hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csintalan felkavarta az állóvizet

1999. 03. 20.
Az MSZP médiapolitikájának vezetői azért lobbiztak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kereskedelmi televíziók számára két éve kiírt pályázaton, hogy a frekvenciát ne az általuk túl liberálisnak ítélt Írisz TV, hanem az RTL Klub nyerje – állítja Csintalan Sándor MSZP-s parlamenti képviselő, aki a döntés idején a párt elnökségi tagja volt. A kijelentés újabb vihart kavart e korántsem jelentéktelen ügyben: "Csintalan alaposan belefújt a nullás lisztbe" – mondják az elemzők.

A Palmer-diagnózis meglehetősen pontos – nyilatkozta a Heteknek Csintalan Sándor a
fenti ominózus eset után az ORTT kontra kereskedelmi televíziók ügyében. Mark L.
Palmer volt budapesti nagykövet, az Írisz TV fő tulajdonosának számító Central
European Media Enterprises (CME) egyik alapítója egy korábbi nyilatkozatában az Írisz
TV kudarcát arra vezeti vissza, hogy politikai döntés született, melyben szerepet játszott
az antiszemitizmus és az amerikaellenesség is. Noha bizonyítékai nincsenek rá, Palmer
valószínűnek tartja, hogy egyeseket lefizettek a kívánt végeredmény érdekében.
Csintalan szerint Palmer nem túlzott, sőt "hízelgő kedvességgel fogalmazott".

Már másfél éve is feltűnt az SZDSZ-nek az, hogy az ORTT mennyire eltért a pályáztatás
során a maga által szabott feltételektől – mondta újságunknak Pető Iván, az
SZDSZ frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, hogy ezt a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése
csak megerősítette. Mint ismeretes: a bíróság ítéletében kimondta, hogy az ORTT
jogsértően járt el, amikor az RTL Klub tulajdonosát nem zárta ki a versenyből, eltért
az értékelés módjától és a tévétársasággal műsorszolgáltatási szerződést kötött.
"Azt feltételeztük akkor is – mondotta az SZDSZ egykori elnöke –, hogy az MSZP
bizonyos körei és a mai kormánypártok között alku folyt ez ügyben.” Csintalan
információja, aki közelről látta a dolgokat, további adalék ehhez.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese – aki a kérdéses időpontban a párt
országos elnökségének volt a tagja – nem tud arról, hogy pártja politikai nyomást
gyakorolt volna. Csintalan "beszólása" szerinte a képviselő magánvéleményének
tekinthető. A politikusasszony az értelmetlen kutakodás helyett azt tartja a
legfontosabbnak, hogy "a jog betűje és szelleme érvényesüljön, minden politikai
befolyástól függetlenül". Mint azt lapunknak kifejtette: az a fontos, hogy az LB döntése
minél hamarabb, a lehető legkisebb kártétellel érvényre jusson. "A kérdés átpolitizálását
annál inkább meddő dolognak tartom, mert minden akkori döntéshez a kormánypártok és
bizonyos ellenzéki pártok is kellettek" – tette hozzá.

Sasvári Szilárd, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes elnöke
lapunknak így fogalmazott: "Szomorú lennék, ha beigazolódna, hogy az MSZP közvetlen
politikai érdektől vezéreltetve utasította volna az ORTT delegáltjait arra, hogy
valamely érdekcsoport mellett szavazzon, ugyanakkor meglepő lenne az is, hogyha ezt az
akkori koalíciós partner nélkül tette volna meg. Arra a kérdésünkre, hogy a Pető
állítása szerinti MSZP–Fidesz együttműködés létezett-e, Sasvári kérdéssel válaszolt:
"Miért, az Írisz SZDSZ-es lenne?"

Az tény, hogy nehéz meggyőző magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy a 12 milliárd
forint műsorszolgáltatási díjat ígérő Írisz TV hogyan veszíthetett a hiányos pályázatot
benyújtó, s "mindössze" 8 milliárdot ígérő RTL Klub tulajdonosával szemben. Az
ORTT 1997. június 30-i ülésének jegyzőkönyvében ez így hangzott: "Az elnök
elmondta, hogy a pénzről nem szólni struccpolitika lenne, és meg is kell indokolni,
hogy 12 milliárd helyett miért jobb a 8 milliárd." Körmendy Ékes Judit ORTT-tag véleménye:
ezt megindokolni "komoly intellektuális feladat".

A francia Liberation lap munkatársa, Odile Benyahia-Kouider az ELTE-n a közelmúltban
tartott előadásában kifejtette, hogy a világ nagy médiacégei figyelik a magyarországi
eseményeket, és kíváncsian várják, hogy az ORTT milyen döntésre jut. Hatalmas üzletágról
van szó, tehát nem súlytalan a kérdés – tette hozzá.

Csintalan sem gondol mást: "két hallatlanul befolyásos médiacéggel rúgtuk össze a
port" – mondotta. Szerinte a legkisebb anyagi és erkölcsi kár érdekében az ORTT
nem tehet jobbat, minthogy lemondjon. Ezt a döntést egyébként – tőle függetlenül
– a napokban már megtette az ORTT főigazgatója, Kerékgyártó István, aki azonban
nem dolgozott a médiahatóságnál a pályáztatás idején.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!