hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adórendőrök titkai
Vizsgálódik az ombudsman

2000. 09. 09.
Még mindig titok lengi körül a múlt héten elbocsátott vezető adónyomozók felmentésének igazi okát, pontosabban elképzelhető, hogy éppen a titokvédelmi törvénynek az APEH elnökétől eltérő értelmezése áll az ügy hátterében: információink szerint az adónyomozóknak azért kellett távozniuk, mert nem értettek egyet azzal, hogy vezető APEH-tisztviselők titkosnak minősülő nyomozati aktákba tekintsenek bele. A Bűnügyi Igazgatóság létrehozásakor az ellenzéki pártok a szervezet politikai célú felhasználásának lehetősége miatt tiltakoztak, lapunknak nyilatkozó szakértők azonban pusztán szakmai szempontból is elhibázottnak tartják az adóhivatal alá rendelt nyomozóhatóság működtetését.

A nyolc elbocsátott vezető adónyomozó egyike – neve elhallgatását kérve – a
következőkről tájékoztatta a Heteket: felmondó leveleiket két nappal az után kapták
kézhez, hogy egy jelentést tettek főnökük, Dr. Sas Gábor asztalára. A jelentés
tartalmáról a volt nyomozó semmit nem kívánt elárulni, mert mint mondta, az "nem
volna célszer?". Ugyanakkor cáfolta azt a sajtóban is megjelent feltevést,
miszerint politikai célzattal kellett megfigyelniük bizonyos személyeket vagy cégeket,
és elbocsátásukra azért került volna sor, mert a jelentés nem támasztotta alá az
adóhatóság vezetőinek előzetes elvárását.

"Az egyik legkeményebb végrehajtó szervet azzal vádolni, hogy a létező demokráciában
antidemokratikus eszközökkel ki akarja nyírni a politikai ellenfeleit – ez kormányválság
szintig mehetne el, ha igaz lenne. Ezt a vádat sem megerősíteni, sem cáfolni nem
tudom, mert nincsenek az ügyről hiteles és pontos információim" – mondta a feltevéssel
kapcsolatban lapunknak Michalkó Péter, az Adó és Pénzügyi Dolgozók Országos Tanácsa
elnöke, ugyanakkor hozzátette: "A Bűnügyi Igazgatóság vezetősége leváltásának
nagyon nyomós okának kellett lennie".

Annál is inkább, mert az 1999 februárjában felállított adórendőrség egy év alatt
körülbelül 12 milliárd forintnyi behajtható eltitkolt jövedelemre, illetve adózással
kapcsolatos károkozásra derített fényt, rövid pályafutása tehát kifejezetten
sikeresnek mondható.

Amint azt a menesztett nyomozó elmondta, a hivatalos indoklás mégis arra hivatkozik,
hogy az elbocsátott munkatársak nyugdíjasok. Ez igaz, ugyanis korábban a Rendőrségtől,
illetve a Nemzetbiztonsági Hivataltól vonultak korkedvezménnyel nyugdíjba, ugyanakkor
a törvény úgy szól, hogy azokat a köztisztviselőket lehet elbocsátani, akik ez év
május 25-e óta nyugdíjasok. Mivel a kirúgott adónyomozók nem tartoznak ebbe a körbe,
egyrészt "maguk sem tudják", pontosan miért távolították el őket állásukból,
másrészt felmerült, hogy munkaügyi pert indítanak az APEH ellen. A lapunknak
nyilatkozó ex-munkatárs szerint azonban a pereskedésnek nincs sok értelme, mert ha a bíróság
a hibás indoklás miatt semmissé nyilvánítaná is elbocsátásukat, a munkaadó hamar
találhatna szabályos formát eltávolításukhoz, mint ahogy ez például Cser Ágnessel,
az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójával a közelmúltban megtörtént.
"Az erő a munkáltató oldalán van" – jegyezte meg a volt nyomozó.

Tábik Ferenc, az adónyomozók jogi képviselője a Hetek kérdésére elmondta, hogy
keresetlevelük már elkészült, de az még nem dőlt el, hogy beadják-e a bíróságra.
"A múlt héten még egységes nyomozók közül mára néhányan elbizonytalanodtak, ezért
elképzelhető, hogy a jogi képviselet is többfelé válik." Ami ennél is érdekesebb,
hogy pénteken – lapzártánk után – egy olyan megbeszélésre kerül sor, melynek
eredményeképpen "gyökeres fordulat állhat be" a nyomozók helyzetében: esetleg
visszahelyezik őket állásukba – derült ki az ügyvéd szavaiból.

