind Európában elindult egy folyamat, amely a szigorúbb szabályozás irányába hat, ugyanis "nagyon sokan újra átgondolják, milyen mozgásteret lehet adni bizonyos csoportok számára". A bejegyzéshez szükséges létszámhatár felemelésének indokoltságát a képviselő azzal magyarázta, hogy a hazánknál kisebb népesség? Ausztriában például tizenháromezer főben állapították meg a szükséges alapítói számot, és "nem tehetjük ki magunkat annak, hogy bármilyen Jedi Lovagok Egyháza bejegyezteti magát, és innentől kezdve a Csillagok háborúja cím? filmet adó nélkül lehet árusítani, gyűjtést lehet rendezni satöbbi" – állítja Balogh, és megerősítésül hozzáteszi: ha bárkinek joga van egyházat alapítani, akkor a társadalomnak meg legyen joga ahhoz, hogy mikor adja meg a plusz státust, mikor adja meg a plusz forrásokat egy közösségnek. A beterjesztést jegyző képviselők további két javaslatot terveznek benyújtani az Országgyűlés elé, melyek az általuk hiányolt állami ellenőrző funkciókat hivatottak kiszélesíteni.

Olvasson tovább: