hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szélesebbre nyitnák az aktákat
Újra a III III-as ügynökökről

1999. 11. 20.
A Szabad Demokraták Szövetsége várhatóan még ebben az évben az Országgyűlés elé terjeszti a volt III/III-as aktákkal kapcsolatos módosító javaslatait – jelentette be Kuncze Gábor a párt frakcióvezetője. A szabaddemokrata elképzelések szerint az egykori megfigyeltek teljes terjedelmében hozzáférhetnének aktáikhoz, és csak rajtuk múlna, hogy nyilvánosságra hozzák-e azokat. A javaslat értelmében a történészek szabadon kutathatnák majd az iratokat, sőt azok visszakerülnének az őket megillető helyre, a Történeti Hivatalba. Az aktákat ugyanis a 90-es évek elején – Kuncze megfogalmazása szerint – kontroll nélkül válogatták ki a titkosszolgálatok. A politikus elismerte, hogy a javaslat érzékenyen érintheti a volt ügynököket, illetve beszervezőiket, ezért a tervezet kimunkálása előtt konzultálni fognak az adatvédelmi biztossal.

Balsai István, az MDF parlamenti frakciójának vezetője lapunknak hangsúlyozta: szükségesnek
tartja, hogy legyen szélesebb az 1994-ben elfogadott – majd sajnálatos módon
visszanyesett – törvény által elérhető átvilágítandók köre. A politikus nem
tartja szerencsésnek a jelenleg életben lévő szabályozást, és nem érti, miért
tartotta fontosabbnak az akkori törvényhozás többsége az ügynökök személyiségi
jogait az emberek alapvető információhoz való jogánál. Balsai elmondta, ha szavazásra
kerül a törvényjavaslat, minden valószínűség szerint igennel fog voksolni. Győri Béla,
a MIÉP szóvivője kijelentette, hogy valójában nem Kuncze Gábor, hanem Krausz Tamás
áll a szabaddemokrata javaslat hátterében. "Krausz egy poénvadász, fecsegő ember.
Ilyen Krausz-félékkel nem törődünk. Addig, amíg nem egy komolyabb ember nyújtja be
a javaslatot, nem tudunk az üggyel érdemben foglalkozni" – jelentette ki a Heteknek
Győri. (Vélhetően Krausz Tamás történész, egyetemi tanár, az MSZP Baloldali Tömörülés
mozgalmának egyik vezetője elmúlt hétvégén elhangzott azon mondata ingerelte fel a
MIÉP-et, miszerint "Csurka István pártja úri fasiszta, dzsentroid, a lecsúszott középosztályok"
szélsőséges mozgalma – a szerk.)

Kónya Imre, az MDNP politikusa, az előző ciklus nemzetbiztonsági bizottságának elnöke
szerint ez egy olyan kérdés, melynek tulajdonképpen soha nem lehet a végére jutni.
"Legjobb tudomásom szerint az SZDSZ sem azt javasolta, hogy tegyék közzé az ügynökök
névsorát – nyilatkozta Kónya. – Ezt azért nem tartom szerencsés megoldásnak,
hiszen a megfigyelt személy nagy valószínűséggel eddig is tudta, hogy ki az ügynök
körülötte. Két parlamenti ciklusban is foglalkoztak ezzel a kérdéssel a képviselők.
Az előző ciklusban, amikor az SZDSZ parlamenti többséget élvezett, személyre
szabottan módosíthatták volna a törvényt. De nem tették meg, csak szűkítették az
átvilágítás körét. Most, mikor újra napirendre kerül a törvény, nyilván vannak
mögötte különböző politikai törekvések. Ráadásul hangzatos megállapításokat
lehet az ügyben tenni. Egyébiránt csak politikai akarat kérdése mindez."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!