hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új Nemzeti

1999. 12. 18.
"2002. március 15-én nyitó előadás lesz az új Nemzeti Színházban" – jelentette ki lapunknak Egri Gábor, az Új Nemzeti Színház Megvalósítási Iroda Kht. sajtóreferense.



Az új épület makettje. Kinek tetszik, kinek nem
        Fotó: MTI

A biztató ígérettel egy időben viszont éles pengeváltás zajlott a Nemzeti körül:
"Korrupt és kontár eljárás, ahogyan Schwajda György, a Nemzeti Színház építésének
kormánybiztosa a színház építésének ügyét kezeli – vélekedett Rajk László,
az SZDSZ Országos Tanácsának tagja az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. – A
Nemzeti Színház korábbi, Erzsébet téri pályázatán 71 érvényes pályamunkából
szinte egyhangúlag választotta ki a szakmai zsűri Bán Ferenc pályázatát. Idén nyáron
a Fidesz–kisgazda-kormány úgy módosította a jogszabályokat, hogy Schwajda György
kormánybiztos pályáztatás nélkül jelölhesse ki a Nemzeti Színház tervezőjét
Siklós Mária személyében, aki egyben a kormánybiztos házának tervezője is volt"
– folytatódik a közlemény.

Várhegyi Attila, a kultusztárca politikai államtitkára megvédte Schwajdát egy újabb
MTI-közleményben: "Rajk László és az SZDSZ mára elveszített minden mértéket,
amikor már attól sem riad vissza, hogy nyilvánosan rágalmazza Schwajda Györgyöt és
munkatársait, miközben a kormánybiztos széles kör? szakmai vitafórumon és a Magyar
Építészkamara elnökségével véleményeztette a Nemzeti Színház elkészült terveit"–
mondja az államtitkár.

Az építészkamara elnöke, Balogh Balázs lapunknak elmondta, hogy valóban történt
egyeztetés, de az építészkamara sajnos nem tehetett egyebet, minthogy kifejezte
nemtetszését Schwajda döntésével kapcsolatban.

A hét közepén a kultusztárca és a Magyar Építészkamara leült tárgyalni, ennek
eredményeképpen a tárca meghívásos pályázatot már el tud képzelni. Amennyiben a
kamara küldöttgyűlése ezt elfogadja, a kamara együttműködik a pályázat kiírásában.

A projekt helyszínével kapcsolatban egyetértés alakult ki. Ez a Dél-Duna Városközpont
9-es telke lenne. Hogy melyik terv alapján épül majd meg, az csak a pályáztatás után
derül ki. "Mindemellett a színház valóban kész lehet 2002 márciusára. Csak akarat
kérdése, technikai akadálya nincsen" – tette hozzá Balogh.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!