hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismert Kaya vallomása

2000. 04. 08.
Megérkezett a Németországban élő Kaya Ibrahim tanúvallomása a Legfőbb Ügyészségre, amelyet az 1998. október 9-én ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt megindított eljárásban rögzítettek – közölte az ügyészség illetékese csütörtökön.

Mint arról a sajtó korábban beszámolt, Schlecht Csaba 1995. július 25-én, egy nap
leforgása alatt tizennégy – összességében több mint százmillió forintos köztartozással
rendelkező – úgynevezett "Fidesz-közeli" céget adott el egy magát Kaya Ibrahimként
igazoló személynek.

A BRFK másfél éve kezdett el nyomozni a fantomcégek ügyében. A Mahir Rt. egyik
jelenlegi vezetői posztját betöltő Schlecht Csaba korábbi információk szerint
kihallgatásakor nem emlékezett az eladás körülményeire. Kaya Ibrahim az ügy Népszabadságban
történt kipattanása után egy török televíziótársaságnak úgy nyilatkozott: nem
vett cégeket Magyarországon.

A német hatóságok magyar jogsegély-megkeresésre hallgatták ki a török férfit. A
Legfőbb Ügyészség ez év nyaráig meghosszabbította a nyomozást. A fantomizálódott
társaságok jelentős köztartozásokat hagytak hátra; csak a Századvég Kft., amit később
Centrum Kft.-re kereszteltek át, több mint százmillió forint adó- és tb-tartozással
"tűnt el".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!