Visszatérve az elbocsátásra, egy másik verzió szerint erre azért került sor, mert
az adónyomozók a titokvédelmi törvényre hivatkozva nem adtak betekintést bizonyos
APEH-vezetőknek különböző aktákba. "Ebben van igazság" – kommentálta a feltételezést
az ex-munkatárs, de a részletekről hosszas beszélgetés után is csak annyit mondott:
"Lehet, hogy olvasta valaki más is a Sas úrnak készített jelentést, az is lehet,
hogy eljutott az APEH elnökéig, mi mindenesetre Sas Gábornak írtuk."

Majtényi László, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa lapunk megkeresésére
elmondta: érkezett hozzá indítvány az üggyel kapcsolatban. Arról, hogy kezdeményez-e
vizsgálatot, nem kívánt nyilatkozni, mint ahogy arról sem, kitől érkezett az indítvány,
és arról sem, mit fog vizsgálni: azt, hogy van-e joga az APEH elnökének titkos
nyomozati anyagokba betekinteni, vagy azt, hogy törvénysértő-e, ha az APEH-elnök
ilyen iratokba betekintett.

Finszter Géza kriminológus, titkosszolgálati szakértő szerint a problémát az
okozza, hogy két, eltérő feladat betöltésére hivatott szervezetet vontak közös
ellenőrzés alá: az APEH alapvető feladata az államnak járó bevételek beszedése,
vagyis a végrehajtás, ugyanakkor a nyomozás az igazságszolgáltatás előkészítésére
hivatott, "semmilyen más alkotmányos célja nem lehet".

Finszter szerint az adórendőrség felállításában már kódolva benne volt a most
kirobbant konfliktus, mivel kormánykörökben úgy tekintenek a nyomozóhatóságra, mint
a végrehajtó hatalom eszközére. "Az olyan nyomozás, amely a kormányzati hatalmat
akarja növelni, alkotmányosan kifogásolható" – tette hozzá a kriminológus.

A konkrét ügyben fontos kérdés, hogy ki jogosult titkos információgyűjtésre,
illetve titkos információkat tartalmazó iratokba való betekintésre: az APEH elnöke,
vagy az alá rendelt Bűnügyi Igazgatóság nyomozója? A hatályos törvények szerint
egyértelműen az utóbbi, csak ez nagyon nehezen elfogadható egy központi államigazgatási
szerv hierarchiájában. "Szakmailag hibásan definiálják ezeket a hatásköröket, és
ez kétségtelenül gyengíti a demokratikus intézményrendszert."


Csak semmi politika, adónyomozók vagyunk!

Az adórendőrség legemlékezetesebb "nem politikai indíttatású" akciói
1999 nyarán kezdődtek Kovács Attila, akkori MLSZ-elnök cégeinél: az APEH szóvivője
határozottan cáfolta, hogy az ellenőrzéseknek bármi köze volna ahhoz a
konfliktushoz, melynek során Deutsch Tamás sportminiszter le akarta váltani az MLSZ-elnököt,
ám terve az első "nekifutásra" nem sikerült.

Augusztus 18-án az adórendőrség emberei házkutatást tartottak a Horn Gyula volt
miniszterelnök családi házának felépítéséről ismertté vált DOM Rt.-nél, majd
szeptemberben bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást. Ennek az ügynek
még az is érdekessége volt, hogy a kormányközelinek tartott napilap a DOM Rt.-nél
tartott vizsgálatról mindenkinél hamarabb tudott tájékoztatást adni.

1999. október 4-én Viniczai Tibor MDF-es országgyűlési képviselőjelölt azt közölte
a távirati irodával, hogy "APEH-kommandó" jelent meg két cégénél, de a vizsgálódók
nem találtak semmit. A bejelentés azért keltett feltűnést, mert sokáig úgy tűnt,
hogy az időközi országgyűlési választás első fordulójában kitűnően szereplő
demokrata fórumos jelölt a második fordulóban nem kíván visszalépni a
Fidesz-kisgazda közös jelölt javára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!