hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lefelé tapos, felfelé hízeleg
Jogsértő tévéműsorok

1999. 08. 14.
A szenzációkeltés jegyében egyre több a magánszemélyek személyiségi jogait sértő televíziós műsor– jelentette ki a héten Majtényi László, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa. Az ombudsman ez év januárjában, azért indított vizsgálatot öt televíziós társaság híradásaival és bűnügyi tudósításaival kapcsolatban, mert tapasztalata szerint az elektronikus sajtó majdnem gátlás nélkül adja ki a bűncselekmények, az ipari és természeti katasztrófák áldozatainak adatait.

A vizsgálat során egy hét híradásait tekintették át, és négy televíziós társaságnál
– MTV, TV2, RTL és TV3 – tapasztalt jogsértő magatartást. Az ombudsman hivatala a
riportok alapján levélben kért tájékoztatást a négy tévétársaságtól arról,
milyen felhatalmazás alapján hoztak nyilvánosságra személyes adatokat és helyszíni
ellenőrzést tartott annál a két társaságnál, melyek a leggyakrabban közöltek személyiségi
jogokat sértő riportokat. Majtényi László nem nevezte meg ezt a két tévés társaságot,
hanem jelentésében általánosan követendő magatartásra hívta fel a sajtó képviselőinek
a figyelmét: törvényi kivételeket leszámítva személyes adatokat csak az érintett
beleegyezésével lehet a nyilvánosságra hozni. Amenynyiben a média különleges
adatokat akar közölni köteles beszerezni az érintett írásbeli hozzájárulását,
mivel a jogellenes közléssel az adatkezelésért felelős személy bűntettet követ el.


Majtényi László a Hetek kérdésére elmondta, hogy a felekezeti hovatartozás megjelölése
a híradások során szintén sérti a személyiségi jogokat. Példaként azt az esetet
említette, amikor egy előzetes letartóztatásban levő brit állampolgárról a börtönparancsnok
információi alapján megjegyezték, hogy rabbi jár hozzá és kóser ételeket eszik.
"A sajtó legfeljebb azt jegyezhette volna meg ebben az ügyben, hogy nem érti miért
panaszkodik az illető személy a börtönviszonyokra, hiszen a szabad vallásgyakorlást
is garantálják számára." – tájékoztatott Majtényi László.

Horváth Szilveszter az MTV Híradójának főszerkesztője lapunknak elmondta, hogy véleménye
szerint az ombudsman figyelmeztetése elsősorban nem nekik szól, de az elmúlt másfél
hónap során igyekeztek a bűncselekményekről, erőszakos eseményekről szóló tudósításaikat
"korrektebbé" tenni.

"A TV3-nál nagyon fontosnak tartjuk a személyiségi jogokat, ezért ha egy mód van rá
bűnügyi tudósításainkban nem mutatjuk a riportalanyok arcát, elváltozatjuk a
hangjukat" – jelentette ki a Heteknek Hardy Mihály, a TV3 hírműsorának a Hír3-nak
a főszerkesztője. Hardy Mihály megjegyezte, hogy náluk nem tartott helyszíni ellenőrzést
az adatvédelmi biztos hivatala, ami arra utal, hogy a Hír3 tudósításaiban
tapasztalható hiányosságok nem jelentősek. Hardy Mihály azt is közölte, hogy heti
munkakapcsolatban állnak az ombudsmannal, pontosan azért, hogy elkerüljék a jogsértéseket.


"Az ombudsman ajánlásának elvi részével egyetértünk, és igyekszünk aszerint
dolgozni már jó ideje, ugyanakkor számos esetben nincsenek pontosan definiálva
bizonyos fogalmak, például az, hogy ki tekinthető közszereplőnek"– közölte
lapunknak Kert Attila a TV2 Tények cím? műsorának főszerkesztője. Kert Attila példaként
a whiskeys rabló esetét hozta fel, akit ők közszereplőnek tekintenek – sportolóról
lévén szó –, és ezért hozták nyilvánosságra a nevét. Az ombudsman hivatala
szerint azonban nem lett volna szabad A. Attilát megnevezni.

Az adatvédelmi biztos a keddi sajtótájékoztatón és egy későbbi televíziós műsorban
is felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a tudósítások során a média a
kisemberek adatait kiszolgáltatja, a nagyobb befolyású személyek adatait – akiket közszereplőknek
lehet tekinteni – pedig elhallgatja. Majtényi a média ezen magatartását biciklizésnek
nevezte: "lefelé tapos, felfelé liheg."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!