hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kisgazda adok-kapok

2001. 02. 24.
A FKgP múlt pénteki országos vezetőségi ülésével egy időben a párt székháza előtt több száz reformkisgazda tüntetett Torgyán József pártban maradása ellen. Hétfőn az FKgP országos elnöksége azonnali hatállyal felmentette Dobos Ferencet, az FKgP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét. Ezen a napon indult fegyelmi eljárás Bánk Attila ellen "a párt történetében példátlan, súlyosan pártellenes magatartása, valamint a pártalkotmánnyal való szembehelyezkedése miatt". 

Bánk Attilát visszahívták a pártfőügyészi tisztségből, és felfüggesztették párttagsági jogait is, helyére Deák József, a fővárosi szervezet tagja került. Ezzel párhuzamosan a párt országos főügyésze megállapította, hogy a Bánk Attila által ellenük indított fegyelmi eljárás pártalkotmány-ellenes, ezért érvénytelen. Ugyanis Bánk is bejelentette, hogy felfüggesztette Torgyán tagságát. Bánk így nyilatkozott: "Egy felfüggesztett elnök és egy felfüggesztett főtitkár semmilyen határozatot nem tud hozni." 

Horváth Béla és Várhelyi András ellen fegyelmi eljárás indult, és felfüggesztették párttagságukat is. Bánk Attila hétfő este az Aktuális cím? tévéműsorban bejelentette: Torgyán ki akar szállni a koalícióból. Torgyán természetesen mihelyst meghallotta, visszautasította az ötletet.

Bánk azt állította, hogy csak neki lett volna joga összehívni a frakciót, mire a kisgazda pártelnök jelezte, hogy a keddi rendkívüli frakcióülés szabályos volt, mivel a képviselőcsoport elnökségének kétharmada is jogosult összehívni az ülést. Bánk válaszul felkérte Balogh Gyula szervező főtitkárt, hogy hívja össze az FKgP országos elnökségét. Torgyán az ülés után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Bánk Attila helyére Szentgyörgyvölgyi Pétert jelöli. 

Torgyán József frakcióvezetői mivoltát azzal a dokumentummal látta igazolhatónak, amely szerint ő csupán miniszteri megbízatásának időtartama alatt nem látja el frakcióvezetői tisztségét. Bánk máshogy emlékezett: "Torgyán József képviselőtársam a frakció február 12-i ülésén közölte, hogy lemond mindenféle tisztségéről a képviselőcsoportban", ezért a kisgazda politikus jelenleg is önmagát tartja a FKgP frakcióvezetőjének. 

Bánk Attila tartott attól, hogy a keddi frakcióülés a képviselőcsoport pénzügyeit kezdi el firtatni, ezért független könyvszakértőt bízott meg a gazdálkodás átvilágításával. A frakció könyvelését azonban kedden a képviselői irodaházból a kisgazda székházba, majd visszaszállították Bánk tudta nélkül. Áder János házelnök személyesen nem nyilatkozott, de kabinettitkárán keresztül értésére adta a nyilvánosságnak: Bánkot tekinti frakcióvezetőnek. Lapzártánkig itt tartunk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!