hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Médiapatt

2000. 03. 25.
A Fidesz az ellenzéket, az MSZP és az SZDSZ a kormányoldalt vádolják azért, hogy az Országgyűlésnek nem sikerült megoldást találnia a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeinek teljes létszámú felállítására, mivel a parlament e héten hozott döntésével a Duna Televízió élére is "csonka" kuratórium került.

Áder János, a parlament fideszes elnöke szerint az MSZP és az SZDSZ számára a
megoldásnál fontosabb, hogy belföldön és külföldön napirenden maradjon a
mindennapi politikai botrány. "Folyamatosan gyanúsítják, vádolják a kormánypártokat
és természetesen a Ház elnökét" – mondta.

Az SZDSZ új javaslattal állt elő a helyzet kezelése érdekében: átmeneti megoldásként
elfogadná azt a fideszes javaslatot, hogy az ORTT mintájára, vagyis pártonként egy
kurátorral válasszák meg a médiatestületeket. E változat feltéte-lének szabja
azonban, hogy a delegáltak szavazatait pártjuk parlamenti mandátumaránya szerint súlyozzák.


Sasvári Szilárd, a Fidesz médiapolitikusa szerint a médiatörvényt nem ad hoc módon,
hanem hosszú távra szólóan kell módosítani. Az SZDSZ felvetésében azt sem érti,
hogy milyen matematikai képletet alkalmaznának szavazáskor a mandátumarányok érvényesítésére.


"A koalíció részéről valóban a minimális jó szándékot mutatná, ha az egyszeri
médiatörvény-módosítás nem a MIÉP igényét legalizálná, hanem az arányosság
felé mutatna" – nyilatkozta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető-helyettes,
aki kijelentette: pártja csak akkor tartja elképzelhetőnek a médiatörvény módosításáról
való tárgyalást, ha Áder János házelnök nem indítja meg a bíróságon a csonka
kuratóriumi elnökségek bejegyzési folyamatát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!