hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kell az erős szövetség
Torgyán és Kövér demonstrálták az egységet

2000. 11. 25.
"Az Európához való csatlakozásról felesleges beszélni, mert ez már ezer éve megtörtént" – mondta Kövér László, a Fidesz elnöke az Eckhart Ferenc Politikai Akadémia vitaestjén, a kisgazdapárt székházában. A pártelnök "Magyarország az Európai Unió országjelentésének a tükrében" tartotta meg előadását, amelyben kiemelte a millennium fontosságát a magyar kormányzat szempontjából. Kövér szerint a rendszerváltás eredményei biztosították, hogy Magyarországot ne szakíthassák ki többet "természetes, európai, keresztény kultúrköréből". "Aki részt vett az átalakulásban, az kulturális hanyatlást visszatartó szerepet játszott, amit feltétlenül méltatni kell" – mondta.

A legnagyobb kormánypárt elnöke az EU-országjelentés kapcsán kifejtette, hogy az irat fordulatérték? az előzőekhez képest, mert elismeri a változást és a változás készségét az országon belül, amely – szerinte – "a jelenlegi magyar kormányzat elismerését jelenti". Ugyanakkor kénytelen volt megállapítani, hogy a jelentés komoly hiányosságokra hívta fel a figyelmet, különösen a személyi jövedelemadó, a romakérdés, a korrupció, a médián belüli viszonyok rendezetlensége és az infláció kapcsán.

Mindezek ellenére Kövér László pozitívnak ítélte a jelentést, amely kifejezi " hogy Magyarország még sosem volt ilyen jó helyzetben az EU fogadóképessége szempontjából." Azonban elítélte a parlamenti ellenzék "kitörő lelkesedését" a jelentés miatt, majd a hallgatóság biztos szimpátiájára támaszkodva hozzátette: "A villamos kerekei alól jövő mosoly sosem lehet őszinte."

Az est másik előadója Torgyán József, az FKgP elnöke volt. Kezdetként mindjárt hangsúlyozta: az ellenzék "ocsmány és aljas" hadjáratot folytat személye és pártja ellen, amit szerinte a "kommunisták utódpártja" azért mer megtenni, mert a kisgazdapárt a kormánykoalíció gyengébbik tagja. Az SZDSZ hasonló szándékát pedig így indokolta: "Tisztában vannak azzal, hogy nem tudnak bekerülni a következő országgyűlésbe, hacsak harcos kampányukkal ki nem ütik az FKgP–t a nyeregből."

Beszédének központi gondolata a Fidesz-FKgP szövetség erősségének hangsúlyozása volt, amely – mint mondta – "a bolsevista propaganda ellenére stabil, a következő kormányzati ciklusra is kitartó koalíció marad". A kisgazda vezér a két párt egységének szemléltetésére elmondta: "nézzenek csak Kövér Lászlóra, legalább olyan vidéki gyerek, mint Gyimóthy Géza, hiszen a bajszuk is hasonló". (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!