Kereső toggle

Rendőrkézen a szoftverkalózok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

212 millió forintos kárt okozott az a lopott szoftverekkel kereskedő szervezet,
amelynek ügyét a héten zárta le a győri rendőrség. A bűnüldöző szervek több
mint 10 millió forintot költöttek az ügy feltárására és a lefoglalt adatmennyiség
feldolgozására.

A nyomozás egy lakossági feljelentés alapján, 1997 decemberében kezdődött –
tudtuk meg Rátkai Károly rendőr századostól. A hálózat 2564 szoftvert gyártó cég
termékeit másolta és terjesztette jogellenesen. Ezek nagy részét külföldi
internetoldalakról töltötték le, majd sokszorosították. A házkutatások során –
többek között – 287 DAT kazetta, 311 CD lemez, 7 darab winchester került lefoglalásra.

A ténylegesen feltárt adatmennyiséget körülbelül 3 mil-liárd A4-es lapra lehetne
kinyomtatni – mondta Rátkai, majd hozzátette: "Az eset azért is érdekes, mert az
autótolvaj-bandákhoz hasonlóan a szervezettség jelei voltak fellel-

hetők a csoportban. Voltak, akik az anyagok előállításáért feleltek, míg mások a
nagy- és kiskereskedelmet bonyolították". Az ügyben összesen hat gyanúsított
ellen folytattak nyomozást, akik a bűnösség megállapítása után több éves börtönbüntetésre
számíthatnak.

Olvasson tovább: