hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétpólusú lenne a magyar politika
Orbán nyaralós -nyilatkozata

2000. 07. 22.
Orbán Viktor szokásos szerdai rádiós interjújában azt állította, hogy mára kétpólusúvá vált a magyar politikai élet. Lapunknak nyilatkozó politológusok ugyanakkor árnyaltabban látják a helyzetet: úgy vélik, hogy a magyar társadalom sokszínű, és a kétpólusúvá válás nem válna hazánk hasznára.



A miniszterelnök "kettőben" látja az országot. Bal-jobb besorolás
    Fotó: MTI

Tamás Pál szociológus-politológus nem tartja meglepőnek a miniszterelnök kijelentését,
hiszen a Fidesz-vezetők körülbelül egy éve hangoztatják ugyanezt. Tamás szerint nem
helytállóak azok az elemzések, amelyek szerint a fejlett nyugati megoldás a kétpólusú
politikai berendezkedés. "Két alapvető modell van. Az egyik a nagy nyugat-európai
országokra jellemző, ahol valóban két nagy politikai irányzat köré rendeződnek a pártok,
de létezik egy másik élő modell is, és a kisebb európai országokban ez a domináns:
ez több kisebb pártból áll – ilyenek a Benelux államok, Finnország, Dánia és mások
is." Ebből következően sokkal könnyebben alakul a politikai kép, mert nem nagyok az
átállások, nincsenek hirtelen billenések, hanem állandóan a néhány százalékot képviselő
pártok határozzák meg egy kormány létrejöttét.

Tamás szerint Magyarországnak nem kell feltétlenül a kétpárti rendszer felé
mozogni, hiszen a német rendszer nem fejlettebb, mint a holland vagy a dán. Azt is
figyelembe kell venni, hogy Magyarországon még a nagy pártok sem homogének, ha viszont
valóban két nagy politikai blokk lenne, és ezek küzdenének hosszú távon egymással,
ez állandó tömeges személycserét jelentene az államigazgatásban. "Normális
embert nem lehetne találni ilyen helyekre a mai politikai kultúra mellett" – mondta
Tamás Pál, aki úgy látja, hogy a Fidesz célja a politikai élet és a társadalom éles
kettéosztása, mert ilyen légkörben könynyebben elhitethetik a választókkal, hogy a
"balos ellenséggel" szemben egyedül ők jelentik a valódi alternatívát.

Csizmadia Ervin politológus szerint a magyar politikai élet még nem kétpólusú, de
efelé halad. "Az ember valóban azt látja, hogy két nagy párt van, harmadik pólus körvonalai
nem igazán rajzolódnak ki." Ahhoz, hogy ne a kétpólusú modell felé menjen
Magyarország, az kellene, hogy egy harmadik erő is markánsan megjelenjen a politikában.
Az MDF valami ilyesmit próbált meg, amikor létrehozta a Békejobb 2000-et, de az utóbbi
időben ez is kifulladni látszik. Az SZDSZ – úgy tűnik – tartósan nem képes betölteni
a harmadik pólus szerepét. Csizmadia szerint koncepciójában jelenleg a Kisgazdapárt képviseli
a harmadik pólust, de a MIÉP is érdekessé válhat, amennyiben a következő választáson
8-10 százalékot tudnak elérni, "ez azonban nem lenne kívánatos és szerencsés".
Ha nem tud létrejönni a liberális oldalon egy pólus, nem tud létrejönni a mérsékelt
keresztény oldalon egy pólus, akkor ez megtörténik majd máshol – véli a politológus,
aki szerint mindez az MSZP-nek szemmel láthatólag kedvező.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint a politikai elkötelezettségben
vannak jelei a két pólusnak. "Még soha nem volt ennyire jellemző az, hogy a szavazók
ne vándorolnának egyik pártból a másikba. Hamar megmerevedtek a határok." A szakértő
szerint szinte kizárt dolog ma, hogy egy Fidesz-szavazó "átváltozik" szocialistává
vagy viszont. A frontok megmerevedtek abban az érelemben, hogy az egyik oldalon vannak
"a szocialisták" és mondjuk félig-meddig az SZDSZ, a Munkáspárt, a másik oldalon
pedig az úgynevezett polgári erők. Ez annyit megenged a polgárok számára, hogy a
blokkon belül mozogjanak. "A pártváltás fideszi csónakból már blokkváltást
jelent, és annak a terhe sokkal nagyobb. A Fidesz szavazótábora csökkent, és egy pici
átszivárgott az MDF-be. Ez látszik is a Fidesz-politikusok magatartásán, mert minden
olyan változás, amely arról szól, hogy a blokkon belül erősödne valaki, legalább
akkora averziót vált ki, mintha a másik blokk erősödne. Sőt, könnyebben tudomásul
vették, hogy van egy rendkívül erős szocialista párt, mint azt, hogy az MDF eléri az
5 százalékot. Ez utóbbi sokkal nagyobb ingerültséget vált ki a Fidesz vezérkarában"
– mondja az igazgató. A közvélemény-kutatási adatokból kitűnik, hogy az utóbbi
időben a Fidesz–szavazóknak enyhült az elkötelezettségük, ezért a Fidesz vezetőinek
egyetlen választásuk maradt: egységbe kell forrasztani a jobboldalt. "A társadalom
viszont nem ilyen, így ki kellett találni, hogy mi az, amivel ezt a kettérendeződést
el lehet érni: egyelőre ez a bal-jobb besorolás" – mondta Závecz Tibor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!