hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bűnös kívánság
Pedofíliával gyanúsítanak egy papot

2000. 08. 12.
Vizsgálatot folytat a rendőrség A. Ottó miskolci pappal szemben, mert két fiatalkorú gyermek azt állítja, hogy a férfi fajtalankodásra akarta őket rábírni. Ha beigazolódik a vád, akkor annak komoly következményei lehetnek a férfi hivatására nézve.

Miskolcon járőröző rendőrök a Búza téri autóbuszállomáson figyeltek fel két
– nyolc- és tizenkét éves – gyerekre és egy felnőttre. A férfi, ahogy észrevette
a szolgálatukat teljesítő rendőrőket, feltűnően gyorsan távozott a helyszínről.
A rendőrök kérdéseire a gyerekek elmondták: a bácsi ezer forintot kínált annak,
aki szexuális igényeit kielégíti. A férfi igazoltatása során kiderült, hogy A. Ottó
katolikus pap. A férfi tagadta ugyan a gyerekek állítását, de ettől függetlenül előállították,
súlyos nemi erkölcs elleni bűncselekmény vádjával.

Kompatiné Jakab Ilona, a miskolci rendőrkapitányság sajtóreferense lapunknak
elmondta, mindaddig nem adnak bővebb információt, amíg vizsgálat tárgyát képezi és
bizonyítékokkal nincs alátámasztva, hogy valóban úgy történt-e az eset, ahogy a
gyerekek állítják. Hozzátette: a gyanúsított kivizsgálására elmeorvosi szakértőt
vonnak be.

Farkas József alezredes, a bűnügyi osztály vezetője lapunknak kifejtette: a kapitányság
büntetőeljárást folytat természet elleni fajtalanság bűntettének alapos gyanúja
miatt egy miskolci személy ellen. "Álláspontom szerint a foglalkozása – az ügy
vizsgálata szempontjából – nem érdekes. Továbbá az a fontos, hogy alapos gyanú
van ennek a cselekménynek az elkövetésére, az eredményekről pedig a vizsgálat fog
beszélni, ha egyáltalán lesz vádemelés" – mondta az alezredes. Ezután hangsúlyozta:
"Nekem azt kell tisztáznom, mi történt. Mindenesetre az ártatlanság vélelme
megilleti őt. Ilyen nagy városban évente előfordul egy-két ilyen eset. Vannak deviáns
és aberrált emberek, hogy ez a személy az volt-e vagy sem, erről csak hónapokkal később
lehet majd nyilatkozni."

A miskolci Szent Anna-templom plébánosa, Zachár Géza a Heteknek elmondta, hogy – ha
igazak a vádak, akkor – nagyon szomorú és sajnálatos dolognak tartja a történteket.
"Én húsz éve vagyok itt, de ilyen üggyel még nem találkoztam" – mondta. Hozzátette:
ez a pap már idő előtt nyugállományba vonult, számára ismeretlen okokból. Berkes László,
a Mindszenthy plébánia vezetője lapunknak elmondta, hogy hírből hallott a történtekről,
s hogyha beigazolódna az állítás, az a paptársára nézve mindenképpen komoly következményekkel
járna. Azt, hogy ez mit jelentene, Berkes László nem kívánta részletezni, mert, mint
hangsúlyozta, a vizsgálat még tart.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!