Kereső toggle

Tiltakozások az alacsony kárpótlás miatt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Továbbra is tart az aláírásgyűjtés a zsidó kárpótlási ügyben –
nyilatkozta lapunknak a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége (Mazsihisz)
illetékes képviselője. Eddig több százan fejezték ki tiltakozásukat a méltatlanul
alacsony kárpótlási összeg – mindössze 30 ezer – megállapítása miatt, amit a
deportálások és a szovjet kényszermunka áldozatainak hozzátartozói kaphatnak.

A Mazsihisz felhívására eddig már több százan küldték vissza a Miniszterelnöki
Hivatalnak a megalázóan alacsony összegűnek tartott kárpótlást. De az is előfordult,
hogy egyáltalán nem vették át az érintettek a nyugdíjfolyósító által számukra
kiutalt 30 ezer forintos kárpótlási összeget. Egyesek Orbán Viktornak, mások Dávid
Ibolya igazságügy-miniszternek, vagy Áder Jánosnak, az Országgyűlés elnökének címezve
utalták át a pénzt. A nehéz anyagi helyzetben lévőknek a Mazsihisz azt tanácsolta,
hogy vegyék át az összeget és felháborodásukat nyilatkozat aláírásával fejezzék
ki. Mint a Mazsihisz-től megtudtuk: a Miniszterelnöki Hivataltól eddig még semmiféle
visszajelzést nem kapott a szövetség.

Schweitzer József főrabbi a tiltakozás okáról minap egy interjújában elmondta, hogy
bár több millió forinttal sem lehet elveszett életeket kárpótolni, a kapott összegnek
azért valamit ki kellene fejeznie. A törvényhozás által a közelmúltban megállapított
egyszeri 30 ezer – a szülő és testvér után pedig 15 ezer – forintos juttatás mértéke
azonban elvi okokból nem elfogadható: 30 ezer forint ugyanis ma nem fejez ki semmit.

Olvasson tovább: