hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem volt fordulat
Több közvélemény-kutató adata szerint

2001. 02. 24.
A Magyar Gallup Intézet, a Medián és a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatási adatai szerint a két legnagyobb párt esetében semmiféle drámai átrendeződés nem történt 2001 februárjában. Egyes kutatások szerint a kisgazdák támogatottsága alig kimutatható. 

A Gallup 2001. február 15-e és 20-a között vizsgálta a pártpreferenciákat a felnőtt lakosság körében. Talán az elmúlt hetek politikai viharainak is köszönhető, hogy 2000 decemberétől idén februárig 21 százalékról 27 százalékra nőtt a pártot választani nem tudók aránya. Az emberek 40 százaléka vélekedett úgy, hogy a választásokat most az MSZP nyerné. 

A szocialisták támogatóinak aránya a januári 24-ről 27 százalékra növekedett, a Fideszre szavazók aránya pedig 21-ről 23 százalékra emelkedett. A Fidesz középtávon, tavaly őszhöz képest egyértelműen növelte támogatottságát: jelenleg azonban még nem dönthető el, hogy ez tényleges növekedés, vagy csak a megszokott ingadozásról van-e szó. 

A szocialisták a konkrét pártot megnevezők körében ismét elérték a 2000. decemberi 46 százalékos támogatottságot. Látványos a kisgazdapárt táborának eltűnése a palettáról: a megkérdezetteknek mindössze egyetlen százaléka (az 1000 megkérdezett közül mindössze 9 ember) szavazna rájuk. Az SZDSZ-re szavazók aránya a teljes felnőtt lakosság körében 4 százalék, az MDF és a MIÉP támogatottsága 2-2 százalék.

A Tárki az ezredfordulón a két nagy riválist "összehozta", hiszen náluk januárban mindketten eljutottak a 39 százalékos támogatottsági arányig, majd csak február közepére távolodtak el ismét egymástól 3 százalékkal. A közvélemény-kutató cég Magyar Hírlapban közzétett legfrissebb eredményei szerint az MSZP 41 százalékon, míg a legnagyobb kormányzó párt 38 százalékon van. A kisgazdák a Gallup 1 százalékos eredményével szemben a Tárkinál 6 százalékosak.

A Medián a HVG-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint a szocialista párt erősödését mérte a biztos választók között 50 százalékos támogatottsággal, a 31-es Fidesz-eredménnyel szemben. A Szonda Ipsos – mint az a Népszabadságban megjelent – a biztos szavazók között 43 százaléknyi szocialista és 34 százaléknyi fideszes támogatót talált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!