hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dinamizálni akarják az SZDSZ-t

1999. 11. 06.
Október 30-án tartotta első konferenciáját az "Új generáció" néven megalakult, fiatalokat tömörítő és az SZDSZ megújítását zászlajára tűző mozgalom. Demszky Gábor főpolgármester beszédében arra szólította fel a mintegy háromszáz érdeklődőt, hogy együtt hívják versenyre a Fideszt: "Nézzük meg, ki képviseli inkább a polgári értékeket." Mind ő, mind az utána felszólaló fiatalok élesen bírálták pártjuk jelenlegi állapotát és radikális változások szükségességét hangsúlyozták. Ónody Tamás, az SZDSZ V. kerületi elnöke a liberális értékek következetes képviseletét tartotta a legfontosabbnak, mely – mint mondta – az "Orsós családot ugyanúgy jelenti, mint a megalázott asszisztensnő méltóságát". Szabados Krisztián szerint négy olyan dolog van, amit csak liberálisok vállalnak fel: szabad piac, önkorlátozó állam, emberi jogok és környezetvédelem. Mint elmondta, a következő két és fél évben ezekről szeretne hallani az SZDSZ-től.

"A legfontosabb eredmény, hogy ez a mozgalom elindult. Közel 300 fiatal vett részt
a rendezvényen. Sokan, akik nem tudtak eljönni, levélben érdeklődtek arról, hogyan
csatlakozhatnának hozzánk. Fontos eredmény, hogy elfogadtunk egy nyilatkozatot, amely
határozott állásfoglalás a céljainkról és az elveinkről" – mondta el lapunknak
adott interjújában Ónody Tamás, arra a kérdésünkre válaszolva, hogy milyen kézzelfogható
eredménye volt a konferenciának.

– Miről szól a nyilatkozat?

– Kimondja, hogy változatlanul a szabadság megvédése és kiterjesztése a
legfontosabb feladatunk. Legfontosabb témáink: a szabad piacgazdaság, az emberi jogok
és a tiszta közélet. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha kiszellőztetjük azt az áporodott
kelet-európai levegőt, amely ott van az állami intézményekben, az egyetemeken és
sokszor a fejekben. Ez a feladat az SZDSZ-re hárul. Neki kell követelnie az adó- és egészségügyreformot,
neki kell kiállnia az összes hátrányos megkülönböztetésnek kitett társadalmi
csoport mellett. Például a nők és a romák mellett, vagy akiket hitük miatt támadnak.
Nekünk az a célunk, hogy az SZDSZ bátrabban politizáljon. Szakmai munkacsoportokat
hozunk létre, ahol a fiatalok bekapcsolódhatnak ötleteikkel, érzékenységükkel és
lelkesedésükkel a párt politizálásába. Minden munkacsoport választ magának egy már
befutott és harcra fogható politikust, és a kezébe adja a kidolgozott eredményeket.
Ha nincsenek megelégedve a referensükkel, akkor újak választására is van lehetőség.


– Válaszút előtt áll-e az SZDSZ?

– Vagy eltűnik, vagy határozott és okos liberális politizálást folytat.
Ebben az esetben újra nagy párt lesz. Harmadik megoldás nincs.

– Vesznek át a Fidesz stílusából a siker érdekében?

– Szerintünk nagy különbség van az agresszív és kíméletlen nyomulás
és a szellemes, bátor és főleg őszinte stílus között. Nem kell az elsőt azonosítani
a fiatalság hangjával.

– Van-e akkora szava ennek az úgymond parlamenten kívüli szárnynak, hogy az
egész pártot megújítsa?

– Azon dolgozunk, hogy legyen. Az új generáció szemléletváltást akar, több
munkát, több eredményt. Ez nem személyek ellen szól, hanem szemlélet- és tempóváltás.
A november végi küldöttgyűlésre egyébként több fiatal is kapott jelölést, ami
azt jelenti, hogy van igény erre a váltásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!