hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajba mártva
Pletykaügynökök idénye

2000. 09. 02.
Az egyre valószerűtlenebbé váló olajügy újabb hiába megfutott körében kiderült: eddig sem Nógrádi Zsolt állításai nem állták meg a helyüket, sem a Pallag László birtokában lévő iratok nem szolgáltatnak bizonyítékot a megvádolt közszereplők bűnösségének bizonyításához. Mindeközben az egész ügy lassan maga alá temeti a két élharcost, az ügyészség ugyanis hamis vád miatt eljárást indít Nógrádi és lehetséges felbujtói ellen. Boross Péter egykori miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy pletykaügynökökre nem szabad egy normális demokráciában hallgatni. Szavaiból az derült ki, hogy a mostani ügyet ilyen emberek által gerjesztettnek tartja, s a magyar demokráciáról ad lesújtó jellemzést, hogy ilyen vallomásokat komolyan vesznek.



Kupa Mihály, Polt Péter és Boross Péter    Fotó: Vörös Szilárd

Pallag László több heti halasztás után múlt héten újságírók jelenlétében
átadta az olajbizottság titkárságának azokat a dossziékat, amelyek a képviselő előzetes
beharangozója szerint bizonyítékokat szolgáltattak volna az "olajos" politikusok
ellen. Pallag az átadáskor – amelyről lapunk is beszámolt – elmondta: a rendelkezésére
álló iratoknak csupán mintegy 40 százalékát adta át, mivel "félti az informátorait".
Azonban, mint kiderült, a bizottság rendelkezésére bocsátott iratok – amelyeknek
egy része pusztán fénymásolt újságcikkekből áll – semmiféle bizonyítékot nem
szolgáltatott a megvádolt személyek ellen. A birtokában maradt iratokról pedig Pallag
maga mondta a hétfői olajbizottsági ülésen: azok nem tartalmaznak olyan bizonyítékot,
amely a politikusok érintettségét erősítenék meg.

A kisgazda politikusnak azonban most kisebb gondja is nagyobb ennél, hiszen Pintér Sándor
belügyminiszter és Lezsák Sándor MDF-es képviselő is büntetőfeljelentést tett
ellene nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, minthogy a képviselő
a sajtón keresztül közhírré tette Nógrádi vádjait. Ebben azonban a kisgazda
politikust védi a mentelmi joga, amelynek felfüggesztésének kérdésében a mentelmi
bizottság a döntést elhalasztotta, és később tesz majd javaslatot erre vonatkozólag
az Országgyűlésnek. Az olajbizottság elnöke olyannyira bízik mentelmi jogában, hogy
a Pintér Sándor által ellene indított polgári per első tárgyalására el se ment.
(Annak ellenére, hogy korábban úgy nyilatkozott, hogy meg fog jelenni a bíróság előtt).
Szerinte az olajbizottság munkájának befejezése előtt még polgári per sem indítható
ellene. Ennek bizonyítására az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az olajbizottság hétfői ülésén Polt Péter legfőbb ügyész elmondta: a vádak
megalapozatlansága, hamis vád miatt hivatalból nyomozást kell indítani, ami kiterjed
a hatóság előtt vallomást tévő tanú "felbujtóira" is. A legfőbb ügyész
szerint az ügyészség munkáját megnehezíti, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a
tanúvallomásokban vannak igazságmorzsák, de az információk nagy része hamis.

Boross Péter volt miniszterelnök példátlannak nevezte azt, ami a bizottság és annak
tagjai médiaszereplése kapcsán történik hónapok óta. Egyik mondatában a bizottság
elnöke és tagjainak intellektuális képességeit is kétségbe vonta. Emlékezete
szerint az 1990-es évek elején az olaj csak egy ügy volt a sok közül, az áfacsalás
nagyobb károkat okozott az országnak. Folyamatosan érkezett a kormányhoz a jelzés,
hogy a háztartási tüzelőolaj és a benzin ára közötti különbséget egyenlítsék
ki, de egyértelm? volt a kabinet többségi álláspontja: a taxisblokád után szociális
okokból a HTO árát nem akarták növelni.

Boross Péter a képviselők előtt és később újságírók társaságában is
kifejtette, hogy belügyminisztersége ideje alatt tömegével érkeztek hozzá különféle
bejelentések, hamis információk, alaptalan vádak. Ilyeneket például minden párt
kapcsán kapott, de ezeket kellő vegyértéken kezelte. Önmagában azért, mert bárki
mondott vagy hallott valamit, az állításoknak nem adott hitelt. Mint Boross mondta: "Eszembe
sem jutott ilyen papírok, kitalációk politikai felhasználása. – Ez jellem és
karakter kérdése" – tette hozzá.

A volt miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 1996-ban is alaptalanul megvádolták;
szerinte újra idénye van az ilyen hamis "ügynököknek".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!