hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyermekek tűzveszélyben

1998. 12. 12.
Tizenkét könny? sérültje van a budapesti Váci Mihály kollégiumban kedden kora délben keletkezett tűznek. A tűzoltók nem sokkal dél előtt nagy erőkkel vonultak ki az épülethez. Több diákot emelőkosárral mentettek ki, mert az épületbe csak oxigénmaszkkal lehetett bejutni. A mentők néhány tanulót füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak. A tűz következtében a kollégium étkezdéje teljesen megsemmisült, a diákszálló egyik szárnya pedig a füst okozta szennyeződés miatt lakhatatlanná vált. A kollégium 940 középiskolás lakóját kiköltöztették. Ötszázan már a jövő héten visszatérhetnek a Mogyoródi út és a Vezér út sarkán lévő diákszállásra.Másnap, szerdán, a VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola könyvtára gyulladt ki.



Tűz a terézvárosi iskolában    Fotó: MTI

Nyolc tűzoltóautó és 34 tűzoltó vonult a helyszínre, így a lángokat rövid
időn belül sikerült megfékezni. A gyerekek az emeletről az erkélyre, a földszinti
tantermekből pedig az udvarra menekültek. Öszszesen húsz gyermeket szállítottak a
mentők füstmérgezés gyanújával a főváros három kórházába. A
szerencsétlenséget feltehetőleg elektromos berendezések hibája okozta. A Heim Pál
Gyermekkórház, a Madarász Utcai Gyermekkórház és a Bethesda Gyermekkórház orvosai
elmondták: valamennyi tanuló jól van, de megfigyelésre egyelőre az intézményben
kell maradniuk.

Ugyancsak szerdán Pintér Sándor belügyminiszter a Budapesten történt kollégiumi,
valamint iskolatűzzel kapcsolatban arra utasította a tűzoltóság országos
parancsnokát, hogy soron kívül intézkedjen az oktatási és a szociális intézmények
tűzmegelőzési ellenőrzéséről. A belügyminiszter egyúttal azt kérte az oktatási
intézményektől, hogy a jelenleg mintegy 1700 óvodában és általános iskolában
folyó tűzvédelmi program keretében szervezzenek külön tűzvédelmi napot az
aktuális (karácsonyi, szilveszteri ) tűzveszélyek elkerülése érdekében. A
közlemény szerint Pintér Sándor felkérte az illetékeseket a tűzvédelmi
oktatóprogram középiskolás tankönyvének, valamint az általános iskolai oktatáshoz
kapcsolódó tűzvédelmi videófilm és multimédiás CD elkészítésének
felgyorsítására.

Csütörtökön viszont már három kisgyermek életét követelte egy tűzeset. Karcagon
egy csecsemőt, egy 3 és egy 5 évest már csak holtan tudták kihozni az égő házból.
A tüzet a riasztás után egy órával eloltották a tűzoltók. Oka lapzártánkig
ismeretlen volt.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!