Kereső toggle

Csalások történtek a vállalkozói központoknál

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jákli Péter, az Országos Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, Somogy
megye főjegyzője öngyilkos lett. Ötvenéves volt. Másnap reggel talált rá a családja,
ruhájára tűzött búcsúlevéllel. Ennek kurta soraiban okként a Somogy Megyei Vállalkozói
Központ körül kialakult helyzetet jelölte meg.

Gelencsér László rendőrőrnagy, a Somogy megyei kapitányság sajtószóvivője
lapunknak elmondta, hogy Jákli Péter neve szóba sem került a vállalkozásfejlesztési
központokban történt visszaélésekkel kapcsolatban, mely ügyben a tolnaiak nyomoznak.
A Tolna megyei kapitányság egyébként nyáron kezdett nyomozni Somogy megyében, ekkor
jutottak el Sz. Andráshoz, aki a Somogyi Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója.
Oktatási, továbbképzési célokat szolgáló pénzek szabálytalan felhasználásával
gyanúsították. Kétszer hallgatták ki gyanúsítottként, s ez Jáklit a környezete
megfigyelése szerint rendkívül feldúlta, ő ugyanis feltétel nélkül megbízott Sz.
Andrásban, sőt rendszeresen kiállt mellette, ha támadás érte. A Heteknek a férfi
egy közeli ismerőse elmondta: Jáklit sokként érte, illetve érhette, hogy barátai elárulták:
olyan emberek, akik részben általa kerültek, maradtak pozícióban, visszaéltek bizalmával.
Köztudott, hogy az alapítványnál Jákli előtt egy országos botrányt kavaró gazdasági
viszszaélés volt. Az új elnök mindenképp korrupciómentes alapítványt szeretett
volna látni. Talán ennek az álomnak szertefoszlása okozhatta a tragédiát – tette
hozzá Jákli barátja.

Az elhunytnak felnőtt lánya van, néhány hete született második unokája. Akik ismerték,
elmondták, hogy rendkívül becsületes és közvetlen ember volt. Még a rendszerváltás
előtt tanácselnökként dolgozott Dunaföldváron, később Pakson, munkáját akkor is
lelkiismeretesen, a lakosság érdekében végezte. Gyűlésein mindig nagy számban
jelentek meg az érdeklődők. A rendszerváltás után lett Somogy megye főjegyzője.
Sosem volt korrupciós

Olvasson tovább: