hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tudtak a gyilkosság tervéről
Újabb adalék a Soproni-ügyhöz

2001. 06. 09.
Lefokozták és fél év felfüggesztett fogházra ítélték az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságának ezredesét, mert mulasztást követett el a néhai Soproni Ágnes ügyében. A rendőrség Soproni Ágnes színésznő meggyilkolásával az asszony fiát és annak barátját gyanúsítja. A rendőrségnek a készülő gyilkosság bizonyos részleteiről tudomása volt, és az intézkedések elmulasztása is közrejátszhatott abban, hogy a színésznőt megölték. Ismertették, hogy az elsőfokú ítélet indoklását titkosíttatta a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa. 

Az MTI korábbi híradása szerint Soproni Ágnes eltűnése ügyében a rendőrség először államigazgatási eljárást folytatott. Az ügyet tavaly október 4-én azonban átvette az életvédelmi osztály, mivel arra utaló adatokra bukkantak, hogy az asszony gyilkosság áldozata lett. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy a színésznő és fia kapcsolata három éve megromlott, amely egyrészt anyagi természetű, másrészt generációs problémákra vezethető vissza. A fiú terjesztette is baráti körében, hogy megromlott viszonya az anyjával, s nyolcmillió forintot ajánlott fel annak, aki meggyilkolja szülőjét.

A rendőrség szerint a bűncselekményt az áldozat II. kerületi házában március 9-én követte el a gyilkosság gyanúsítottja, a 26 éves L. Zsolt, aki P. András régi jó barátja volt. A vallomások szerint L. Zsolt egy kábeldarabbal fejbe verte az alvó asz-szonyt, aki erre felriadt. Dulakodni kezdtek, s eközben a 

fiatalember megfojtotta a színésznőt. A két fiú ezután hajnalig kocsikázott, s ennek során 50 000 forintot rögtön le is vettek az áldozat bankszámlájáról. Az áldozat fia időközben elutazott a Balatonra, s onnan többször SMS-es üzeneteket küldött anyja telefonjáról a sajátjára, mintegy elterelő műveletként – mondta az alezredes. A rendőrség L. Zsoltot emberölés bűntettének elkövetésével, P. Andrást pedig felbujtással gyanúsítja az ügyben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!