hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Békejobb fóruma
Önálló arculatú MDF

2000. 05. 13.
Továbbra sem maradtak el a koalíciós pártok egyes vezetői között az üzengetések. Kövér László, a Fidesz elnöke ugyanis a napokban kijelentette: az MDF-fel valóban hűvös a viszony, ennek az az oka, hogy a demokrata fórum nehezen tudja lélektanilag feldolgozni a nagypárti lét emlékét és a kispárti jelent. A MDF egyébként új alelnököket választott Balsai István, Csapody Miklós és Viniczai Tibor személyében. Elemzők az utóbbi két személyt mindenképpen az önálló arculatot leginkább felvállaló "Békejobbos vonalhoz" tartozónak tartják.

Az MDF vezetői az elmúlt napokban több fórumon is kijelentették, hogy megkezdték
a felkészülést a választásokra, aminek jellegét leginkább a Békejobb
2000-mozgalommal lehet jellemezni. A régi MDF-esek, az MDNP-vel a pártot elhagyók és más
kispártok összefogásával egy önálló formáció jelent meg a politikai küzdőtéren.
Elemzők szerint egyébként az MDF nehéz helyzetbe került a koalíción belül, hiszen
a Fidesz és az FKgP együttműködési megállapodást kötött, amiért nehezen képzelhető
el az 1998-as választásokhoz hasonló Fidesz–MDF közös lista, illetve egy ilyen esetén
a kisgazdapárttal is osztoznia kell a fórumosoknak. Lapunk információja szerint a párton
belül általános vélemény, hogy biztos az 5 százalékos támogatottsága az MDF-nek,
de egyes vélemények szerint ez lehet 7 százalék is, s ebből kifolyólag közel azonos
helyzetben vannak a lecsúszásban levő FKgP-vel.

Csapody Miklós még alelnökké választása előtt nyilatkozta lapunknak, hogy az MDF a
koalíción belüli lojális partneri feladatok mellett elsődleges feladatának tekinti
saját maga megtartását és erősítését, ilyen módon is megerősítve a koalíciót.
Csapody szerint a kormánykoalíciónak nem az MDF a gyenge pontja, ellenkezőleg, úgy tűnik,
hogy a Független Kisgazdapárt szeretné, ha csak egyetlen partnere lenne a Fidesznek.
"El akarom kerülni annak a gyanúját, hogy itt a sértett, legkisebbik partner szomorúan
panaszkodik, egyszerűen az a helyzet, hogy ha valaki arra vár, hogy az MDF mikor veszíti
el a türelmét, akkor nagyon sokáig várhat" – mondta a konzervatív politikus.

Arra a megállapításunkra, hogy a kisgazdapárt frakcióvezetője úgy fogalmazott a közelmúltban,
hogy pusztán a kötelességtudat tartja egy platformon az MDF-fel, Csapody kifejtette:
"Dicséretes, hogy Bánk Attila ismeri a kötelezettségeit, gondolom, a kötelezettségeinek
teljes körét ismeri, ezzel viszont szembefordult a párt elnökével, aki azt mondta,
hogy az MDF tulajdonképpen nem tekinthető koalíciós partnernek. Még mielőtt az
MDF-fel tréfálkoznának a koalíciós partnerei, jó lenne, ha az FKgP-n belül volna
egységes vélemény ezzel kapcsolatban. Még mielőtt rátérne arra, hogy az elmúlt időszakban
több otromba támadás érte Dávid Ibolyát a kisgazdák részéről, én azt mondhatom,
hogy ezeket én a kisgazdapárt belső gyomorfájásainak tekintem" – replikázott
Csapody Miklós.


Interjú Viniczai Tiborral, az MDF alelnökével

– A párton belül melyik területen érzi otthon magát?

– Elsősorban a gazdaságpolitikai dolgokban, azon belül a nemzetgazdaság kérdésében,
igaz ez sok mindent magába foglal. Ez az, ami engem különösen érdekel és
foglalkoztat.

– Ön beszélt az elmúlt időben legtöbbet arról – az MDF országos gyűléseinek
tudósításait figyelve –, hogy egy modern, konzervatív pártként kell felépíteni,
átalakítani az MDF-et. Ez az Ön gondolkodásában mit takar?

– Elsősorban olyan tömegpártra gondolok, amelyik a jobboldal jelentős részét
önmagába foglalja, a ma még eléggé megosztott kis pártokat integrálva egy nagy egészet
alkot. Valódi, modern kereszténységen alapuló – nem a bigott kereszténységet értem
alatta –, a mai kor kihívásainak megfelelő, a nemzeti érdekeket is maximálisan
figyelembe vevő pártot tartok kívánatosnak. Mérsékelt hangot megütő, nem politikai
lózungokkal időről időre előhozakodó szervezetre gondolok, amely gyakorlatias, azaz
haszonelv?bb, a nemzet minden tagjának hasznos politikát folytat.

– Koalíciós partnereik – a nyilatkozataik szerint – nem nézik jó szemmel
ilyen irányú törekvéseiket. Legutóbb Kövér pártelnök úr fejezte ki nemtetszését
a Békejobb 2000 mozgalom miatt.

– Egyszer csak leülünk beszélgetni Kövér pártelnök úrral, és lehet, hogy
lesznek közös gondolataink, és kiderül: nem is vagyunk annyira távol egymástól. Ezért
is javasoltuk a meghívását.

– Kívülről úgy látszik, mintha barikádharc folyna a partnerek között. Ön
jelenleg milyennek tartja a koalíción belüli hangulatot?

– Az elkövetkező idő mindenféleképpen arról kell, hogy szóljon, hogy
valamilyen közös hangot találunk. Az nem tartható fenn, hogy ilyen állóháborúkat
folytassunk, holott deklaráltuk mind a hárman: a jobboldalon állunk.

– A legjobbkor tűnt fel. Amikor a párt 3-4 százalékos népszerűségi indexszel
rendelkezik, akkor jön egy vidéki városi elnök, és tíz százalékot arat az időközi
választásokon.

– Nem is hitt benne senki, pedig megmondtam: 15 százalék körül lesz a választási
eredményünk. Úgy gondolom, hogy a jövőben is a megfelelő jelölteken keresztül tud
a párt sikereket elérni.

– Akkor elég rózsásnak látja a pártja jövőjét. 2002-ben be tud-e jutni önállóan
az MDF a parlamentbe?

– Ennek a megválaszolása nem egyszerű. Ha megmarad ez az integrátori szerep,
amit az MDF a Békejobb 2000-rel eddig sikeresen felvállalt, akkor a kisebb pártokkal összefogva
bármi lehetséges.

– Nem pont ezért mondta Torgyán József kisgazda elnök szabad fordításban, hogy
gyanús az MDF?

– Torgyán József volt az, aki 1991-ben Antall Józsefnek hátat fordított, és még
finoman fogalmaztam. Azt gondolom, hogy a kisgazdapártnak csak jobbra van mozgástere.
Egyébként Torgyánt zseniális embernek tartom, hiszen aki egy konszolidált,
demokratikus alapelveket valló pártot el tudott "tüntetni", és maga köré fel
tudott állítani egy ilyen szervezetet, amit ő kisgazdapártnak nevez, az politikai
zseni. Persze, a nemzet oldaláról nézve mindenkinek tele van a hócipője az ilyen
kelet-európai zsenikkel. Azt, amit ő produkált a belpolitikában, tudniillik, hogy a
Fideszt beállította maga mögé, az zsenire vall. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a
Fidesz tagsága erre a beállásra vágyik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!