Kereső toggle

A tanár úr millenniuma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Nekem mint magyar és katolikus embernek mindig az egész ország érdekeit kell
szem előtt tartanom, pártoktól függetlenül”– jelentette ki Nemeskürty István, a
millenniumi ünnepségsorozatért felelős kormánybiztos minapi sajtótájékoztatóján.
A történész emellett azt is kifejtette: "Jövőre az egész világ ünnepelni fog,
hiszen 2000 éves a kereszténység, ami főként Európa számára kiemelkedően fontos.
Magyarország ehhez az ünnepléssorozathoz kíván csatlakozni. Rendkívül fontosnak
tartjuk, hogy az egész ország megtalálja az örömét, ezért azt tervezzük, hogy az
ünnepek alatt valamennyi vármegye székhelyére elvisszük a Szent Koronát, hogy
mindenki ünnepelhessen." Az ünnepségsorozatra a következő 3 évben 26 milliárd
forintot fogunk költeni, ebből 15 milliárdot szánnak beruházásokra,
műemlékvédelemre. A leginkább kiemelt területek közé számítanak a királyi
városok, kastélyok, várak, valamint a templomok és egyéb egyházi intézmények,
melyeknek felújítására mintegy egymilliárd forintot szánnak. Az Országgyűlés
elnökének be akarják terjeszteni, hogy 2000-ben az első parlamenti ülésen a szent
korona jelenlétében foglalják törvénybe az 1000 éves keresztény államiság
tényét. Az ünnepségek során kulturális programokat szerveznek itthon és
külföldön egyaránt. Ezen belül fog sor kerülni a Vatikánban egy magyar nemzeti
kiállításra, amelynek fő témája a kereszténység felvétele lesz. Pályázatokat
írnak ki zenei és irodalmi művekre, közép-és általános iskolai versenyekre. Még
ebben az évben 700 millió forinttal fogják támogatni a filmművészetet, négy film
fog ebből az összegből elkészülni: Mészáros Márta Bartók Csodálatos mandarin
cím? filmje, Koltay Gábor rendezésében egy Szent László koráról szóló film,
emellett angol–magyar koprodukcióban Bereményi Géza vezetésével feldolgozzák
Széchenyi István életét, valamint Jankovics Marcell – a Nemzeti Kultúrális Alap
első embere– fog Csodaszarvas címmel filmet készíteni. Emellett támogatják a
Csurka István, MIÉP-elnök "szövegírásával" Kincsemről, a legendás
versenylóról, készült filmet.

Olvasson tovább: