hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tasnádi áldozatnak vallja magát

1999. 09. 11.
Előzetes letartóztatásba helyezték Tasnádi Péter vállakozót, akinek cégei többek között adósságbehajtással, illetve biztonsági szolgáltatásokkal foglakoztak. Egyes információk szerint a rendőrség szervezett alvilág elleni akciósorozatának egyik epizódja az ismert férfi letartóztatása. Mindenesetre ellentmondásos, hogy a rendőrség úgynevezett zöld számot nyitott, ahol bejelentést tehet az, akit atrocitás, zsarolás vagy valamilyen sérelem ért Tasnádi csapatától. Ez egyes szakértők szerint olyan, mintha utólag keresnék az igazolásokat az ügyhöz. Tasnádi nyilatkozata szerint politika áll a rendőrségi fellépés hátterében.

A televíziók napokig két dolgot mutattak Tasnádi Péter kapcsán: pazar II. kerületi
házát és az úgynevezett utcai harcosok általa szervezett versenyét. A letartóztatás
után ugyanis sokáig mást nem is lehetett tudni róla, mert hírzárlatot rendeltek el a
nyomozás érdekeire hivatkozva. Tasnádit a Ferihegyi repülőtéren tartóztatták le,
bilincsben vezették le a repülőgépről, miközben három közvetlen munkatársát is léprecsalták
a fővárosban. Kihallgatása csak késő este kezdődött el, s hajnali fél négyig
tartott. A rendőrség közleményei szerint Tasnádi munkatársainál illegálisan
tartott fegyvereket találtak a házkutatások során.

Lapértesülések szerint a rendőrők az alvilág egyik fejének tartják a férfit, akit
pénzbehajtással, védelmi pénzek szedésével, zsarolással és egyéb hasonló bűnökkel
vádolnak. Hivatalosan a vállalkozót testi sértésre és önbíráskodásra való
felbujtással gyanúsítják. A Pest Megyei Rendőr-főkapítányságon külön Tasnádi-brigádot
hoztak létre elfogására, és vállalkozásai, valamint gazdasági kapcsolatai feltérképezésére
és feltárására. Értesülésünk szerint a mostani letartóztatás mögött két
1997-ben és két 1999-ben elkövetett bűncselekmény áll, ezek közül a legsúlyosabb
egy emberölési ügy.

"Rendőri körökből többször is figyelmeztettek, hogy felsőbb utasításra el
akarnak kapni – mondta a Blikknek ügyvédjén keresztül Tasnádi Péter. – Nem követtem
el a terhemre rótt bűncselekményeket. A nevemmel már többször is visszaéltek bűnözők,
szerintem most is ez történhetett. Meggyőződésem, hogy a Pest megyei rendőrök az új
maffiatörvény életbe lépésével azonnal nagy fogást akartak produkálni" –
hangzott a nyilatkozat. Ilyen mérték? rendőri előkészület után, amely Tasnádi Péter
őrizetbevételét és a házkutatásokat megelőzte, számolhattunk a harminc napos előzetes
letartóztatással – közölte Bíró László, a gyanúsított ügyvédje az MTI-vel.
Hozzátette, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése ellen panasszal éltek.

Bíró László szólt arról, hogy az ügyészség tizenegy aktányi nyomozati anyagot
terjesztett az ügyben eljáró bíróság elé, amelyekbe – a nyomozás érdekeire való
hivatkozással – a védők nem pillanthattak bele. Megjegyezte: valószínűleg két hét
múlva nyílik először alkalom arra, hogy a védőügyvédek megismerjék az akták
tartalmát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!