Mint ismeretes, a szállót a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei (FSzKI)
bérelte az Eravis Hoteltől, a szálló üzemeltetőjétől a szükséghelyzetben lévők
számára. Időközben azonban az Eravis eladta az épületet, és felmondta a bérleti
szerződést (Hetek III.évf. 32.szám). Az ott lakók helyzetét azonban a harminc napos
felmondási határidő, valamint a több hetes haladék lejárta után sem sikerült
minden esetben megoldani. Az egyedülállók közül mintegy negyvenen kerültek a Könyves
Kálmán körúti éjjeli menedékhelyre, a rettegett "fapadosra". Itt napközben nem
tartózkodhatnak, és ingóságaikat sem tárolhatják. Ezeknek a szállóknak olyan rossz
a híre, hogy sokan inkább a szabadban alszanak. Vannak akik segélyszervezeteknél találtak
fedelet a fejük fölé, de a kiköltözöttek nagy része így is az utcára került. Az
utóbbi napokban például többen visszalátogattak volt szállásukra csak azért, hogy
lezuhanyozhassanak. "További veszélyt jelent, hogy az utcára került emberek könnyen
még lejjebb csúszhatnak, s az alkoholhoz, esetleg droghoz nyúlhatnak" – mondta
lapunknak Molnár Gézáné, a Létminimum Alatt Élők Társaságának vezetője.
A még a szállón maradt tizenhat család a fővárosi közgyűlés által megszavazott,
felújításra szoruló lakások elnyerésében reménykedik. A közgyűlés "bérlőkiválasztási
joggal" hatalmazta fel Pelle Józsefet, az FSzKI vezetőjét. Ennek értelmében ő
jogosult arra, hogy az egykori szálló szociális munkásainak javaslatai alapján eldöntse,
melyik lakást kinek adja. A családosok azonban aggódnak: nem ápoltak valami rózsás
viszonyt a szociális gondozókkal, akikre többen panaszkodnak, s nem tudják, milyen
szempontok szerint dönt majd az igazgató. A feszültséget tovább növeli annak az öt
családnak a helyzete, akik attól tartanak, hogy az utolsó pillanatban még a szükséglakáshoz
jutás lehetősége is elillan. Ők azok ugyanis, akiknek a lakhatási jogviszonya –
mint azt Pelle József elmondta – augusztus 3-án megszűnt. Az érintettek fellebbezésére
– amelynek halasztó hatálya van – szeptember 10-én ad érdemi választ az FSzKI
vezetősége. Ehhez az időponthoz képest pedig nagyon közel áll a szeptember 14-i kiköltözés
időpontja. B. Gáborné például férjével és négy gyermekével együtt várja nagy
bizonytalanságban az eredményt.
Szegény embert az ág is húzza, panaszkodnak a lakók. Ha nincs állandó lakásuk, nem
kapnak munkát. Ha nincs munkahelyük, hol (és miből) lakjanak? Az állandó lakcím még
szociális segély igényléséhez is feltétel – mondja egyikük. Egyesek alkalmi munkából,
máról holnapra élnek, a szerencsésebbek pedig úgy viselkednek munkahelyükön, hogy
ki ne derüljön: hajléktalan szállón laknak (vagy éppen laktak). Amint ez kiderül,
az esetek többségében elbocsátják őket. Olyan is több esetben előfordult már –
panaszolják – hogy az ő érdekükben kihelyezett szociális gondozó telefonált be
munkahelyükre, s ezzel lebuktatta őket. Sokan szeretnének kitörni kiszolgáltatott
helyzetükből, azonban nehéz megtalálni a kitörési pontot – állítják egyhangúlag.
1999. 09. 04. (III/35)
