hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Torgyán békülékeny
Lesz-e újra kisgazda egység

2001. 04. 07.
A várhatóan húsvét után, felgyógyulását követően ismét "ringbe szálló" Torgyán József a közelmúltban üzent a különvált exkisgazda Lányi Zsoltnak, Kiszely Katalinnak, Bánk Attilának és Molnár Róbertnek, arra kérve őket, hogy keressék meg telefonon. A négy politikus közül csak Lányi tett eleget a kérésnek "régi barátságukra való tekintettel", ám politikáról nem volt hajlandó beszélgetni, csupán jókívánságait fejezte ki egykori elnöke felé.

Nem sokkal később jelentette be az FKgP úgynevezett Reform Polgári Platformja, hogy május 5-ére országos nagygyűlést hívtak össze. Várhelyi András kisgazda országgyűlési képviselő elmondta: mintegy ezer helyi kisgazda pártelnök és törvényesen választott küldött megjelenésére számítanak, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét kivéve minden megyében megalakultak a platform ügyvivő testületei a helyi kisgazda elnökökből és megyei vezetőkből. Várhelyi szerint a nagygyűlésen eldől Torgyán József jelenlegi pártelnök sorsa is. 

Boros Imre kisgazda miniszter az FKgP-ben kialakult helyzetről úgy nyilatkozott, hogy akár az FKgP országos vezetése – amely jórészt a frakció tagjaiból áll – is "elindíthat dolgokat". Elmondása szerint a kisgazdapárt tagsága és a frakció rengetegszer valósította már meg akaratát, és a rendelkezésre álló időt elegendőnek tartja arra, hogy küldetésüket befejezzék. (MTI-Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!