hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Melegfront a Szigeten
Nyilatkozatháború a homoszexuálisok jogairól

2001. 07. 14.
A nyári belpolitikai holtidény vezető hírévé vált az, hogy Óbuda polgármestere gyakorlatilag betiltatta a homoszexuális szervezetek sátrát a Pepsi Szigeten. 



Tavalyi felvétel a Sziget bejáratánál. Új szelek fújnak Fotó: Somorjai László (Archív)

Tarlós István óbudai polgármester kezdeményezésére a rendőrség és a szervezők képviselői megállapodtak abban, hogy a "Pepsi Szigeten a fiatalkorúak védelmében, de a másként gondolkodók biztonságának érdekében is, semmi néven rendezett homoszexuális jelleg? felvilágosító vagy egyéb címen folytatott műsor" nem lesz. Ugyanis az eredeti program szerint egy sátorban – homoszexuális szervezetek vezetésével – beszélgetéseket terveztek, többek között a fiatal melegek, leszbikusok, biszexuálisok helyzetéről és életéről, valamint a szexuális orientációról.

Tarlós István – az egykor szabaddemokrata, de mára jobboldali – politikus érve az, hogy ugyan "tudomásul veszi, hogy a homoszexuálisok saját értékrendjük szerint élnek, viszont a magyar Alkotmány egyértelműen biztosítja a szülőknek a gyerekek és a fiatalkorúak erkölcsi neveléséhez való jogát". Az ügyben megkérdezték Deutsch Tamás ifjúsági minisztert is, aki azzal hárította el a kérdést, hogy nem akar ideológiai csatába kerülni.

Az elmúlt hetekben nem ez az első eset, amikor a homoszexualitás kérdése vitát gerjesztett. A hétvégén ugyanis meleg szervezetek megrendezték az úgynevezett meleg büszkeség napját, amelyen figyelemfelkeltő módon felvonultak Budapesten. Jobboldali sajtóorgánumok és több egyház is elítélte a demonstrációt. A egyházak azzal érveltek, hogy azért nem értenek egyet a fesztivállal "mert ez a homoszexuális életformát népszerűsíti. Meggyőződésünk, hogy ez tovább rombolja az erkölcsöt, tönkreteszi a családot, lealacsonyítja a nemzetet". 

A jobboldalinak számító M1 A Hét cím? műsorban Pál apostol Rómabeliekhez írt leveléből idéztek, míg a Demokrata egy vezércikkben Márai Sándorral érvelt: "A nyugati, intellektuális, s aztán nem is olyan intellektuális homoszexualitás mint világszervezet már kezdi egy vallás alakját ölteni. Fanatikusokkal, liturgiákkal, titkos szertartásokkal, a beavatottak és hívők titokzatos ismertető jegyeivel, türelmetlen gyanakvással, szektákkal: ez mind vallás… Mint minden új vallás, természetesen e szakma tagjai is politikai hatalmat akarnak, titkos társaságok alakjában."

A meleg szervezetek közül a Habeas Corpus Munkacsoport nyílt levelet küldött Szájer Józsefnek, a Fidesz–MPP frakcióvezetőjének is. A levélben arra kérik Szájer Józsefet, hogy "mivel széles körben ismert a szexuális kisebbségek egyenjogúsága melletti személyes elkötelezettsége", a Fidesz–MPP nevében bátorítsa a Sziget Kft. vezetőit: mondják fel a polgármesterrel kötött szégyenteljes megállapodást. Egyébként a tiltó szerződés ellen fellépő szervezetek között ott található a homoszexuális katolikus szervezet is, az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért. A érdekvédő szervezetek szerint ugyanis "a megállapodás nyíltan sérti az emberi jogokat, a Magyar Köztársaság Alkotmányába ütközik, ellentétes a Magyar Köztársaság által nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségekkel. A nyilatkozat intézményes módon kizárja a meleg és leszbikus szervezetek jelenlétét a Pepsi Szigetről, elzárva egy társadalmi csoportot a nyilvánosságtól".

Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az SZDSZ is diszkriminációnak tartja Tarlós akcióját. Kósáné Kovács Magda egy rádióműsorban egyenesen botrányosnak tartotta a döntést. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberjogi bizottságnak döntenie kellett arról, hogy javasolja-e a parlamentnek az egyenlő bánásmódról és a megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény megtárgyalását? A törvénytervezet azonban nem kapta meg a bizottság többségi támogatását. Fodor Gábor szabaddemokrata politikus is elítélte a homoszexuálisok kitiltását a Szigetről. 


Féligazságok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!